Oroszlán támadt Jodie Fosterre

Meglepő érdekességek a 60 éves színésznőről.Betöltötte a 60. életévét a híres színésznő, Jodie Foster, aki már 3 évesen reklámokban szerepelt, akit gyerekkorában megtámadott egy oroszlán, és akiről most ezekhez hasonló érdekességeket tudhatsz meg.

Gyerekként megtámadta egy oroszlán: Foster 8 éves kora óta fél a macskáktól, ugyanis 1972-ben, a Napoleon és Samantha forgatásán nekirontott egy oroszlán, aki majdnem halálra marta. A baj akkor történt, amikor a színésznő elsétált a láthatatlan pórázzal, talán zongorahúrral megkötött állat előtt.

Az oroszlánnak elege lett Foster lassúságából, ezért váratlanul a szájába kapta és megrázta, mint egy rongybabát. A színésznő sokkos állapotba került, azt hitte, hogy a földrengés van és azt látta, hogy az egész stáb az ellenkező irányba rohan.

Az oroszlán akkor nyitotta ki a száját és ejtette a földre Fostert, amikor az idomár ráparancsolt, hogy dobja el. Az esetet nem úszta meg maradandó sérülés nélkül a színésznő, ugyanis a hátán megmaradt a marás nyoma, ezért ha vetkőznie kell egy filmbe, akkor mindig olyan szögből veszik, hogy lehetőleg az ne látszódjon.

30 éves kora előtt már két Oscar-díja volt: Foster igazi született tehetség, hiszen soha nem tanult színészetet, mégis már két Oscar-díjat nyert a legjobb női főszereplő kategóriában, 30 éves kora előtt. Az elsőt 1989-ben A vádlottak Sarah Tobiasának, a másodikat 1992-ben A bárányok hallgatnak Clarice Starlingjénak alakításáért.

29 éves korában ő lett a második legfiatalabb, aki két Oscar-díjat vehetett át, ugyanis az első a 28 éves Luise Rainer volt, aki 1937-ben és 1938-ban vehette át az aranyszobrot. Foster A vádlottak forgatásán 24, A bárányok hallgatnak felvételén 26-27 éves volt.

A mai napig nem fedte fel gyermekei apjának kilétét: Foster két gyermeket hozott a világra, amikor Cydney Nernarddal élt együtt. Ők ketten az 1993-as Sommersby forgatásán ismerkedtek meg és 2008-ban szakítottak. Foster 2014-ben kötött házasságot a színésznő és fotós Alexandra Hedisonnal. Azt soha nem árulta el, hogy ki a gyermekei apja.

Neki akart imponálni Ronald Reagan amerikai elnök merénylője: John Hinckley Jr. 1981. március 30-án, az öt évvel korábban bemutatott Taxisofőr hatására, lőtt rá Ronald Reagan elnökre. A merénylő Foster megszállottjává vált, és nála akart bevágódni a pszichothrillerre hajazó üzenetküldés és telefonhívás után a merénylettel, amelyet a film antihőséhez hasonló öltözékben és mohawk-frizurával kísérelt meg. A tárgyalás után Hinckley azt mondta, hogy a tette a világ legnagyobb szerelmi vallomása. Ezek után nem csoda, hogy őrültnek nyilvánították, és 2016-ig elzárva tartották a társadalomtól.

3 évesen már reklámokban szerepelt: Foster még meg sem született, amikor a szülei elváltak. Őt az édesanyja, és annak új párja nevelte a testvéreivel együtt Los Angelesben. Evelyn Ella „Brandy” egy filmproducer, Artur P. Jacobs mellett dolgozott, aztán a gyerekei, Buddy és Jodie színészkarrierjét kezdte egyengetni.

Bár a színésznő az Alicia Christian Foster nevet kapta a születésekor, mégis a testvérei Jodie-nak kezdték hívni, ami aztán rajta maradt. A színésznő 3 évesen szerepelt először, méghozzá a naptejet gyártó Coppertone cég reklámjában.

Foster édesanyja először Buddyt vitte el a meghallgatásra, és a kislány csak velük ment, de a castingos figyelmét felkeltette. A két gyerek reklámokban, hirdetésekben, tévéműsorokban szerepelt évekig, és ők váltak a család kenyérkeresőivé. Foster több tévésorozatban is szerepelt a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején.Soha nem beszélt Anthony Hopkinsszal A bárányok hallgatnak forgatása alatt: Ahogy mindig, úgy A bárányok hallgatnak Hannibal Lecter szerepére is alaposan rákészült Anthony Hopkins, aki sorozatgyilkosok aktáit olvasta, ellátogatott börtönökbe, hogy elítélt gyilkosokat figyeljen meg és néhány bírósági tárgyalásra is beült.

