Rövidfilmek gyártására hirdet pályázatot az Emmi

Rövidfilmek gyártására, filmgyártás előkészítésére hirdet pályázatot 50 millió forint keretösszeggel az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága.Pályázni magas művészi értékű, legfeljebb 24-26 perces dokumentumfilmek, animált rövidfilmek és fiktív történeten alapuló rövidfilmek gyártásának, valamint filmgyártás-előkészítésének támogatására, teljes filmalkotás gyártására vagy egyes részfeladatok támogatására lehet - közölte az államtitkárság pénteken az MTI-vel.

    
Magyar filmalkotás esetén a vissza nem térítendő támogatás a filmalkotás gyártási költségvetésének száz százalékáig terjedhet; a támogatás minimum összege 500 ezer forint, legfeljebb 4 millió forint adható. Pályázhat minden, a mozgóképszakmai hatóság által nyilvántartásba vett filmelőállító, magyarországi székhellyel vagy telephellyel rendelkező civil szervezet, közalapítvány, központi költségvetési szerv, helyi önkormányzat, helyi önkormányzati költségvetési szerv, gazdasági társaság, egyéni vállalkozó, egyéni cég, határon túli magyarországi telephellyel rendelkező szervezet.
    

A támogatásban magyar filmalkotás, illetve magyar részvételű filmalkotás részesíthető. A pályázat benyújtási határideje: november 18., a filmeket december 1-je és 2018. december 31. között kell elkészíteni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

2025 legrosszabb filmjei

2025 legrosszabb filmjei

Ezek az alkotások kapták a legalacsonyabb pontszámokat a kritikusoktól.

http://ujhazak.com