Rövidfilmversenyt hirdetnek diákoknak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 75 éves évfordulóján

Rajtunk múlik a jövő címmel rövidfilmversenyt hirdet diákoknak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 75 éves évfordulóján az ENSZ bécsi Információs Szolgálata - áll a szervezet szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében.A versenyre minden 10 és 20 év közötti diák nevezhet, egyedül, vagy osztályával közösen olyan rövidfilmekkel, amelyeket az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának cikkei ihlettek - emelik ki a közleményben. A rövidfilmek hossza legfeljebb 3 perc lehet, egyéb megkötés nincs - teszik hozzá.
    

A versenyre szeptember 12-ig lehet nevezni a schulfilmprojekt@thishumanworld.com e-mail címen, a kész filmeket november 10-ig kell megküldeni ugyanerre a címre. A regisztrációnak tartalmaznia kell az iskola nevét és címét, az iskolai kapcsolattartó személy nevét és elérhetőségét, a film elkészítésében részt vevő diákok korát és számát.
    

A versenyt a bécsi ENSZ Információs Szolgálat (UNIS Vienna) az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) ausztriai irodája és Bécs városának európai és nemzetközi ügyekért felelős ügyvezető irodájának támogatásával, valamint a cseh, a lengyel, a magyar, az osztrák, a szlovák, a szlovén és a török iskolákkal együttműködésben hirdeti meg - áll a közleményben. A beérkezett alkotásokat nemzetközi zsűri értékeli, a nyertes rövidfilmet bemutatják a november 30. és december 10. között Bécsben megrendezendő "this human world" nemzetközi filmfesztiválon.
    

A verseny célja, hogy az emberi jogokat, valamint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 30 cikkét közelebb hozza a fiatalokhoz. A versenyt nemzetközi szinten az ENSZ partnerszervezetei népszerűsítik, Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon, Szlovákiában, Szlovéniában és Törökországban pedig a helyi oktatási intézmények is meghirdetik.
    

Mint írják, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 2023-ban ünnepli 75. évfordulóját, ezzel kapcsolatban a szervezet közleménye kiemeli, hogy sok jogunk ma már magától értetődőnek tűnik, azonban az elmúlt évek konfliktusainak sokasága megmutatta, hogy határokon, ágazatokon és nemzedékeken átnyúló együttműködésre van szükség a kihívásokkal való szembenézéshez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Különleges kutatás bizonyította be, hogy melyek a legfélelmetesebb alkotások.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

A többi utasra is hatással van, ha ijesztő filmet nézünk a gépen.

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már nagyon bánja, hogy akciófilmjeiben maga csinálta a kaszkadőrjeleneteket is, mert mint egy interjújában elmondta, nagy árat fizetett érte - számolt be róla szerdán a Variety.com.

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Vicces módon sültek fel a találmányok.

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Nem mindenkinek tetszik a széria az előzetes alapján.

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

Egy villanykábel okozott felháborodást.

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

A Particle6 stúdió esküdözik, hogy igazi emberek is dolgoznak a produkción.

Júniusi filmajánló

Júniusi filmajánló

Ezt a tíz filmet érdemes lesz megnézni a hónapban!

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Egyebek mellett shot-by-shot filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a csütörtökön kezdődő Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál ingyenes szakmai programjai között.

http://ujhazak.com