Öngyilkos szekta vezérét alakítja Leonadro DiCaprio

Leonardo DiCaprio játssza az MGM filmstúdió készülő filmjében Jim Jonest, az 1978-ban Jonestownban tömeges öngyilkosságot elkövető szekta vezérét.A 46 éves Oscar-díjas színész a The Hollywood Reporter értesülése szerint már a szerződéséről tárgyal a stúdióval. DiCaprio korábban is játszott valós személyeket, köztük J. Edgar Hoovert a J. Edgar című életrajzi filmben, a Kapj el, ha tudsz szélhámosát, Frank Abagnale Jr.-t , Howard Hughest Az aviátor című produkcióban vagy a korrupt tőzsdei kereskedőt, Jordan Belfortot A Wall Street farkasa című filmben.
    

Az öngyilkos szekta történetét feldolgozó film forgatókönyvét Scott Rosenberg (Venom) írja, aki executive producerként is közreműködik, de a producerek között lesz DiCaprio és Jennifer Davisson is a saját Appian Way produkciós cégén keresztül. A Peoples Temple nevű vallási csoport vezetőjeként Jones volt a felelős a történelem egyik legnagyobb tömeges öngyilkosságáért. Ő szervezte meg az 1978. november 18-án 909 ember életét követelő öngyilkos akciót a guyanai Jonestownban. A történet számos könyvet, dokumentumfilmet és televíziós műsort ihletett, köztük a legutóbbi, amelyet a tragédia 40. évfordulóján mutattak be, a Truth and Lies: Jonestown, Paradise Lost című 2018-as dokumentumfilmet. A produkciót a Hulu streamingszolgáltató forgalmazza.
    

DiCaprio hamarosan Jennifer Lawrence oldalán látható a Ne nézz fel! című, Netflixnek készült sci-fi vígjátékban, amit Adam McKay rendezett. Közben már elkészült a Martin Scorsesével forgatott Killers of the Flower Moon című krimije is, amelyet az Apple+ mutat be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com