Robert Pattinson kapja a Karlovy Vary filmfesztivál elnökének díját

Az idei nemzetközi filmszemle június 29-én kezdődik, a díjkiosztó gálát július 7-én tartják a nyugat-csehországi fürdővárosban.

A kilencnapos filmfesztivál legfőbb sztárvendége Tim Robbins Oscar-díjas amerikai színész, rendező, forgatókönyvíró és zenész lesz. Tim Robbins a világ filmművészetét gazdagító munkásságáért Kristályglóbuszt kap Karlovy Varyban. A mustrán idén 182 filmet mutatnak be, minden alkotást legalább háromszor fognak levetíteni.

A nemzetközi filmfesztiválon lesz Csuja László Virágvölgy című alkotásának világpremierje is - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

A menekülő szerelmesekről szóló road movie-t a mustra East of the West elnevezésű versenyprogramjában mutatják be. A filmfesztivál költségvetése 140 millió korona (1,8 milliárd forint), amelyből az állam 30 millió koronát fedez. Az összeg nagyobbik része a fesztivál támogatóinak adományaiból gyűlik össze.

 

A Kristályglóbusz-életműdíjat az idén Barry Levinson amerikai filmrendező, forgatókönyvíró és producer kapja. Levinson, aki az Esőember című filmjéért 1988-ban Oscar-díjat kapott, Karlovy Varyban személyesen mutatja be a Paterno című új filmjét, amelyet a HBO televíziós filmcsatorna megrendelésére készített. A Kristályglóbuszt a fesztivál ünnepélyes megnyitóján veszi át. Ellátogat a filmszemlére Terry Gilliam amerikai-brit rendező is, aki Karlovy Varyban bemutatja a The Man Who Killed Don Quixote című legújabb alkotását, melyet első ízben Cannes-ban láthatott a közönség.

További neves külföldi vendégként a szervezők egyebek között Anna Paquin új-zélandi színésznőt, Joana Ribeiro portugál színésznőt, Rory Cochrane amerikai színészt, Stephen Moyer angol filmrendezőt, színészt és Cerise Hallam Larkin amerikai producert említették. A rangos nemzetközi filmszemle Milos Forman, a 86 éves korában április 13-án elhunyt világhírű cseh származású amerikai rendező életműve előtt tiszteleg.

Az ünnepélyes megnyitón levetítik az Oscar-díjas Forman egyik leghíresebb korai alkotását, az Egy szöszi szerelme című, 1965-ben készült csehszlovák filmet.

MTI

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com