Pókember animációs megjelenései

A héten érkezik a mozikba a Marvel animációs filmje, a Pókember – Irány a Pókverzum, aminek kapcsán ismerd meg a karakter korábbi rajzfilmes megjelenéseit!A héten debütál a Pókember – Irány a Pókverzum, a Marvel animációs filmje. Habár a hálószövő esetében ez az első eset, hogy rajzfilmként jelenik meg a mozikban, mégis a tévében már több, mint 50 éve látható animációs formában.

Spider-Man (1967-1970): Pókember elképesztő népszerűségét jól mutatja, hogy öt évvel a képregényes megjelenése után már saját rajzfilmet kapott. Ez a sorozat leginkább a „Spider-Man, Spider-Man, does whatever a spider can” főcímdal és képsorok által ihletet mémek miatt maradt meg az emberek emlékezetében.

Mai szemmel nézve a Spider-Man megmosolyogtató, hiszen a stáb rendkívül kevés pénzből és szűkös időkeretben dolgozott, aminek eredményeként az animáció nem adott sok mozgásteret a karakternek, akinek a jelmezén csak részlegesen tudták megrajzolni a hálómintát.

Az első évadot követően a gyártó stúdió csődbe ment, a sorozat viszont megmenekült, mert átvette egy másik cég, ám ennek eredménye egy még furcsább folytatás lett, Pókember kalandjai pedig delíriumos tripekre kezdtek hasonlítani, miközben a költségvetés tovább csökkent, így már gonosztevőkre se maradt pénz. A sorozatot három évad után kaszálták.

Spider-Man (1981-1982): Az első sorozat befejezése után tizenegy évvel tért vissza a tévéképernyőkre Pókember, ám valószínű, hogy a listában szereplő animációs szériák közül a '81-es a legkevésbé ismert, hiszen csak egy évadot élt meg, de az is felejthetőre sikerült.

Ugyanakkor azt mégis ki kell emelni, hogy ez volt az első olyan Pókember rajzfilmsorozat, amiben több epizódon átívelő főszál kapott szerepet, és ez mesélte el a hálószövő és Fátum Doktor állandó harcát.

Az azonban már rejtély, hogy miért a Fantasztikus Négyes főgonosza lett Pókember első nemezise.

Ebben a szériában egyébként nagyobb szerepet kapott Peter Parker mindennapi élete és problémái, mint a '67-es Spider-Man sorozatban.

Spider-Man and His Amazing Friends (1981-1983): A '81-es sorozat testvérszériájában Pókember társakat kapott Jégember, és a kifejezetten a rajzfilmre létrehozott Tűzcsillag személyében. Ők hárman együtt szálltak szembe mindennel, ami veszélyt jelentett New Yorkra

A három évados animációs sorozat epizódjaiban a Marvel Univerzum más szereplői is megjelentek, így például a Bosszúállók és az X-Men. Évekkel később Brian Michael Bendis emléket állított a sorozatnak azzal, hogy az Ultimate Spider-Man lapjain egy történetbe ismét összehozta Jégembert, Tűzcsillagot és Pókembert.Pókember (1994-1998): A hálószövő animációs sorozatai közül talán a '94-es a legjelentősebb. Egyfelől talán ez az a széria, amelyen keresztül több generáció is megismerte Pókembert, másfelől ez mutatta be a legjobban a mitológiáját.

A FOX sorozatában megjelenő karakterek nagy része olyan volt, mintha egy az egyben a képregényekből ugrottak volna át az animációs produkcióba, ezzel tökéletesen megteremtve Pókember világának hangulatát.

A nyolcvanas és a korai kilencvenes évek stílusában készült sorozat valójában egy nagyobb animációs univerzumhoz tartozott, ahogy az X-Men, a Vasember és a Fantasztikus Négyes rajzfilmek is.

A sorozat cselekménye jóval a pókcsípés után játszódott, amikor Peter Parker már egyetemista volt, ám mégis ez az egyetlen olyan animációs feldolgozása a karakternek, ahol a néző öt évad alatt megismerhette Pókember fejlődését a tanulástól a munkavállalásig, a randizástól a házasságig.

Mivel a sorozat szigorú cenzúrával készült, ezért Pókember senkit sem üthetett meg, a vámpír Morbius senkibe se mélyeszthette bele a szemfogait, Cletus Kasady (alias Vérontó) nem lehetett sorozatgyilkos.

Spider-Man: Határok nélkül (1999-2001): A Marvel és a Saban Entertainment úgy döntött 1999-ben, hogy megpróbálnak még egy bőrt lehúzni a nagy sikert arató '94-es szériáról, ezért megalkottak egy futurisztikus folytatást, amiben Peter Parker egy idegen bolygóra került, ahol részben emberszerű állatok éltek.

A Spider-Man: Határok nélkül rendkívül bizarr animációs sorozat lett, ami az akkoriban kifejezetten népszerű, a 2099-es Pókember és a Batman of the Future rajzfilmsorozat stílusát próbálta másolni, de az eredmény kaotikus, ocsmány képvilágú, 13 rész után kaszált sorozat lett.

Pókember (2003): A hálószövő 2003-as, 3D animációval készült sorozata inkább érdekes kísérletnek tudható be, mint teljes értékű sorozatnak, amit az MTV a 2002-es mozifilmhez készített, ezért a legfontosabb képregényes főgonoszok helyett inkább új karaktereket uszítottak Pókemberre.

A sorozat kifejezetten érdekes megközelítése volt a karakternek, de a gyártási költségek túl magasra szöktek, miközben a széria nem lett elég népszerű, így végül elkaszálták.A Pókember legújabb kalandjai (2008-2009): Sokan úgy gondolják, hogy A Pókember legújabb kalandjai a valaha volt legjobb pókemberes rajzfilm, amit a legtöbben az okosan kidolgozott dialógusok és az inventív akciójelenetek miatt magasztalnak az égig.

