Online tartják az idei Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivált

Idén online tartják a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivált, amelyen tizenhét film vetítése mellett több kísérőprogram is várja az érdeklődőket november 24. és december 6. között.A 9.

Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon (Zsifi) az elmúlt évek legjobb, a zsidó kultúrát, életmódot, emlékezetet bemutató filmjei láthatók - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

    
Az idei válogatásban egyebek mellett Németországból, az Egyesült Államokból, Oroszországból, Ausztriából, Norvégiából, Izraelből és Magyarországról láthatók alkotások. A program az Ellenállás című amerikai film vetítésével veszi kezdetét. A főszerepet Jesse Eisenberg (A közösségi háló, Szemfényvesztők) alakítja, de szerepel benne Röhrig Géza és Kerekes Vica is.
    

Műsorra tűzik egyebek mellett a Nevek dala című filmet Tim Roth és Clive Owen főszereplésével, a Humorista című cseh-orosz-litván életrajzi drámát, 39Queen című dokumentumfilmet vagy az Itt a vége című izraeli animációs sorozatot, amelyet egyben vetítenek a fesztiválon. A tájékoztató idézi Kenesei Marcell fesztiváligazgatót, aki azt mondta: ahogy az elmúlt időszak sokak számára vált egyfajta útkereséssé, az idei Zsifi is egyfajta kísérlet lesz.
    

"A fesztiválunk mindig is a közösségről, a nyitottságról és az összetartozásról szólt, s most, noha fizikailag nem tudunk majd együtt lenni, hisszük, hogy ezeket az értékeket az idei filmválogatásunk jól láthatóan megmutatja. Ha virtuálisan is, de a filmeken keresztül közös pillanatokat élünk át, közös élményeket szerzünk és megőrizzük a kapcsolatot egymással" - hangsúlyozta a fesztiváligazgató.
   

Jegyek november 12-tól válthatók a fesztiválra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com