Spoilerezés miatt rúgták ki Bill Hadert

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz a 45 éves színészről.A napokban ünnepelte a 45. születésnapját Bill Hader, akiről most megtudhatsz néhány kevésbé közismert érdekességet.

Kirúgták, amiért elspoilerezte a Titanic végét: Miután Hader otthagyta a főiskolát, fogta a tanulmányaira spórolt pénzét, és Los Angelesbe költözött. Ezután karácsonyfaárusként dolgozott, de volt limuzinsofőr is, valamint munkát kapott a Playboy hálózat Night Calls televíziós showjában, ahol az volt a dolga, hogy kávét és magazinokat vigyen a vendégeknek, valamint felkészítette őket a jelenetre. A második vagy harmadik műsor után azonban otthagyta a tévéműsort, mert nem akarta, hogy a szülei csalódjanak benne.

Egy moziban is dolgozott, ám ott gyorsan kirúgták, miután egy lányokból álló társaság kellemetlenséget okozott neki, ezért elmondta nekik a Titanic végét, amikor eltépte a jegyüket:

„A hajó elsüllyed, Leo meghal, az öreg hölgy (Kate Winslet), a vízbe hajítja az ékszert.”

Még ezt az esetet megelőzően tartották az Armageddon tesztvetítését a moziban, ahol a fiatal Michael Bay annyira ideges volt, hogy ezt látva Harder csokis mazsolával kínálta a rendezőt.

Mogyoróallergiája van, mégis is mogyoróreklámban szerepel: Nyílt titok, hogy Hardernek súlyos mogyoróallergiája van. Ennek ellenére a Csontváz ikrek (2014) forgatásán valaki mogyoróvajas csokival kínálta, mert nem tudta, hogy az allergia szempontjából a mogyoró és a mogyoróvaj ugyanakkora bajt okoz.

Ahogy a színész beleharapott a csokiba rögtön érezte, a mogyoróízét, és tudta, hogy nagy a baj. Allergiás rohamot kapott, bedagadt a torka és nem kapott levegőt, úgyhogy azonnal kórházba vitték, ahol az orvos alaposan lehordta, hogy miért eszi meg a mogyorót, ha egyszer tudja, hogy allergiás rá, és komplett idiótának nevezte, amiért nem tart magánál EpiPent.

Mivel nem első alkalommal tört rá az anafilaxiás sokk, ezért azt feltételezhetné az ember, hogy Hader már attól rosszul van, ha csak ránéz a földimogyoróra, ám ez nem igaz, sőt, az ő hangján szólal meg Mr. Peanut Planters reklámjában, ahol korábban Robert Downey Jr. szólaltatta meg a karaktert.

Legrosszabb vendége Justin Bieber volt a Saturday Night Live-ban: Általános ismertséget és több díjat köszönhet a Saturday Night Live-nak Hader, aki 8 éven át dolgozott a műsorban. A szereplőként való távozása után néhány évvel házigazdaként tért vissza, annak ellenére, hogy az első 4 éve rengeteg stresszel és álmatlan éjszakával telt.

A színész annyira ideges volt a fellépések előtte, hogy előfordult, hogy azok előtt 48 órán keresztül ébren virrasztott, amiért élő közönség előtt kell szerepelnie. A kedvence nem egy komikustársa, hanem egy zenész volt, Dave Grohl, akivel egy esküvői fogadásra újra összeálló zenekarban játszott a szerepe szerint.

Hader legrosszabb vendége Justin Bieber volt. A zenész 2013-ban érkezett vendégként a műsorban. A vele való közös munka igazi kihívás volt Bieber pocsék hozzáállása miatt, ráadásul egy 20 fős stábot vitt magával. Az egyikük feladata kimerült abban, hogy a zenész pizzája mindig kéznél legyen.

Schwarzenegger személyi asszisztense volt: Ahogy a legtöbben, akik azért érkeznek Hollywoodba, hogy filmes karriert építsenek, úgy Hader is a ranglétra alján kezdte. A 2002-ben bemutatott Az igazság nevében című film forgatásán produkciós asszisztensként dolgozott, sőt, egészen pontosan Arnold Schwarzenegger személyi asszisztense volt.

