Összebalhézott a Transformers rendezőjével Megan Fox

Tíz eset, amikor a színész és a rendező összekapott a forgatáson.A filmtörténetben már többször előfordult, hogy egy forgatáson összeveszett a rendező az egyik színészével. Most ezek közül ismerheted meg a legnagyobb balhékat.

Megan Fox kontra Michael Bay Transformers (2007): Leginkább sorozatokban és a Bad Boys 2-ben szerepelt Megan Fox a 2007-es Transformers előtt, ami után már A-listás színésszé és szexszimbólummá vált, így nem csoda, hogy visszatért a két évvel későbbi folytatásban.

Az azonban már meglepő, hogy még ugyanabban az évben így beszélt Michael Bayről:

„Olyan, mint Napóleon! Azt akarja, hogy az ember úgy gondoljon rá, mint egy teljesen őrült, hírhedt fickóra. A forgatáson pedig olyan, mint Hitler, általában úgy is viselkedés. Amikor azonban nem forgatunk, akkor bizonyos értelemben szerettem a társaságát, mert valójában egy reménytelenül esetlen ember.

A való életben kimondottan érzékeny és törékeny, de forgatás közben igazi zsarnok. Shia és én majdnem meghaltunk a Transformers forgatásán. Michael képes rávenni az embert olyan őrültségre, amit valószínűleg már nem fedez a biztosító.”

Ezek után nem csoda, hogy Fox nem szerepelt a harmadik Transformersben.

Tippi Hedren kontra Alfred Hitchcock Madarak (1963): Tévéreklámban látta meg a modell Tippi Hedrent Alfred Hitchcock, aki sztárt csinált belőle, ám amikor Hedren visszautasította a rendező szexuális közeledését, akkor Hitchcock megütötte, és közölte vele, hogy tönkre fogja tenni. Erre Hedren annyit mondott, hogy tegye, amit tennie kell, majd rácsapta az ajtót.

A rendező valóban megpróbálta kisiklatni a színésznő karrierjét, amikor Hedren a második közös filmjük, a Marnie forgatása után otthagyta. Hitchcock szerződéssel kötötte magához a színésznőt, akinek azonban nem adott szerepeket.

Hedren végül akkor szabadult meg a rendezőtől, amikor Charlie Chaplin A hongkongi grófnő című filmjében kapott szerepet. A színésznő többé nem találkozott Hitchcockkal, viszont soha nem titkolta el a zaklatást, amiről először a kollégáinak beszélt privátban, majd nyilvánosan is, amikor az életrajzi könyve készült.

Lily Tomlin kontra David O. Russell Multik haza (2004): Napjaink egyik legtehetségesebb rendezője David O. Russell (Napos oldal, Amerikai botrány), mégis köztudott, hogy rendkívül nehéz termesztű ember, akiről több korábbi színésze is azt mesélte, hogy minősíthetetlenül viselkedett vele. Ezt bizonyítja az a videó is, ami a Multik haza! forgatásáról került ki, és amelyen az látható, hogy a rendező tűrhetetlen stílusban ordibál Lily Tomlinnal.

Később Tomlin a védelmébe vette a rendezőt, majd mindketten úgy nyilatkoztak, hogy a pillanat hevében balhéztak össze, valójában tisztelik egymást és a másik tehetségét, gyorsan kibékültek és szívesen dolgoznának újra együtt.

Bill Murray kontra Harold Ramis Idétlen időkig (1993): Sok éven át elválaszthatatlan barátok voltak Bill Murray és Harold Ramis, ám ez megváltozott az Idétlen időkig című film forgatásán, ugyanis a filmet rendező Ramis megelégelte a színész kiszámíthatatlan viselkedését, és egy alkalommal a gallérjánál fogva vágta a falhoz.

Ramis lánya a Ghostbuster’s Daughter: Life with My Dad, Harold Ramis című könyvében írt arról, hogy Murray magánéleti problémákkal küzdött akkoriban, és nem találták a közös hangot az apjával, ami ahhoz vezetett, hogy húsz évig nem álltak szóba egymással.

Bár érezhetően megviselte őket a haragtartás, mégsem tett egyikük sem lépést a másik irányába. Erre csak nem sokkal Ramis halála előtt került sor, ugyanis akkor Murray rendőri felvezetéssel egy tucat fánkot vitt Ramisnak, így nyújtva békejobbot.

A súlyos beteg Ramis akkora már nem tudott beszélni, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy kibéküljenek.Faye Dunaway kontra Roman Polanski Kínai negyed (1974): A Kínai negyed forgatásán esett egymásnak a híres rendező, Roman Polanski és a világhírű díva, Faye Dunaway. A színésznő szerint a köztük lévő feszültség azzal indult, hogy a direktor kitépte néhány hajszálát, amiért szerinte kusza volt Dunaway frizurája.

Amikor a színésznő afelől érdeklődött, hogy mi az általa játszott karakter motivációja, akkor Polanski egyszerűen közölte, hogy Dunaway mondja el a szövegét, aztán vegye fel a fizetését, és csak ez motiválja.

A kettőjük közti feszültség abban csúcsosodott ki, hogy amikor a rendező nem engedte ki a mosdóba a színésznőt, akkor Dunaway egy pohárba végezte el a dolgát, aztán annak tartalmát Polanski arcába öntötte.

Bruce Willis kontra Kevin Smith Két kopper (2010): Egy műsorban Kevin Smith arról beszélt, hogy azért vállalta el a Két kopper forgatását, mert szeretett volna együtt dolgozni Bruce Willisszel, ám csalódás volt számára a közös munka, ugyanis szerinte a színész rendezhetetlen.

