Öt dokumentumfilmet és 17 fikciós alkotást vetítenek a 23. Filmtettfeszten

Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti: Öt dokumentumfilmet és 17 egész estés fikciós alkotást vetítenek a 23. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén, amelyet október 4. és 8. között tartanak Kolozsváron és 15 további erdélyi településen - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.A levetítendő alkotások között van az elmúlt év két animációs sikerfilmje: Magyarország idei Oscar-nevezettje, a Kojot négy lelke és a Berlinalén bemutatott Műanyag égbolt is - áll a közleményben.
    

A 23.

Filmtettfeszt programjában pár hete bemutatott magyar alkotások is szerepelnek, köztük a Sopsits Árpád rendezte Mellékszereplők, Szabó Mátyás Látom, amit látsz és Buvári Tamás A másik érintése című mozija. Több, korábban debütált, kiemelkedő színészi teljesítményeket felvonultató alkotást is láthat az erdélyi közönség, például a Larry, a Veszélyes lehet a fagyi, a Hat hét, valamint a Magasságok és mélységek című filmet.
    

Vetítik a szemlén Rohonyi Gábor és Vékes Csaba Szia, Életem!, Lévai Balázs és Tiszeker Dániel Nyugati nyaralás és Baranyi Gábor Benő Zanox - kockázatok és mellékhatások című moziját is. Az erdélyi magyar filmszemlén látható lesz a Hadik című kosztümös, történelmi kalandfilm, a megtörtént eseményeket feldolgozó Blokád és a Hatalom című politikai filmdráma.
    

A 23. Filmtettfeszt nyitófilmje az idén 20 éves, Antal Nimród rendezte Kontroll lesz, amelyet hat helyszínen vetítenek. Az október 4-i kolozsvári közönségtalálkozón a főszereplőt alakító Csányi Sándor is részt vesz. A dokumentumfilmek közül a szervezők kiemelték a dokumentarizmus és fikció határán egyensúlyozó Háromezer számozott darab és a Jóreménység-sziget című alkotásokat.
    

Az erdélyi témát feldolgozó filmek között lesz Lakatos Róbert Ki kutyája vagyok én? című mozija, az Olimpiai álom Erdélyben és a Petőfi Sándor erdélyi útját követő "Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én.". A program a magyar vízilabda-válogatottról szóló A nemzet aranyai, valamint A döntés című nagysikerű dokumentumfilmekkel egészül ki.
    

A 23. Filmtettfeszt október 4. és 8. között zajlik Kolozsvár központtal, de Nagyvárad, Szatmárnémeti, Nagybánya, Temesvár, Arad, Szamosújvár, Tordaszentlászló, Nagyszeben, Brassó, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Kovászna magyar közönségét is várják a mozivásznak elé.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com