Rocksztárnak készült az 55 éves James Gunn

Ismerd meg a híres rendező eddigi életútját!1966. augusztus 5-én született James Gunn a Missouri állambeli Saint Louisban. Bár édesapja ügyvédként dolgozott, ráadásul sok felmenője is szintén a joggal foglalkozott, ám ennek ellenére őt nem érdekelte a paragrafusok világa, ugyanis inkább a zenével akart foglalkozni. Öt testvére közül Brian, Matt, Sean és Patrick ugyancsak a filmszakmát választotta hivatásának, míg Beth folytatta a családi hagyományt, ugyanis jogi pályára lépett.

A zene mellett Gunn a horrorfilmeket és a képregényeket is elég fiatalon megszerette. A horrorfilmek terén kamaszkorában megnézett mindent Az élőhalottak éjszakájától kezdve az 1986-os Henry: Egy sorozatgyilkos portréjáig, amiben Gunn későbbi jó barátja Michael Rooker játszotta főszerepet.

A Henry többféleképpen is nagy hatást gyakorolt rá, többek között úgy, hogy Rooker annyira jól alakította a sorozatgyilkost, hogy Gunn szinte már azonosulni tudott vele, ami szerinte sokkal félelmetesebb, mint a hirtelen kép- és hanghatások, hiszen alapvetően az emberek egyáltalán nem akarnak szimpatizálni egy sorozatgyilkossal.

A zene terén a fiatal Gunn rocksztárként képzelte el a jövőjét, ezért játszott néhány bandában, ám saját bevallása szerint inkább átlagos dalszerző és előadó volt, semmint kiemelkedő énekes. Amikor a bandája feloszlott, akkor kapott ajánlatokat más együttesektől, viszont a húszas éveiben rájött, hogy a zenélésből nem fog megélni, ezért beiratkozott a New York-i Columbia Egyetemre, ahol kreatív írást tanult, ami szinte zsigerből ment neki.

A tehetséget benne felfedező Lloyd Kaufman, a Troma Entertainment egyik vezetője felajánlotta neki, hogy írja meg az 1996-os Tromeo and Juliet forgatókönyvét. William Shakespear klasszikusának vad feldolgozása és a mentorának nevezett Kaufman nemcsak az írást tanította meg neki, hanem a színészvezetés és a helyszínválasztás praktikáit, a produceri teendőket és a promóciós anyagok elkészítését is.

Az áttörést azonban nem a Tromeo and Juliet hozta meg Gunn számára, és pénzügyi értelemben a 2000-es Elbaltázott szuperhősök sem nevezhető hatalmas sikernek, viszont ez a film már elég jól bemutatta, hogy az író-rendező mennyire vonzódik a nem konvencionális szuperhősökhöz.

Az Elbaltázott szuperhősöket tekinthetjük a 2010-es Super megelőlegezésének, ugyanis ebben a drámai vígjátékban nem a nagy hőstettek, hanem a szuperhősök hétköznapi élete kapott hangsúlyos szerepet.

Gunn forgatókönyvíróként nemcsak az álarcos igazságosztókkal foglalkozott, hanem a másik kedvenc műfajával, a horrorral is. Ennek eredménye a 2002-es Scooby Doo – A nagy csapat és a Zack Snyder-féle 2004-es Holtak hajnala-remake.

Amikor a Holtak hajnalán dolgozott, akkor Gunn még halálos fenyegetéseket is kapott az elvakult George A.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Romero-rajongóktól, akiknek problémája az volt, hogy attól féltek, a remake ugyanolyan butuska lesz, mint amilyen a Scooby Doo-film. Az író-rendezőnek ekkor döntenie kellett, hogy kétes értékű bérmunkás lesz, vagy alkot valamit, amiben benne van a szíve-lelke.

Ennek eredménye a 2006-os Slither – Féltél már nevetve? című film, ami Gunn első saját rendezésű nagyjátékfilmje, amihez A légy, A Dolog, Az élőhalottak visszatérnek és más klasszikus, nyolcvanas években készült horrorfilmből merített ihletet.

Az inváziós sci-fi horrort Michael Rookert rendezte, de a stábban Gunn olyan későbbi állandó alkotótársai is szerepeltek, mint a színész Nathan Fillion és a zeneszerző Tyler Bates. A Slitherben Gunn végre hagyta, hogy a fantáziája szabadon szárnyaljon, aminek eredményeként a rájellemző hangnem- és műfajkeverés adta a film gerincét.

Gunn az extrém poénok esetében sem szívbajos, ám ezen a téren egyszer csúnyán megütötte a bokáját, ugyanis a pedofil poénokkal megszórt bejegyzései a Twitteren könnyen a karrierje végét jelenthették volna.

Ezek napvilágra kerülése óta mindig elmondta, hogy attól tart, hogy vajon az alkotásai nem túl megbotránkoztatóak-e. Ugyanakkor a szintén Gunn munkájának tekinthető A galaxis őrzői poénjait egyáltalán nem lehet egy lapon emlegetni a Slither és a Super politikailag semmiképp sem korrekt poénjaival.Ez a határsértés csúcsosodott ki a Gunn-testvérek által készített PG Porn című websorozatban. A Spike.com-on 2008 és 2009 között futó széria epizódjai az „elrontott” pornófilmes klisékről szóltak. Az egyik részben maga Gunn alakított autószerelőt, akinek szakzsargonját a pornófilmekből ismert módon félreérti a női ügyfél, ám az autószerelő tényleg csak a kocsit akarja megszerelni, nem pedig átvitt értelemben a klienst.

