Októberben rendeznék meg a Hét Domb Filmfesztivált

Az eredetileg tervezett szeptemberi időpont helyett októberben rendeznék meg a negyedik Hét Domb Filmfesztivált a koronavírus-járvány miatt - jelentették be a komlói rendezvény szervezői a rendezvény honlapján.Mint írták, az eredetileg szeptember 7. és 13. között zajló fesztivált a megváltozott körülmények miatt október 5. és 11. között tervezik megtartani.

A filmfesztivál szervezői két alternatívával készülnek a rendezvényre: a hagyományos, az előző fesztiválokhoz hasonló módon tartják azt meg, vagy - amennyiben a koronavírus-járvány miatt elhúzódnának a korlátozások - egy online alapokra épülő fesztivált rendeznének.     


Kitértek rá: a Hét Domb Filmfesztiválon eddig is online működött a nevezés és a zsűrizés, ez a második verzióban azzal egészülne ki, hogy a seregszemle honlapján lennének láthatóak a filmek, amennyiben az alkotó hozzájárulását adja a vetítéshez. Ez alkalmat ad a közönségszavazásra és egy közönségdíj átadására is. A zsűri online fogja a filmek értékeléseinek szempontjait elmondani, a díjakat pedig postáznák.     


A szervezők kiemelték: bíznak a teljes értékű filmfesztivál megtartásában és abban, hogy mindehhez az anyagi támogatás is rendelkezésükre fog állni. A nevezéssel kapcsolatos részletes szabályokat azt követően teszik közzé a hetdombfesztival.hu-n, amint a finanszírozásról a döntések megszületnek - jegyezték meg a tájékoztatásban a szervezők.     


A legutóbbi, tavaly szeptemberben megrendezett seregszemlére csaknem 200 művet neveztek, s hét nap alatt mintegy száz filmet vetítettek a baranyai városban, az ingyenes vetítések mellett koncertek, kiállítások színesítették a programot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com