Öt színész, aki drasztikusan lefogyott egy szerep kedvéért

A saját határaik feszegetése, az Oscar-díj reményében vagy a közönség reakciója miatt soványodtak le a sztárok.A színészek között előfordulnak, akik nemcsak a játékukkal igyekeznek elhitetni, hogy teljesen azonosultak az általuk alakított szereppel, hanem arra is hajlandóak, hogy a hitelesség kedvéért, csontsoványra fogyjanak, nem törődve azzal, hogy ezzel tönkretehetik az egészségüket.

A drasztikus fogyókúrába kezdő színészeket több minden inspirálhatja, például az Oscar-díj, a saját határaik feszegetése vagy a közönség reakciója. Legyen bármi is a motivációjuk, az biztos, hogy ezzel is azt bizonyítják, hogy a maximumot akarják kihozni a munkájukból.

Az elmúlt években több sztár is hajlandó volt a drasztikus fogyásra. Az alábbi listában öt híres alakítás szerepel.

Matthew McConaughey (Mielőtt meghaltam – 2013): A Csillagok között sztárja évtizedek óta színészkedik, mégis csak 2011-ben kezdte bizonyítani, hogy nemcsak egy jóképű férfi, hanem igazi színész is, akit ideje, hogy mindenki komolyan vegyen.

Ennek érdekében Matthew McConaughey folyamatosan vállalta a nehéz, megterhelő szerepeket, majd eljött az a pillanat, amikor a testét is alárendelte a munkájának.

Ez történt akkor is, amikor a 2013-ban bemutatott Mielőtt meghaltam című filmben HIV fertőzött férfit alakított.

A hitelesség kedvéért McConaughey 21 kilót fogyott, és körülbelül 65 kilogrammot nyomott, amikor megállt. A színész elmondta, hogy a drasztikus fogyást azzal érte el, hogy reggelire csak két tojásfehérjét és egy diétás kólát fogyasztott, az ebédje egy kis natúr csirkehús volt, a vacsorája pedig egy diétás kóla.

A teljes átalakulás meghozta a jutalmát, hiszen a végeredmény egy remek film lett, McConaughey pedig Oscar-díjat vehetett át az alakításáért a következő évben.Tom Hanks (Philadelphia - Az érinthetetlen – 1993): Minden idők egyik legközkedveltebb és legmegbízhatóbb színésze Tom Hanks, akinek neve általában egyet jelent az igényes filmekkel. A két Oscar-díjjal jutalmazott sztár az első aranyszobrot a Philadelphia - Az érinthetetlen című drámáért kapta, amiben alaposan lefogyott a szerepe kedvéért.

Az 1993-as filmben Hanks egy HIV fertőzött férfit játszott, aki a bíróságon harcol a jogaiért. A színész 15 kilót dobott le, és végül nagyjából 62 kilót nyomott. A cél érdekében Hanks szinte mindennel felhagyott, de a kávézásról nem volt hajlandó lemondani.

A lesoványodás nemcsak Oscar-díjat hozott, ugyanis az orvosok szerint ez volt az oka Hanks kettes típusú cukorbetegségének, ezért a színész eldöntötte, hogy visszafogja magát, ugyanis őt leginkább az motiválta, hogy képes-e megcsinálni a fogyást, vagy sem.Christian Bale (A gépész – 2004): Hollywoodban az önkínzás mestere az igazi kaméleon Christian Bale, aki híres arról, hogy könnyedén lefogy, vagy meghízik egy-egy szerep kedvéért, nem egyszer olyan drasztikus mértékben, hogy az már kifejezetten aggasztó. Ilyen alakításai voltak például az Alelnök, A harcos (ezért Oscar-díjat kapott), az Amerikai botrány vagy Az aszfalt királyai.

Bale azonban A gépész című film miatt esett túlzásba, ugyanis 75 kilójáról 50-re fogyott le azért, hogy hitelesen alakíthasson egy zavart férfit, akit kísért a múltja. A színész még soványabb szeretett volna lenni, de a producerek helyette is aggódtak érte, és nem engedték, hogy tovább sanyargassa a testét.

