Szeptember 30-ig várja az elsőfilmesek jelentkezését az Inkubátor Program

A Nemzeti Filmintézet (NFI) meghirdette a pályakezdő rendezők első egészestés filmje elkészítését támogató pályázatát, az Inkubátor Programot. Évente 10 fiatal pályakezdő csapat kap lehetőséget, hogy első egész estés filmtervén dolgozhasson az NFI anyagi és szakmai támogatásával - közölte az MTI-vel az intézet hétfőn.A 7. alkalommal meghirdetett Inkubátor Programjának célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és időszerű témák feldolgozásának támogatása. A program alapelve, hogy az NFI a mozifilmekhez képest jóval kisebb költségvetést biztosít a produkcióknak, így az alkotói kreativitásnak különös szerepe van.
    

Az Inkubátor Programra jelentkezhetnek diplomás, de egészestés filmet még be nem mutatott rendezők és azok is, akik rövidfilmjükkel nemzetközi fesztiválokon szerepeltek, valamint olyan alkotók is pályázhatnak, akik országos televízióban bemutatott rövidfilm rendezői voltak.

Jelentkezni szeptember 30-ig lehet filmötlettel (treatment) és rövid szinopszissal a filmintézet honlapján közzétett pályázati kiírás szerint.
    

A beérkezett pályázatok közül a szakmai előzsűri november elején 10 filmtervet választ ki, amelyeknek forgatókönyv-fejlesztését a Filmintézet pályázati úton 2 millió forinttal támogatja. Az előzsűri a kiválasztás során ajánlást tesz arra, hogy az alkotások megvalósítására moziban vagy tévében, streamingen bemutatandó filmként kerüljön sor. A döntőbe került terveket a Filmintézet fejlesztő csapata szakmai támogatással is segíti.
    

Novembertől öt hónap áll az alkotók rendelkezésére a forgatókönyvek megírására, majd a döntősök tavasszal, a Pitch Fórumon mutathatják be filmterveiket szakmai közönség előtt. A felkészülést a Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programjának workshopjai is segítik. A 10 döntős filmterv közül négyet a zsűri és egyet a meghívott szakmai közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választ ki. A kiválasztott filmek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 100 millió, a dokumentumfilmeknél 30 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program.
    

A 2015-ben életre hívott Inkubátor Program keretében már 34 elsőfilmes csapat kapott gyártási támogatást, köztük volt Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása, melynek világpremierje a cannes-i fesztiválon volt és elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI rangos díját. Csuja László Virágvölgy című road movie-ját többek között a Karlovy Vary filmfesztiválon díjazták. Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje a locarnói premierjét követően világszerte nagy siker volt.
    

A már bemutatott filmek között volt Kárpáti György Mór a 48-as szabadságharc leverése után játszódó, Guerilla című történelmi drámája és Hartung Attila FOMO - Megosztod, és uralkodsz című filmje, továbbá Nagy Zoltán Szép csendben című drámája. Visky Ábel Mesék a zárkából című alkotása a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) szakmai zsűrijétől elnyerte a fődíjat a magyar filmek versenyében. Grosan Cristina 30-asok útkereséséről szóló dramedy-ja, A legjobb dolgokon bőgni kell a szarajevói, míg Kis Hajni Külön falka című szívszorító és felemelő apa-lánya drámája a Karlovy Vary filmfesztiválon mutatkozott be a nemzetközi közönségnek nemrég.
    

2021-re négy Inkubátoros film hazai mozipremierjét tervezik, kilenc alkotás gyártása van folyamatban, és öt film gyártáselőkészítésén dolgoznak a fiatalok a Nemzeti Filmintézet programjának támogatásával. További információ a NFI honlapján található.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com