Premier előtt mutatják be New Yorkban a Semmelweis című romantikus történelmi drámát

Premier előtt mutatják be az anyák megmentőjéről, Semmelweis Ignácról szóló romantikus történelmi drámát  az 1956-os forradalom emléknapján, október 23-án New Yorkban, a Museum of the Moving Image-ban.Koltai Lajos filmje a New York-i Liszt Intézet szervezésében lesz látható, az alkotást a New York-i bemutató után a nyugati parton, a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon is vetítik október 27-én. Magyarországon november 30-án kerül országszerte a mozikba az InterCom forgalmazásában - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.
    

A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készült romantikus történelmi dráma Semmelweis Ignác magyar szülésorvos életét és munkásságát dolgozza fel.

Az orvos a hagyományos teóriákkal szembeszállva törekedett arra, hogy legyőzze a 19. század egyik legpusztítóbb kórját, a gyermekágyi lázat. Semmelweis a halálos kór mellett a vaskalapos vezetés ellen is harcolt, akik mindent megtettek, hogy tekintélyüket megvédjék a megszállott magyar orvos felfedezéseinek következményeitől. A romantikus, fordulatos film megidézi a 19. századi Bécs hangulatát, a korabeli kórház életre-halálra menő tragédiáit, az osztrák és magyar orvosok közötti feloldhatatlan ellentéteket és a gyötrő szerelmi vágyat - olvasható a tájékoztatóban.
    

A Semmelweis New Yorki-i díszbemutatóján részt vesz Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, az NFI igazgatóságának elnöke, Koltai Lajos rendező, Lajos Tamás, a film producere és Vecsei H. Miklós, a Semmelweis címszereplője. A vetítést beszélgetés követi a film készítőivel. Mint írják, a Semmelweis New York-i exkluzív filmbemutatójának otthont adó Museum of Moving Image a 20. század egyik legjelentősebb filmstúdiójából, a Kaufman Studios-ból vált ki. Olyan korszakalkotó produkciók születtek itt, mint a Szezám utca, a Hair és a Nagymenők, de itt dolgozott többek között Frank Sinatra és Diana Ross is.
    

A tájékoztató idézi Lajos Tamás producert, aki szerint Semmelweis Ignác története nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon nagy jelentőséggel bír. "Személyesen is nagy megtiszteltetésként ért az a nemzetközi nyitottság, aminek köszönhetően a róla készült filmet, Koltai Lajos méltó tolmácsolásában, a tengerentúlon is bemutathatjuk" - hangsúlyozta a producer.
   

Az Oscar-díjra jelölt operatőr-rendező, Koltai Lajos új filmjében a főszereplők - Vecsei H. Miklós és Nagy Katica - mellett fontos szerepet kapott Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Csapó Attila, Znamenák István, Hajduk Károly, Simon Kornél, Mészáros Blanka és Kizlinger Lilla is.
    

A Semmelweis operatőre Nagy András volt, a forgatókönyvet Maruszki Balázs írta. A film dramaturgja Goda Kriszta, látványtervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Szakács Györgyi, vágója Kovács Zoltán - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com