Nőtt a gála nézettsége

A vasárnap este megrendezett 95. Oscar-díjátadó gálát 18,7 millió tévénéző látta, ami a műsor nézettségének 12 százalékos növekedését jelenti a tavalyi adathoz képest - számolt be róla a BBC hírportálja kedden.A Nielsen közvéleménykutató cég felmérése szerint a ceremónia élő televíziós közvetítését többen nézték, mint 2020 óta bármilyen show-műsort.

Ugyanakkor a Nielsen által eddig felmért Oscar-gálák közönségstatisztikáit tekintve az idei még mindig csak a harmadik legalacsonyabb nézettséget produkálta. 2021-ben 10,4 millió, tavaly pedig 16,6 millió tévénéző látta a műsort élőben.
    

A vasárnapi ceremóniát szokás szerint az ABC tévécsatorna sugározta Észak-Amerikában. A gálán a Minden, mindenhol, mindenkor hét Oscar-díjat kapott, köztük a legjobb film díját. A műsor házigazdája Jimmy Kimmel volt, aki korábban már két alkalommal vállalta ezt a tisztet. Az ágazati elemzők szerint a műsor nézettségét a Minden, mindenhol, mindenkor díjszezonban bejárt diadalútja mellett az is megdobhatta, hogy a legjobb film Oscarjáért a Top Gun: Maverick és az Avatar: A víz útja is versengett.


Tom Cruise filmje végül a legjobb hang, James Cameron alkotása pedig a legjobb látványeffektusok Oscar-szobrát kapta meg. Minden idők legnagyobb nézettségű Oscar-gálája 55 milliós nézőtáborral az 1998-as volt, amikor a Titanic tizenegy Oscarral tarolt a ceremónián. Legutóbb 2017-ben ültetett a gála több mint 30 millió nézőt a képernyők elé, amikor a Holdfény kapta a legjobb film Oscarját.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com