Szeptember végén kezdődik az Egyke című film forgatása

Szeptember végén kezdődik Szentgyörgyi Bálint rendezésében az Egyke című film forgatása, amelynek férfi főszereplőjét ifj. Vidnyánszky Attila alakítja - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel kedden.A készülő film története szerint egy gyermektelen házaspár különös idegenre bukkan az erdőben: egy tinédzserre, aki megmagyarázhatatlan módon őket tartja a szüleinek.

"Ki ez a fiú, mit akar tőlük, és honnan tud róluk ennyi mindent? Ahogy a házaspár, Gergő és Nóri, a rejtély mélyére ásnak, nem csak a szerelmük kerül végveszélybe, de az életük is" - írták a közleményben.

Mint hozzátették, a forgatókönyvet a négyszeres Magyar Filmdíjas Köbli Norbert (A vizsga, Félvilág, Örök tél) írta. A filmet Szentgyörgyi Bálint rendezi, A besúgó című sorozat nemzetközi hírű alkotója, aki néhány év leforgása alatt Máltán a Paramountnak, Izlandon pedig a BBC-nek forgatott sorozatot, utóbbit Nikolaj Coster-Waldau főszereplésével. Ezt követően hazatért, hogy vászonra vigye az Egyke egyedi látványvilágú történetét.

Az Egyke a Nemzeti Filmintézet megközelítőleg egymilliárd forintos támogatásával, Illés Gabriella (Toxikoma) és Köbli Norbert producerek irányításával valósul meg - közölte júliusban az NFI. A forgatás szeptember végén kezdődik, és a film várhatóan 2026 őszén kerül a hazai mozikba.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com