Az animációs sorozatot azért is dicsérik, mert nem kötődik egyetlen a képregényes korszakhoz, alkotóhoz és filmhez sem, ugyanis az alkotók inkább az ötvenévnyi pókemberes örökségből szemezgettek, ezzel tradicionális, mégis egyedi szériát készítve.

A Pókember legújabb kalandjai stílusa nem követte a '94-es animációt, hanem klasszikus rajzfilmes irányvonalat vett fel, leegyszerűsített karakterdizájnnal és háttérrel. Itt a középiskolás Peter Parker került a középpontba, de rajta kívül más szereplőket is visszafiatalítottak az írók.

A Sony sorozata csak két évadot élhetett meg, mert a Marvel visszaszerezte a karakter televíziós jogait, ami kaszát jelentett a széria számára.

Pókember elképesztő kalandjai (2012-2017): A Disney első Pókember-sorozata talán a legmegosztóbb széria, ami kisgyerekeknek készült, emiatt az akció teljesen háttérbe szorította a szereplőket és a történetet.

A Brian Michael Bendis azonos című képregényéhez némileg köthető sorozat stílusa nagyon szokatlan volt, ugyanis a karakterek gondolatban vicces formákat vettek fel, Pókember folyamatosan vitázott a vállán ülő kisangyallal, vagy kisördöggel, és rendszeresen áttörte a negyedik falat.

A hálószövő rajongóinak mégsem ezzel volt problémájuk, hanem azzal, hogy az animációs sorozat nem volt kifejezetten Pókember-centrikus, hiszen a középiskolás Peter Parker inkább gyakorló S.H.I.E.L.D. ügynökként szerepelt Luke Cage, Vasököl, Nova és az Ava Ayala-féle Fehér Tigris tinédzserverziója mellett.

Ahogy a '94-es sorozat, úgy ez is egy nagyobb animációs franchise részét képezte. Ebbe az univerzumba beletartozott a Bosszúállók újra együtt, A galaxis őrzői, Hulk és a Z.Ú.Z.D.A. ügynökei is, ez pedig azt jelentette, hogy a négy évad epizódjaiban megjelent a fél Marvel Univerzum.Marvel Pókember (2017-): Azt követően, hogy a Disney és a Sony megegyezett Pókemberről, a Disney úgy döntött, hogy az MCU-s megjelenésével egy időben a tévében is kap egy rebootot a karakter.

Így született meg a Dan Slott képregényeiből táplálkozó széria, amiben Peter Parker újra középiskolás lett. A készítők több Slott-történetet is feldolgozták az animációs szériában, köztük a joggal népszerű Pókszigetet.

A történetek mellett karaktereket és ötleteket is átvettek az írótól a rajzfilmbe, amiben megjelent például Max Modell és a Horizon labor. Az utóbbi a sorozat gimnáziuma. A sorozat jelenleg a második évadában jár, az alapkoncepciója pedig kicsit hasonló a Pókember – Irány a Pókverzuméhoz, mert itt is több „pókszemély”, például Miles Morales, Pók-Gwen és Araña, jelenik meg állandó karakterként Peter Parker mellett. Ahogy korábban a Pókember elképesztő kalandjai, úgy ez a széria is leginkább a kicsiknek szól.

(Forrás: marvelmagyarorszag.blog.hu)


Hozzászólások

Új igazságosztót mutat be a The Batman

Új igazságosztót mutat be a The Batman

Minden információ, ami eddig kiderült a Sötét Lovag következő filmjéről.

Quentin Tarantino füstbe ment filmes tervei

Quentin Tarantino füstbe ment filmes tervei

Az elmúlt 30 év tapasztalata alapján nem lehetünk biztosak abban, hogy a rendező valóban elkészíti a Volt egyszer egy... Hollywood spinoff-sorozatát.

A Joker kapta a legtöbb Oscar-jelölést

A Joker kapta a legtöbb Oscar-jelölést

Az Akadémia legmeglepőbb döntései és az idei jelöltek listája.

Nem várt meglepetésekkel érkezett a Morbius első előzetese

Nem várt meglepetésekkel érkezett a Morbius első előzetese

Úgy tűnik, hogy a Sonynak nagy tervei vannak Pókember világával.

Ezek a filmek lehetnek sikeresek 2020-ban

Ezek a filmek lehetnek sikeresek 2020-ban

Mely alkotások és miért robbanthatnak kasszát idén?

Ezek a filmek vallhatnak kudarcot 2020-ban

Ezek a filmek vallhatnak kudarcot 2020-ban

Idén még a Disney sem lehet biztos a sikerben.

Filmek, amelyeknek 2020 előtt kellett volna érkezniük, de valószínűleg más soha nem láthatjuk őket

Filmek, amelyeknek 2020 előtt kellett volna érkezniük, de valószínűleg más soha nem láthatjuk őket

A 2010-es évek nagy mozis ígéretei.

Földönkívüliekkel száll szembe Chris Pratt

Földönkívüliekkel száll szembe Chris Pratt

Húsz film, ami még nem kapott nagy hírverést, pedig látni kell 2020-ban.

Sztárok, akik utálták a csókjeleneteket

Sztárok, akik utálták a csókjeleneteket

Gusztustalannak nevezték a színészek azokat a filmes csókokat, amelyekért a nézők a mai napig rajonganak.

2020 legjobbnak ígérkező horrorjai

2020 legjobbnak ígérkező horrorjai

Tíz rémfilm, ami alaposan ráhozhatja a frászt a műfaj rajongóira.

http://ujhazak.com