Bale úgy érte el a csontsovány állapotot, hogy naponta egy almát és egy halkonzervet evett, semmi mást. A diéta elérte a célját, hiszen napjainkban is ez az egyik legemlékezetesebb filmtörténelmi átalakulás. Néhány hónappal később a színész már kigyúrtan jelent meg a Batman: Kezdődik! forgatásán.Michael Fassbender (Éhség – 2008): Habár sokan az X-Men-filmekből ismerik, mégis Michael Fassbender elég hamar elismert színész lett, köszönhetően annak, hogy olyan filmekben mutatta meg a színészi képességeit, mint a Steve Jobs, Prometheus vagy A szégyentelen. Az utóbbiban az is kiderült, hogy Fassbender nem szégyenlős, viszont már előtte bizonyította, hogy ő is képes a drasztikus fogyásra, ha a szerep ezt követeli meg tőle.

A 2008-ban bemutatott Éhség című alkotásban Fassbender egy lecsukott politikust alakított, aki éhségsztrájkba kezd. A színész 16 kilót fogyott, hogy ugyanúgy 58 kilós legyen, mint az a valós személy, akinek a bőrébe kellett bújnia.

Fassbender diétája abból állt, hogy csak egy halkonzervet, néhány szem áfonyát és magvakat evett egész nap. Habár Oscar-díjat nem kapott az alakításáért, mégis azt sikerült elérnie, hogy Hollywood felfigyeljen rá, és ezzel beindult a karrierje. Az Éhség óta a 12 év rabszolgaság és a Steve Jobs című filmekben nyújtott teljesítményéért már kapott Oscar-jelölést.Joaquin Phoenix (Joker – 2019): Elsősorban a Gladiátor és a Jelek című filmekből lehetett ismerős Joaquin Phoenix neve, ám a színész igazán most, 2019-ben robbant be a köztudatba, mint Joker. A hatalmas sikert arató filmben Phoenix teljesen beleélte magát a szerepébe. Amellett, hogy hátborzongató volt benne, még a testét is alárendelte a munkának.

Batman legismertebb ellenségének saját filmjében Phoenix egy megtört, mentális zavarokban szenvedő férfit játszott, aki lassan eltávolodik a világtól, és egy komoly dolog jelképévé válik. A hiteles alakítás érdekében a színész 23 kilót fogyott, és nagyjából 55 kilót nyomott.

Phoenix diétája abból állt, hogy szinte csak almát, salátát és párolt zöldbabot evett egész nap. A színész elárulta, hogy folyton éhes volt, de még ezt az érzést is arra használta, hogy minél jobban alakítsa Jokert. A színész elhivatottsága kifizetődő volt, hiszen a közönség imádja, és az is valószínűsíthető, hogy Oscarra fogják jelölni az alakításáért.

(Forrás: noizz.hu)


Hozzászólások

Magassarkúban kellett forgatnia Robert Downey Jr-nak

Magassarkúban kellett forgatnia Robert Downey Jr-nak

Érdekességek az 55 éves színészről, aki igazán színes karriert tudhat maga mögött.

Ezek a híres színészek soha nem jártak színészképzőbe

Ezek a híres színészek soha nem jártak színészképzőbe

Például Joaquin Phoenix, Cameron Diaz és Johnny Depp is a tehetségének köszönheti a karrierjét.

A filmtörténelem legelcsépeltebb szövegei

A filmtörténelem legelcsépeltebb szövegei

Mondatok, amelyeket a leggyakrabban használtak és használnak klasszikusokban és B-kategóriás alkotásokban.

A Marvel Moziverzum temetője

A Marvel Moziverzum temetője

Ezek a karakterek biztos, hogy elhaláloztak.

Érdekességek a 30 éves Micsoda nő! című filmről

Érdekességek a 30 éves Micsoda nő! című filmről

15 dolog, amit talán nem tudsz a romantikus vígjátékról.

James Gunn szerint ezekkel a filmekkel átvészelhetjük az új koronavírus-járványt

James Gunn szerint ezekkel a filmekkel átvészelhetjük az új koronavírus-járványt

A Galaxis őrzői és az Öngyilkos Osztag folytatásának rendezője Twitteren osztotta meg a filmajánlóját.

Tíz sci-fi nyitva hagyott kérdései

Tíz sci-fi nyitva hagyott kérdései

Ezekre a dolgokra nem kaptak választ a nézők.

Vírusokról és azok változatairól szóló filmek

Vírusokról és azok változatairól szóló filmek

A legemlékezetesebb alkotások a fertőzésekről.

80 éves lett a Tom és Jerry

80 éves lett a Tom és Jerry

Mi minden történt az elmúlt évtizedekben a popkultúra egyik oszlopos tagjával?

A Marvel legszebb szerelmespárjai

A Marvel legszebb szerelmespárjai

Míg a Moziverzumban eddig nem, addig a képregényekben akad néhány nagy hangsúlyt kapó romantikus történetek.

http://ujhazak.com