Száznál is több programot szerveznek az idei magyar film napján

Kedden, a magyar film napján száznál is több programot, vetítéseket, előadásokat, közönségtalálkozókat, beszélgetéseket szerveznek Ankarától Washingtonig 35 városban.A Magyar Nemzeti Filmalap tavaly rendezte meg először a magyar film napját annak emlékére, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást - idézi fel a Filmalap hétfői közleménye.

    
A hagyományteremtő céllal indított sorozathoz ebben az évben már több mint száz saját szervezésű programmal csatlakoztak a résztvevők, akik mozikban, filmklubokban, iskolákban, könyvtárakban, művelődési központokban, sőt szórakozóhelyeken is szerveznek a régi és az új magyar filmekhez kapcsolódó eseményeket, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciai főosztályának köszönhetően pedig 35 városban összesen 47 vetítést szerveznek a külföldi magyar intézetek Ankarától Limán át Washingtonig.
    

A Filmalap a világhírű magyar animációra fókuszálva ingyenes vetítésekkel, játékokkal és bulival ünnepel a Toldi moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínház két vetítéssorozatot indít el kedden Szeleczky Zita és Törőcsik Mari tiszteletére, a Budapest Film Zrt. egész nap magyar filmeket játszik a Művész, a Puskin, a Tabán és a Kino mozik egy-egy termében, a Cirkó az Oscar-díjas Mephistót és Tarr Béla Kárhozat című filmjét tűzi műsorra, a Szimpla Kertben pedig a Sose halunk meg! vetítése lesz a kedd esti program.
    

A pécsi Apolló moziban klasszikusok lesznek láthatók, a székesfehérvári Barátság moziban ingyenesen lesz megtekinthető Az ember tragédiája, a Könnyű leckék és a Virágvölgy, Gyulán a Romis moziban A miniszter félrelépet és az Egri csillagokat vetítik. Szolnokon a TISZApART moziban szabadtéren lesz látható az Egy pikoló világos című klasszikus, amelyhez személyenként egy pikoló világos sör is jár, Miskolcon a Grabovsky közösségi térben pedig ajándék pattogatott kukoricával várják a közönséget a Macskafogó vetítésére. A pápai Jókai Mór Művelődési Központ a Pápán és környékén forgatott filmekből indít vetítéssorozatot András Ferenc Végkiárusítás című filmjével kezdve.
    

A budapesti Anker't romkocsmában a filmzenék kapnak főszerepet kedd este, a Dr. Mező Ferenc Általános Iskolában a videó- és hangvágás rejtelmeibe vezetik be a fiatalokat, míg a Film Destination egy sétára hívja az érdeklődőket a Budai-hegységbe, ahol egy tucatnyi klasszikus magyar film forgatási helyszíne és az egykori "9-es műterem" helye tekinthető meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com