A színész nagyon sok olyan dolgot épített a karakterébe, például beszédet, tekintetet, amitől szerinte Hannibal még ijesztőbb lett. Ez annyira jól sikerült, hogy Foster próbálta kerülni a kollégáját, mert a hatása alá került és rettegett tőle.

Összesen csak négy közös jelenetük volt, de azokban is üvegfal választotta el őket, ráadásul Hopkins nem a színésznőre nézett, hanem a kamerába, a nézőkre. Ennek ellenére Fostert annyira magával ragadta ez az egész, hogy amikor valaki leejtett valamit a forgatás közben, akkor az sem zökkentette ki a szerepéből, ez pedig benne hagyták a filmben.

A két színész nem is találkozott, vagy beszélgetett egymással a forgatáson kívül. Odaálltak az üvegfal két oldalára, majd a felvétel végén mindenki ment a saját dolgára. Az utolsó forgatási napon, amikor Foster tonhalas szendvicset evett, akkor Hopkins barátságosan közeledett felé, hogy beszélgessenek, de addigra a színésznő már annyira a hatása alá került, hogy még így is a frászt hozta rá a kollégája.

Több nyelven is beszél, van olyan, amin folyékonyan: 1980-ban végzett osztályelsőként a független két tannyelvű magániskolában, a Los Angeles-i Francia Iskolában Foster, aki folyékonyan beszél franciául. Ezt a tudását meg is mutatta a Moi, Fleur bleue (1977), a Hosszú jegyesség (2004) és A másik én (2007) című filmekben, amelyekben ő mondta el a francia nyelvű szövegét, és saját magát szokta szinkronizálni a filmjei francia változatában.

Emellett folyékonyan beszél olaszul, fiatalkorában spanyolt tanult, és a németet is megérti. Foster tehát egyike a magas intelligenciával rendelkező sztároknak. Olvasni 3 évesen tanult meg, a Yale egyetemen summa cum laude végzett, majd ledoktorált. Rendszeresen ad interjút az általa beszélt nyelveken, fellép külföldi műsorokban, amelyekben énekelni és gitározni is szokott.

250 jelentkező közül választották ki A taxisofőr kiskorú prostituáltjának szerepére: Foster anyja attól tartott, hogy a lánya karrierje véget ér, ha kiöregszik a gyerekszerepekből, ezért úgy döntött, hogy ideje olyan filmekben szerepelnie, amelyek felnőtt közönségnek szólnak.

Az első ilyen film az Alice már nem lakik itt (1974) volt, majd ezt követte a szintén Martin Scorsese által rendezett A taxisofőr, amiben Foster gyerekprostituáltat alakított. Ahhoz, hogy a szerepet megkapja, pszichiátriai vizsgálaton esett át, tanácsadáson vett részt és a forgatáson végig rendelkezésére állt egy szociális munkás.

Mivel Foster még túl fiatal volt ahhoz, hogy eljátssza a film explicit jeleneit, ezért a testdublőre a 19 éves nővére, Connie volt. A szerepre több, mint 250 jelentkező közül választották ki Fostert. A jelentkezők között volt Carrie Fisher, Mariel Hemingway, Bo Derek, Kim Cattrall, Rosanna Arquette, Kristy McNichol és Michelle Pfeiffer is.

Az alakításáért Oscar-jelölést kapott a legjobb női mellékszereplő kategóriában, de azt végül nem ő kapta meg, de helyette 14 évesen átvehette a BAFTA-t, a Cannes-i premieren pedig mindenkit elkápráztatott a francia nyelvtudásával.

Mivel Scorsese nem tudta, hogy hogyan közelítse meg az egyes jeleneket a színésznővel, ezért inkább hagyta, hogy Robert De Niro lássa el útmutatással Fostert. A színésznő többször elmondta, hogy a színész akkor vált a mentorává és a tanácsai nagyban befolyásolták a pályafutását. De Niro volt például az, aki megtanította neki, hogy hogyan építsen fel egy karaktert a forgatókönyvön túl.