Willis részt sem vett a film bemutatója utáni partin, ahol Smith a színészt kivéve, mindenkinek megköszönte a közreműködést, majd később gúnyos megjegyzéseket tett rá, és Willist tartotta felelősnek a forgatáson jelentkezett problémákért.

A színészek ugyancsak egyedül érezték magukat, ugyanis Smith túl sok marihuánát szívott, és csak némán ült a monitor mögött. A rendező azonban azzal védekezett, hogy mindenkivel foglalkozott, akivel kellett, de a marihuána a munkamódszere része, amióta látta, hogy Seth Rogen mennyivel kreatívabb és produktívabb tőle.

Willis csak nyafogónak nevezte a rendezőt, és nem tagadta, hogy voltak köztük nézeteltérések a forgatáson, ám részletekbe nem bocsátkozott. 2019-be Willis képeket akart küldeni a Smithnek, amihez szüksége volt a lakcímére. Ennek eredménye egy szívélyes telefonbeszélgetés volt, ami által rendezték a kapcsolatukat.

Miután idén kiderült, hogy a színész afáziával küzd, a rendező bocsánatot kért a korábbi kijelentéseiért, és elmondta, hogy szívszorító volt olvasni a család közleményét Willis betegségéről.

Sean Connery kontra Stephen Norrington A szövetség (2003): A szövetség forgatása olyan élmény volt Sean Connery számára, hogy utána abbahagyta a filmezést. A színész és Stephen Norrington folyton összekülönbözött, aminek oka Connery szerint a rendező tapasztalatlansága volt, és az, hogy rendszerese megvárakoztatta.

A forgatáson állandó volt a feszültség és a veszekedés, ám nem kizárólag a színész volt csalódott, hanem az egész stáb, ugyanis annak tagjai később arról beszéltek, hogy a rendező soha nem tudta, hogy mit akar, rengeteg anyagot forgatott, például ő tíz beállítást vett fel, amit mások kettővel oldanak meg, majd ezek nagy részét kidobta. Így nem meglepő, hogy sikerült alaposan túllépnie az idő- és költségkeretet.

A forgatáson olyan hangulat uralkodott, hogy a stáb hazudni sem akart róla az odalátogató újságíróknak, akiknek őszintén elmondták, hogy soha korábban nem vettek részt ilyen feszült forgatáson és minden vágyuk hazamenni.

Edward Norton vs. Tony Kaye Amerikai história X (1998): Nem kizárt, hogy a filmkészítés történelmében nincs még egy olyan rendező, aki annyira rühellte a saját produkcióját, mint Tony Kaye az Amerikai história X-et. Habár a kritikusok és a nézők szerették a produkciót, aminek főszereplőjét, Edward Nortont Oscar-díjra jelölték, Kaye mégis elégedetlen volt a filmmel, ennek oka pedig leginkább Norton volt.

Miután elkészült az Amerikai história X, a rendező először egy nyers vázlatot adott át, minden gond nélkül, ám ezt követően több, mint egy évig dolgozott a vágás finomításával. A New Line Cinema főnökeinek ebből egy idő után elegük lett, és úgy döntöttek, hogy a rendezőt kizárják a vágószobából, a helyére pedig Nortont hívták, hogy ő fejezze be a filmet.

Kaye ezt nem hagyta annyiban, ugyanis bosszúból lejárató kampányt indított a színész ellen, és megpróbálta leszedetni a nevét a stáblistáról, de egyik esetben sem járt sikerrel. Végül a Norton által befejezett Amerikai história X került a mozikba, az ő neve pedig ottmaradt az alkotók sorában.Shelley Duvall kontra Stanley Kubrick Ragyogás (1980): Stanley Kubrick szinte az őrületbe kergette Shelley Duvallt a Ragyogás forgatásán, ahol a rendező többször vette fel a film minden egyes jelenetét.

Bár a színésznőnek akadnak szép emlékei is a forgatásról, mégis a rendezővel való közös munkát leginkább elviselhetetlennek tartotta. A közös munka során rengeteget veszekedtek, a stressz miatt pedig rosszullétek fogták el, hullani kezdett a haja, mentális problémákkal küszködött, sírógörcsök gyötörték és a testét véres sebek borították, amiért Kubrickot, és annak kínzással felérő követeléseit tette felelőssé. Duvallt annyira kikészítette a forgatás, hogy még az is megfordult a fejében, hogy örökre felhagy a színészettel.

George Clooney kontra David O. Russell Sivatagi cápák (1999): Az 1999-ben forgatott Sivatagi cápák felvételén, amikor a stáb a film csúcspontjának számító jelenetet forgatta helikopterekkel, robbanásokkal és fegyverropogással, akkor annak szünetében George Clooney felfigyelt arra, hogy David O. Russell úgy ordít a statisztákat irányító rendezőasszisztenssel, mintha az lenne a célja, hogy azt minél többen hallják.

Ezen a színész annyira felidegesítette magát, hogy odament a rendezőhöz, akihez így szólt:

„Már közöltem veled, te rohadék, hogy ha ki akarsz kezdeni valakivel, akkor velem kezdj ki!”

A rendezőnek se kellett több, a következőt szólta vissza a színésznek:

„Mi lenne, ha legalább egyszer emlékeznél a rohadt szövegedre?”

Ezt követően úgy elszabadultak az indulatok, hogy Russell és Clooney egymásnak esett, és csak annak köszönhetően nem történt fizikai erőszak, hogy mások gyorsan szétválasztották őket.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com