Szeptember közepéig lehet pályázni a Filmalap történelmi filmes programjára

Szeptember 15-ig lehet pályázni a Magyar Nemzeti Filmalap történelmi filmes programjára, amelyre történelmi témájú játékfilmterveket várnak. A kiválasztottak egymillió forintos díjban részesülnek."Olyan történeteket várunk, akár kezdő filmíróktól, amelyek a magyar történelem sorsfordító pillanatairól szólnak, és a főszereplők olyan hősök, akik életüket áldozták a hazáért, illetve képesek voltak lelkesíteni a magyarokat" - mondta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

    
Mint kifejtette, a pályázóknak három és öt oldal közötti treatmentet kell benyújtaniuk, ez egy összefoglalója annak, ami majd a filmvásznon látható. Havas Ágnes kitért arra, hogy a történetek főhősei lehetnek kisemberek, akárcsak Szabó István Mephistójában, de ismert alakok is, mint Dobó István, Mátyás király vagy Apafi Mihály.
   

"Jó lenne olyan alakok megjelenése a filmvásznon, akik példaképek lehetnek, akár sportolóként, akár hadvezérként, akár királyként. A zsűri október 31-ig választja ki a legjobb pályaműveket. Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy az elkészült történelmi témájú filmekre, például a Szabadság, szerelemre vagy a Kincsemre nagyon sokan voltak kíváncsiak a mozikban. Gondolkodjanak bátran, engedjék el a fantáziájukat, hátha most lehetséges megvalósítani legmerészebb álmukat" - jegyezte meg a vezérigazgató.
    

A kiválasztottak egy-egymillió forintot kapnak, utána újra pályázniuk kell a forgatókönyv megírására, fejlesztésére és csak ezt követően dől el, megvalósul-e a film. Havas Ágnes szerint a folyamat átfutási ideje egy-másfél év. A teljes pályázati kiírás a Filmalap honlapján érhető el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com