Október elején szervezik meg Marosvásárhelyen a 28. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivált

Az idén a koronavírus-járvány miatt egy hónappal korábban, külföldi vendégek nélkül, rövidebb versenyprogrammal és szabadtéren szervezik meg Marosvásárhelyen a 28. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivált - adta hírül csütörtökön a Népújság című marosvásárhelyi napilap.Románia legnagyobb múlttal rendelkező filmfesztiválját október 7.

és 11. között tartják, de ezúttal nem a helyi Kultúrpalotában, hanem a főtéri nyári színpadon lesznek a vetítések. Az előző esztendőkhöz képest valamivel kevesebb, mintegy 800 rövidfilmet neveztek be a szemlére, ezek közül ismét előzsűri válogatta ki a versenyprogramba bekerülő alkotásokat.

   
Sipos Levente fesztiváligazgató a lapnak elmondta, hogy a járvány és a korlátozások miatt az idén külföldi vendégük nem lesz, ezért rövidebb és egyszerűbb programot kínálnak. A zsűri online nézi meg a versenyprogramba beválogatott filmeket és ugyanígy értékel, majd dönt a győztes alkotásokról. Elmondta: szeretnék, ha a Teleki Téka udvara is a fesztivál egyik helyszíne lenne, de ez még egyeztetés alatt áll.
    

Hozzátette: a kiegészítő programok közül biztosnak tűnik két koncert, az egyiket a népszerű Ada Milea marosvásárhelyi származású énekes adja. A korlátozások miatt bérletárusítás nem lesz, csak napijegyet válthatnak a filmkedvelők. A programról részletesebb tájékoztatást későbbre ígértek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com