Hader szívesen mesél az egyedülálló élményről az interjúkban, amelyek során elárul néhány kevésbé ismert tényt Schwarzeneggerről. A színésznek volt egy négy másodperces jelenete a filmben, de azt végül kivágták, és csak az otthoni használatra kiadott extrák között szerepel. A stáblistán pedig „staff assistant”-ként jelent meg a neve.

Hader több filmben is dolgozott produkciós asszisztensként, így például A Skorpiókirály (2002) és a Kritikus tömeg (2001) forgatásán is. Végül azért hagyta ott ezt a munkát, mert napi 18 órát kellett dolgoznia, ami mellett nem maradt semmi szabadideje.

Nem azért alkotta meg Barryt, hogy ő maga játssza el: Hader régi álma teljesült a Barry című sorozattal, ugyanis ő írta és rendezte annak részeit. A színész nem azért vágott bele a dologba, hogy ő játssza a színészi karrierre vágyó bérgyilkos főszerepét.

Habár sikerült túltennie magát azon, hogy a Saturday Night Live-ban való szerepléstől kezdetben pánikrohamot kapott, majd több filmben is szerepelt, mégsem érezte úgy, hogy kamerák előtt a helye.

Amikor felvázolta a sorozatötletét, akkor sem került szóba, hogy neki kellene játszania a főszerepet, ám végül mégis erőt vett magán, és elvállalta a címszerepet.BB-8 az ő hangján szólal meg: A Star Wars rajongó Hader nagyon megörült, amikor J. J. Abrams felajánlotta neki, hogy kölcsönözze a hangját a BB-8 nevű robotnak. Bár a színész lelkesen pittyegett, mégsem sikerült elég meggyőzőre az eredmény, ezért egy iPad effekttel segítettek rá a hangja elváltoztatására. Hader neve Az ébredő Erő stáblistáján mint „voice consultant” szerepel.

A rettenthetetlenből ismert I. Eduárd angol király leszármazottja: A színész William Thomas Hader Jr. néven látta meg a napvilágot 1978. június 7-én az Egyesül Államokban, az oklahomai Tulsában. Az édesapja, William Thomas Hader légi szállítmányozási céget vezetett, de volt étteremvezető, kamionsofőr és humorista is. Az édesanyja, Sherri Renee tánctanárként dolgozott. Hadernek két húga van. A származását tekintve pedig német, dán, ír és angol felmenőkkel is büszkélkedhet.

Hader szerepelt a Finding Your Roots televíziós dokumentumfilm-sorozatban, ami arról szól, hogy minden részben meghívnak egy-egy hírességet, akinek genetikai tesztek és írásos feljegyzések alapján felállítják a családfáját. A műsor szakemberei általában több száz órát töltenek a kutatással.

Hader esetében kiderült, hogy az övé az egyik legérdekesebb családfa, ugyanis a felmenői között szerepel I. Nagy Károly (742– 814) frank király, akit Franciaország és Németország (tulajdonképpen Európa) atyjának tartanak, és aki Nyugat-Európa első császára volt a Római Birodalom bukása után.

Emellett leszármazottja I. Eduárd (1239-1307) angol királynak is, aki trónörökösként felkeléseket és lázadásokat vert le, majd kereszteshadjáratot indított a Szentföldre. Ezután angol királyként háborúzott a francia királlyal, de harcolt a skót William Wallace és a walesi hercegségek ellen is, ami Arany János híres balladáját ihlette. A műsorban az is kiderült, hogy Hader távol rokonságban áll Carol Burnett színésznővel.

Egy két lábon járó lexikon, ha filmekről van szó: A színész barátai szerint Hader elképesztő tudással rendelkezik a filmek terén, és az teszi őt a leginkább szimpatikussá, hogy ezt minden beképzeltség és fellengzés nélkül műveli.

Amikor filmekről mesél, akkor teljesen átszellemül, újra azzá a kisgyerekké válik, aki a szüleivel és a testvéreivel Tulsában él, ahol alig várja, hogy DVD-t nézhessen. Emellett ha DVD-k közelébe kerül, akkor úgy viselkedik, mint kisgyerek az édességboltban.

Otthonosan mozog az összes műfajban és témában, nagyon szórakoztató előadó, akinek minden filmmel kapcsolatban akad egy vicces sztorija, gyakran a saját életéből merítve, mivel már gyerekként is hatalmas filmrajongó volt és egy jó ideje benne van a showbiznisz világában.