Foster édesanyja azonban elég kifogásolható módon támogatta a lánya karrierjét, ugyanis pikánsabb fotósorozatot készített róla, amikor még csak 13-16 éves volt, hogy azzal bizonyítsa, hogy már elég érett a felnőtt szerepekre.Az egyetemig megfordult néhány Disney-filmben: Foster első tévéfilmje a Menace on the Mountain (1970) volt, ami az otthonukat a polgárháborús dezertőröktől védő, McIver családról szólt. Ezután készült el az első mozifilmje, a Napoleon és Samantha (1972) című kalandfilm, amiben a karaktere egy barátjával és egy kakassal próbált megmenteni egy öreg oroszlánt.

A következő filmje az Egy kis indián (1973) című westernkomédia volt, aminek főszerepét James Garner játszotta. A színész elmondta, hogy van néhány dolog az életében, amire nem büszke, és ezek egyike ez a film, leszámítva a 10 éves Foster alakítását.

A Bolondos péntekben (1976) a színésznő játszotta Annabellt, aki egy pénteken személyiséget cserét az anyjával. A kapitány kincsében (1977) egy eltűnt örökösnő helyébe kellett lépnie, és így jutott el egy angliai birtokra. Ezen szerepek mellett még sok más filmben is látható volt, de a legtöbb munkát a Disneytől kapta.

Ikonikus szerepekről maradt le, de mindig jöttek helyette mások: Foster sok szerepről maradt le a karrierje során. Például az Egy bébiszitter kalandjai (1987) Elisabeth Shue, a Micsoda nő (1990) Julia Roberts, az Elemi ösztön (1992) Sharon Stone, A szerelem hullámhosszán (1993) Meg Ryan, A bérgyilkosnő (1993) Bridget Fonda, a Majd' megdöglik érte (1995), Nicole Kidman, a Szerelmes Shakespeare (1998) pedig Gwyneth Paltrow filmje lett.

A Kettős kockázatban (1999) ő játszhatta volna Libby karakterét, de a terhessége miatt Ashley Judd kapta meg a munkát, miután arra Meg Ryan és Brooke Shields is nemet mondott. A Star Wars Leia hercegnő szerepére szintén esélyes volt, de a rendező George Lucas idősebb színésznőt keresett, ezért a Fosternél 6 évvel idősebb Carrie Fishert választotta.

Callie Khouri, a Thelma és Louise forgatókönyvírója Fostert képzelte el Thelma Dickinson megformálójaként, de a rendező Ridley Scott úgy gondolta, hogy a színésznő túl fiatal, ezért a szerepet Geena Davis kapta, aki ugyancsak 6 évvel idősebb Fosternél.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Érdekességek a Mrs. Doubtfire-ről

Érdekességek a Mrs. Doubtfire-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a harminc évvel ezelőtt bemutatott vígjátékról.

Az MCU idővonalának hibái, amelyeket a Marvel hivatalosan is elismert

Az MCU idővonalának hibái, amelyeket a Marvel hivatalosan is elismert

Megjelent a Marvel Studios: The Marvel Cinematic Universe: An Official Timeline című könyv, ami immár hivatalosan is elismeri a hibákat.

Érdekességek Brie Larsonról

Érdekességek Brie Larsonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a színésznőről.

Érdekességek a Jóbarátokról, Matthew Perry emlékére

Érdekességek a Jóbarátokról, Matthew Perry emlékére

54 éves korában elhunyt a Chandler Binget alakító színész.

Elmegyógyintézetbe vonult Christopher Lloyd

Elmegyógyintézetbe vonult Christopher Lloyd

Érdekességek a 85 éves színészről.

Megmentette egy nő életét Rebecca Ferguson

Megmentette egy nő életét Rebecca Ferguson

Érdekességek a 40 éves színésznőről.

Egy korábbi Forma-1-es pilóta is a kaszkadőrök között volt a Ronin forgatásán

Egy korábbi Forma-1-es pilóta is a kaszkadőrök között volt a Ronin forgatásán

Tíz dolog, amit talán még nem tudsz a 25 éve bemutatott akciófilmről.

Közel 150 nap után véget ért az írósztrájk!

Közel 150 nap után véget ért az írósztrájk!

Elég jó feltételeket sikerült kiharcolniuk az íróknak.

Minden fontos információ az Aquaman és az Elveszett Királyság első előzeteséből

Minden fontos információ az Aquaman és az Elveszett Királyság első előzeteséből

Ezekre a dolgokra érdemes figyelni az első trailerben!

Őszi horrorfilm ajánló

Őszi horrorfilm ajánló

Tíz alkotás, amiket látnod kell, ha szeretsz borzongani!

http://ujhazak.com