Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllőn

Többek között a brit David Attenborough is nevezte három alkotását a IV. Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra, amelyet számos kísérőprogrammal együtt május 25. és 27. között tartanak meg Gödöllőn.A fesztivál három napja alatt a fő vetítési helyszíneken: a gödöllői királyi kastély lovardájában és az Alsóparkban ingyenesen látogatható valamennyi program. Öt helyszínen várják a nézőket párhuzamos vetítésekkel, lesznek angol nyelvű vetítések és kifejezetten a diákoknak összeállított tematikus filmcsomagok is - tájékoztatták az MTI-t pénteken a szervezők.

    
Egyértelmű elismerés, hogy Magyarország legnagyobb természet- és környezetvédelmi rendezvényére immár a legnagyobb nemzetközi filmstúdiók is nevezik filmjeiket, de természetesen számos alkotás látható Kárpát-medencei filmesektől is - idézi a közlemény Székelyhidi Tamást, a fesztivál főszervezőjét.

A Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV), valamint a Heineken Hungária támogatásával létrejövő Trash Art Magyarország kültéri szoborpályázat és -kiállítás keretén belül idén már középiskolások, amatőrök és művészek is megmutathatják gondolataikat az aktuális Biodiverzitás témakörben.


A szobrok először a gödöllői fesztiválon, majd május 28. és június 30. között a királyi kastély parkjában tekinthetők meg, ezt követően pedig megjelennek többek között a Művészetek Völgyében és a Sziget Fesztiválon is. Ismét megrendezik a Varázslatos Magyarország szabadtéri fotókiállítást, amely idén többek között a nemzeti parkok mellett az erdészetek természetmegőrző szerepének bemutatását tűzte ki célul.
    

A fesztivál zenei programokban is bővelkedni fog: a Jam for Nature zenei tehetségkutató verseny fiatal együtteseknek nyújt bemutatkozási lehetőséget az első két estén a nagyszínpadon, a zárónap délelőttjén pedig Gödöllő kórusai ismert zenészek részvételével adnak elő két dalt a Természet- és Környezetvédelem Gálájának megnyitójaként.
    

A vasárnapi gálát az M5 csatorna nézői is élőben követhetik, így több százezer ember számára válik lehetővé, hogy találkozzon a természet- és környezetvédelem üzeneteivel, az alkotókkal és mindazon elhivatott szakemberrel, akik nap mint nap erőfeszítéseket tesznek világunk élhetőbbé tételére - idézi a közlemény az M5 csatorna igazgatóját.
    

Dér Ágnes hangsúlyozta: az M5 elkötelezett a magyar természetfilmek támogatása mellett, ezért folyamatos lehetőséget és teret ad a magyar alkotóknak filmjeik bemutatására. Idén is átadják továbbá az M5 különdíjat, melyet minden évben egy kivételes magyar alkotónak ítél oda a csatorna. Az elismerést 2017-ben Olma Frigyes Gemenc, árterek világa című filmje kapja.
     

A napközbeni filmvetítések mellett előadások és fotókiállítások, szabadtéri filmvetítések is várják az érdeklődőket. A természet- és környezetvédelem jegyében az alsóparkban a fesztivál szakmai partnerei, kiállítói szórakoztató és ismeretterjesztő programokon keresztül adnak betekintést tevékenységükbe. Bemutatkoznak a nemzeti parkok, az erdészetek, kiállítanak egy 23 ezer literes óriás akváriumot, melyben Magyarország vízi élővilágát ismerhetik meg a látogatók, lesz Állati jó bemutató a Budakeszi Vadaspark jóvoltából, valamint erdészeti játszótér is.
    

Akik nem tudnak Gödöllőre ellátogatni, azoknak a szervezők figyelmükbe ajánlják az Országos Természet- és Környezetvédelmi Filmnapokat, amely csaknem harminc helyszínen, vidéki mozikban és a nemzeti parkok látogatóközpontjaiban ingyenes filmvetítésekkel, kiállításokkal és szemléletformáló programokkal várja az érdeklődőket ugyancsak május 25. és 27. között.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com