Nézőrekorddal zárult a Klasszikus Film Maraton

Rekordszámú teltházas vetítéssel, közönségtalálkozókkal és nemzetközi szakmai programokkal, köztük az első archív filmvásárral zajlott a Budapesti Klasszikus Film Maraton. A Nemzeti Filmintézet (NFI) restaurált mozgóképeket ünneplő rendezvényén 110 vetítésen több mint 20 ezer néző vett részt, megdöntve a korábbi évek látogatószámát.A Szent István-bazilika előtti, szabadtéri vetítéseken mind a négy este megtelt a Szent István tér, ahol többek közt John Travoltát, Garas Dezsőt, Johnny Deppet és Lugosi Bélát is láthatták a nézők frissen restaurált filmklasszikusokban a 130 négyzetméteres óriásvásznon - idézte fel a Filmintézet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
    

A vasárnap zárult Klasszikus Film Maraton meghívására Magyarországra érkeztek a világhírű, miskolci származású filmes, Emerich Pressburger (Pressburger Imre) unokái, az Oscar-díjas Kevin Macdonald és a BAFTA-díjas Andrew Macdonald, a Trainspotting nemzedéki kultfilm producere, akiknek régi álmuk vált valóra azzal, hogy felvették a magyar állampolgárságot, amelyet erdélyi magyar nagyapjuktól Trianon idején vettek el - emlékeztettek a közleményben.
    

Mint a szervezők kiemelték, Kevin Macdonald és Andrew Macdonald mellett a közönség olyan alkotókkal találkozhatott, mint Koltai Lajos, Sándor Pál, Gazdag Gyula, Gárdos Péter, Kern András, Thierno Souleymane Diallo és Pierre Földes. Mintegy 50, a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor által frissen restaurált magyar alkotást a maratonon láthatott először a közönség, köztük legendás Latabár-filmeket, Gazdag Gyula rendezéseit, az 1930-as évek ifjú tehetsége, Tóth Endre alkotásait, aki André de Toth néven lett korszakalkotó filmes Hollywoodban.
    

A Sir Alexander Kordaként, a brit filmipar megalapítójaként világhírűvé vált Korda Sándor látványos szuperprodukciói is műsoron voltak a fesztiválon.  Rekordszámú teltházas vetítést tartottak a maratonon az Urániában és a Toldi moziban is.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Fogjunk tolvajt! című Hitchcock-film, Jean Renoir romantikus vígjátéka, a Mezei kirándulás, Francis Ford Coppola klasszikusa, A keresztapa, az első magyar életrajzi film, Tóth Endre 1939-es Semmelweis című alkotása, a Robert de Nirót világsztárrá emelő Dühöngő bika és a generációs kultfilm, a Trainspotting felújított változata is telt házzal ment.
    

A maraton keretében Matthijs Wouter Knol, az Európai Filmakadémia igazgatója, Claire Legras, Franciaország magyarországi nagykövete és Káel Csaba filmipari kormánybiztos felavatta az Európai Filmkultúra Kincse emléktáblát a Nyugati pályaudvar épületén, amely csodás filmek helyszíneként jelentős szerepet játszott az európai filmtörténetben - áll az NFI visszatekintésében.
   

A filmeseknek, a diákoknak és a tanároknak a szervezők ingyenes akkreditációt biztosítottak, amelyet több mint ezren vettek igénybe, a diákvetítéseken és oktatási programokon pedig közel 3500-an vettek részt. Új helyszínként csatlakozott a maratonhoz a Budapest Music Center, ahol filmkoncerteket élvezhetett a közönség a magyar kortárs jazz olyan kimagasló képviselőivel, mint Harcsa Veronika, Lukács Miklós, Dés András és Gőz László.
    

A maraton szakmai programjaira 19 országból 85 külföldi résztvevő érkezett, hogy bemutassa újonnan restaurált filmjeit és a Budapest Classics Lab konferenciasorozaton megossza tapasztalatait a filmek restaurálásáról, terjesztéséről és azok oktatási célú felhasználásáról. Először rendezték meg a nemzetközi archív filmvásárt, ahol a magyar mellett külföldi archívumok és televíziócsatornák is megjelentek kiállítóként és előadóként.
    

A Filmintézet szervezésében megvalósult Budapesti Klasszikus Film Maraton partnere volt Martin Scorsese filmmegőrzést és filmrestaurálást támogató alapítványa (The Film Foundation), a Brit Filmintézet (BFI), a Cinématheque française, a Paramount Archívum, kiemelt támogatója pedig a MOL - zárul a közlemény.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Különleges kutatás bizonyította be, hogy melyek a legfélelmetesebb alkotások.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

A többi utasra is hatással van, ha ijesztő filmet nézünk a gépen.

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már nagyon bánja, hogy akciófilmjeiben maga csinálta a kaszkadőrjeleneteket is, mert mint egy interjújában elmondta, nagy árat fizetett érte - számolt be róla szerdán a Variety.com.

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Vicces módon sültek fel a találmányok.

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Nem mindenkinek tetszik a széria az előzetes alapján.

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

Egy villanykábel okozott felháborodást.

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

A Particle6 stúdió esküdözik, hogy igazi emberek is dolgoznak a produkción.

Júniusi filmajánló

Júniusi filmajánló

Ezt a tíz filmet érdemes lesz megnézni a hónapban!

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Egyebek mellett shot-by-shot filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a csütörtökön kezdődő Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál ingyenes szakmai programjai között.

http://ujhazak.com