Első gázsiját színészként egy meglehetősen hálátlan szerepért kapta: Még a Saturday Night Live előtt szerepelt az MTV Punk’d című műsorában, aminek egy 2005-ös epizódjában viccelte meg Ashlee Simpsont, aki sírni kezdett, amikor kiderült, hogy csak tréfáltak vele. Hadernek ez volt az első olyan színészi munkája, amiért fizetést kapott, ám úgy véli, hogy nem nyújtotta a legjobb alakítást.

A hecc helyszíne egy művészeti galéria volt, ahol a Hader által alakított karakter autóbalesetben elhunyt bátyja képét is kiállították. A színésznő letette a barátnője kabátját az asztalra, ami valahogy meggyulladt és beindította a tűzoltó berendezést, így minden műalkotás tönkrement.

A csurom vizes Hader magából kikelve, vádlón kiabált a Simpsonnal, mivel a halott bátyja festménye is elázott: „Nézd, mit csináltál!”

Az emiatt magát nagyon rosszul érző Hader nem győzött elnézést kérni.

Nélküle a South Park sem lenne az igazi: Hader több évadon keresztül dolgozott producerként és íróként a South Park alkotógárdájában. Sok poén is neki köszönhető. Emellett több karaktert is megszólaltatott, így például az ő hangján szólalt meg a kettes számú farmer, Plex, Ike Broflovski, és Tom, de Alec Baldwint is utánozta.

Hader és Mat Stone, a sorozat egyik alkotója, egy Los Angeles-i partin találkozott, majd miután a színész megismerkedett a másik alkotóval, Trey Parkerrel, hamarosan a stábban találta magát. A közös munkáról Hader azt mondta, hogy olyan volt, mint a barátokkal való tréfálkozás az iskolai ebédlőasztalnál.

Hader ott találta meg a kényelmes komfortzónáját, ugyanis végre nem érdekelte, hogy ki és mit gondol róla, csak lazának és viccesnek kellett lennie. Az alkotók nem hagyták veszni Hader szinkronszínészi képességeit, hiszen nyolc karaktert szólaltatott meg, és még videojátékhoz is kölcsönözte a hangját.

Később Hader a bokros teendői miatt elhagyta a műsort, de egyikük sem zárta ki az újabb közös munka lehetőségét.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Sigourney Weaver fél a liftben

Sigourney Weaver fél a liftben

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 75 éves színésznőről.

Érdekességek a 93 éves korában elhunyt James Earl Jonesról

Érdekességek a 93 éves korában elhunyt James Earl Jonesról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a hírességről.

Tragikus ok miatt nincs gyereke Keanu Reevesnek

Tragikus ok miatt nincs gyereke Keanu Reevesnek

Érdekességek a 60 éves hírességről.

Sorozatgyilkos történetnek indult a Hatodik érzék

Sorozatgyilkos történetnek indult a Hatodik érzék

Ezeket a dolgokat lehet, hogy még nem tudod a 25 éve bemutatott filmről.

Majdnem zombifilm lett A Maszkból

Majdnem zombifilm lett A Maszkból

Érdekességek a 30 éve bemutatott vígjátékról.

Daniel Radcliffe jó barátságot ápol A halál ereklyéi forgatásán lebénult kaszkadőrrel

Daniel Radcliffe jó barátságot ápol A halál ereklyéi forgatásán lebénult kaszkadőrrel

Érdekességek a 35 éves színészről.

Qimir rejtett fénytőrével bővült a Star Wars különleges fegyvertára

Qimir rejtett fénytőrével bővült a Star Wars különleges fegyvertára

Íme, a Star Wars univerzum legérdekesebb fegyverei!

Jennifer Coolidge azt állítja, hogy 200 férfivel volt az Amerikai pitének hála

Jennifer Coolidge azt állítja, hogy 200 férfivel volt az Amerikai pitének hála

Érdekességek a 25 éve bemutatott filmről.

Az animátorok még egy gorilla boncolását is tanulmányozták a Tarzan kedvéért

Az animátorok még egy gorilla boncolását is tanulmányozták a Tarzan kedvéért

Érdekességek a 25 évvel ezelőtt bemutatott Tarzanról.

A nyár legjobban várt filmjei

A nyár legjobban várt filmjei

Folytatások, újdonságok, amelyeket sokan várnak.

http://ujhazak.com