Gunn mesterien feszíti a húrt, ha filmet készít, csakhogy ez a húr el is pattant a már említett Twitter-bejegyzései miatt, ugyanis azok megjelenése után 10 évvel a Disney kirúgta, amibe saját bevallása szerint, szinte belerokkant.

Az író-rendező csak az olyan remek kollégáinak, mint például Dave Bautista, a rajongóinak és Alan Hornnak, a Walt Disney Studios elnökének köszönheti, hogy visszatérhetett a Marvel Studios és ő rendezheti A galaxis őrzői vol. 3-at.

Gunn egyébként nemcsak a vicceit, hanem a Donald Trump- és Vlagyimir Putyin-ellenes nézeteit sem titkolja, sőt, 2018-ban Orbán Viktor politikáját is nyíltak bírálta. A művészi hitvallásáról egy interjúban így beszélt:

„Hiszem, hogy az emberek többsége alapvetően jó, de én is ugyanolyan sérült lélek vagyok, mint akárki más. […] Engem nem fog meggyőzni egy pozitív gondolatokkal teli könyv, se egy Hallmark-film arról, hogy az élet szép, ugyanis ez a nyelv számomra érthetetlen. Az elcseszett filmek, képregénye és más kifejezési formák nyelvét viszont magaménak érzem. Ahhoz, hogy megtaláljam a szépet, végig kell mennem az emberek által ismertnél sötétebb alagúton.”

Később Gunn így reagált Jodie Foster blockbustereket ócsároló nyilatkozatára:

„Megítélésem szerint a mozi túléléséhez szükség van arra, hogy a látványfilmekben is legyen vízió és szív, ami általában hiányzik belőlük. Néhányan éppen azon dolgozunk, hogy a blockbusterek innovatívak, emberiek és átgondoltak legyenek. Ez az, ami igazán lázba hoz, ha a hivatásomról van szó.”

Pontosan ez az, amiért A galaxis őrzői-filmek népszerűek, és ezért annyira érdekesek Gunn hősfilmjei az Elbaltázott szuperhősöktől a Superen át Az Öngyilkos Osztagig, ugyanis az ő alkotásai csak a felszínen tűnnek paródiának, míg a mélyebb rétegeiben igazán drámaiak.

Az általa írt forgatókönyvek közül Az Öngyilkos Osztagét szereti a legjobban, és bizonyos szempontból valóban ezzel a filmmel érte el a pályája csúcsát, hiszen míg a Superben vagy A galaxis őrzőiben traumatizált hősökkel dolgozott, addig a DC-filmjében végre szupergonoszokat vonultathatott fel, ráadásul velük nem kellett finoman bánnia, ugyanis közülük senki sincs biztonságban.

Ugyanakkor az író-rendező és a színészei nyilatkozataiból arra lehet következtetni, hogy A galaxis őrzői vol. 3. hasonlóan kemény menet lesz a közönség számára, akik sorában biztos, hogy sokak szeme nem marad szárazon, ugyanis könnyen lehet, hogy ez lesz Gunn utolsó Galaxis Őrzői-filmje, de talán utolsó Marvel-filmje is.

Erre leginkább azokból a nyilatkozataiból lehet következtetni, amelyekben arról beszél, hogy mostanában untatják a szuperhősfilmek. Bár nemrég ő maga vette védelmébe a műfajt, amikor Martin Scorsese látatlanban kritizálta a Marvel-filmeket, mégis A galaxis őrzői vol. 3. esetében elmondta, hogy őt mindig is a Watchmen-féle rendhagyóbb, esendőbb, emberibb hősök érdekelték, ha pedig nem látja az újító szándékot egy szuperhősfilmben, akkor az kicsit sem érdekli.

A rajongói természetesen arra biztatják Gunnt, hogy ne hagyja ott a műfajt, főleg azért ne, mert olyan bátor tervei vannak, mint például az, hogy megkereste a DC-t és a Marvelt azzal, hogy belemennének-e egy Harley Quinn Groot crossoverben. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy bár mindenki nyitott mindenre, azt mégsem tudja senki, hogy lesz-e ebből valami.

Az, hogy Gunn valóban felhagyj-e a szuperhős műfajjal még a jövő kérdése. Ami biztos, hogy jelenleg a mozikban dübörög az általa rendezett Az Öngyilkos Osztag, ami ékes bizonyítéka annak, hogy az 55 éves rendező nagyon jól ért a képregénykarakterekhez, akkor is, ha azok jók, de akkor is, ha gonoszak.James Gunn fontosabb művei:

Tromeo and Juliet (1996 – író és színész)

Elbaltázott szuperhősök (2000 – író és színész)

Scooby Doo – A nagy csapat (2002 – író)

Holtak hajnala (2004 – író)

Slither – Féltél már nevetve? (2006 – író és rendező)

PG Porn (2008–2009, író, rendező, színész)

Super (2010, író, rendező és színész)

Movie 43: Botrányfilm (2013 – rendező, "Beezel" című epizód)

A galaxis őrzői (2014 – író és rendező)

The Belko Experiment (2016 – író és producer)

A galaxis őrzői vol. 2. (2017 – író és rendező)

Brightburn - A lángoló fiú (2019 – producer)

The Suicide Squad - Az Öngyilkos Osztag (2021 – író és rendező)

Peacemaker (2022, író, rendező, producer)

A galaxis őrzői vol. 3. (2023 – író és rendező)

(Forrás: hu.ign.com)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com