New York-i fesztiválon látható először Szilágyi Fanni első mozifilmje

Szilágyi Fanni első mozifilmje, a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában készült Veszélyes lehet az a fagyi című alkotás tengerentúli premierje a hétfőn kezdődő New York-i Filmhéten lesz - olvasható a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.Mint írják, az esemény ideje alatt - az Egyesült Államok területén - a nagyközönség online is megnézheti a Stork Natasa kettős főszereplésével készült alkotást. A New York-i Filmhét nemzetközi válogatásában a már befutott rendezők mellett az elsőfilmes alkotók is bemutatkozhatnak. A szervezők emellett ügyelnek a sokszínűségre, és felhívják a figyelmet a film közösségformáló erejére - olvasható a közleményben.
   

Mint írják, idén két kategóriában mindössze 13 alkotást mutatnak be, emellett a versenyen kívüli retrospektív programban máig meghatározó alkotásokat is meg lehet tekinteni. A tájékoztatás szerint Szilágyi Fanni a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató Inkubátor Programjában készült mozifilmjében a radiológusként dolgozó Adél és a jó anyagi körülmények között élő, egypetéjű ikertestvére történetét dolgozza fel. A két nő a külső hasonlóságok ellenére máshogyan látják magukat és egymást, mindketten a másik életét irigylik. Konfliktusokkal terhelt kapcsolatukba Ákos színrelépése hoz váratlan fordulatot.
    

A közlemény kitér arra is, hogy Szilági Fanni rendező korábbi kisfilmjeivel (A kamaszkor vége, A csatárnő bal lába életveszélyes, Minden vonal, Orsi és Tienshinhan) már bizonyította, hogy eredetien és érzékenyen képes nehéz témákról beszélni. A Stork Natasa, Patkós Márton, Szabó Máté, Csikász Ágnes és Bódy Magdi főszereplésével készült Veszélyes lehet a fagyi producere Pataki Ági és Kenesei Edina, forgatókönyvírója Lányi Zsófi. A filmet Szilágyi Gábor fényképezte, vágója Ördög Zsófia, zenéjét Kalotás Csaba szerezte. A Veszélyes lehet a fagyi a Partnerfilms gyártásában valósult meg; Magyarországon november 17-től lesz látható a Mozinet forgalmazásában - áll az összegzésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com