Színészek, akiket a néző nem lát rendesen a filmekben

Zoe Saldana, Alan Tudyk és Toby Kebbell is kisebb sztárnak számít Hollywoodban, az arcukat mégis csak kevesen ismerik.Általában csak a főszereplőkkel, egy-két fontosabb mellékszereplővel foglalkoznak az emberek, ha filmet néznek, pedig sokkal több karakter tűnik fel a cselekmény során, köztük olyan arcok, akik kisebb sztárnak számítanak Hollywoodban, mégis a filmekben szinte láthatatlanok.

Zoe Saldana: Az Avatar, A Galaxis őrzői 1-2. és a Star Trek filmekből lehet ismerős Zoe Saldana, aki leginkább az új Star Trek-filmekben, Uhura karaktereként maradhatott meg a nézők emlékezetében, mert ebben a szerepben nem kellett felismerhetetlenségig átalakulnia.

Ez jól jött Saldana számára, hiszen hiába volt az Avatar a legsikeresebb, leghíresebb filmje, abban James Cameron a motion capture eljárással (amikor a színészre mozgásérzékelők tömegét helyezik, hogy a játékából és mozgásából rajzolják meg azt a fantáziakaraktert, akit alakít) hatalmas, kék na’vivá változtatta.

A Marvel készítette A Galaxis őrzői-filmekben Gamoraként jelent meg Saldana, akinek az egész testét zöldre festették. Habár Saldana általában láthatatlan marad, mégis kedvét leli ezekben a filmekben, mert az apró termete ellenére atletikus alkat, ezért szereti az olyan szerepeket, amelyek fizikai kihívást jelentenek a számára, ráadásul annak is örül, hogy sikerfilmekben szerepel, mégis ki tud menni az utcára úgy, hogy senki sem állítja meg közös fényképekért.

A jövőben a Bosszúállókban, A Galaxis őrzői 3-ban és az Avatar folytatásában fog szerepelni Saldana, aki továbbra is úgy élvezheti a sikerét, hogy amiatt senki sem zaklatja.Alan Tudyk: A Firefly, Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet, Én, a robot, Vaiana, Jégvarázs, Rontó Ralph, Robot Chicken, Amerikai fater és Halálos temetés című filmekben szerepelt Alan Tudyk, akinek arca ennek ellenére ismeretlen maradt, köszönhetően a motion capture eljárásnak, aminek ő az egyik úttörője.

Tudyk nagyon sok tánc- és pantominleckét vett azért, hogy a lehető legjobban megformálhassa az Én, a robot Sonny nevű karakterét, aminek alakításáért rengetegen dicsérték. A Zsivány Egyes című Star Wars filmben a K-2SO nevű droidot játszotta.

A motion picture eljárás mellett a hangja miatt is sokan szeretik Tudykot, aki már rengeteg rajzfilmhez adta a hangját, a Disney pedig boldogan hívja a rajzfilmjei szinkronizálásához. A Vaiana című animációs filmben egy lökött kakas szólal meg Tudyk hangján.Toby Kebbell: A Warcraft, Kong: Koponya-sziget, A majmok bolygója: Forradalom, A majmok bolygója: Háború és a Fantasztikus négyes filmekben szerepelt Toby Kebbell.

A yorkshire-i születésű angol színész karrierje ígéretesen indult, hiszen szerepet kapott két nagy költségvetésű Disney-filmben (Perzsia hercege, A varázslótanonc), majd Guy Ritchie választotta ki A spíler című mozijához, ám a nagy áttörés elmaradt.

Kebbell színészi pályafutása érdekes irányba fordult, amikor A majmok bolygója: Forradalomban ő kelthette életre el Koba, a majmok lázadó vezetőjének alakját, amiben annyira jó munkát végzett, hogy azóta folyton megtalálják a mozgásrögzítős eljárással készített szerepekhez.

Az utolsó Kong-filmben ő volt látható King Kong szerepébe, míg a Fantasztikus négyesben Doktor Doom köpenyét kanyaríthatta magára, a Warcraft filmben pedig orkként jelent meg. A motion capture eljárással készített szerepek mellett hagyomány munkákat is vállal Kebbell, akinek igazi arcát például a Ben-Hur vagy a Szólít a szörny filmekben láthatták a nézők.Javier Botet: A Slender Man, REC, Mama, A múmia, Démonok között 2, Bíborhegy, Insidious: Az utolsó kulcs és Alien: Covenant filmekben szerepelt a Madridból származó Javier Botet, aki Marfan-szindrómával született. A betegség miatt Botet 2 méter magas, 56 kiló, az ujjai pedig extrém hosszúságúak.

Habár Botet fiatal kora óta érdeklődött az előadó-művészetek iránt, azt mégsem hitte volna, hogy egyszer híres rendezők fognak sorba állni azért, hogy őt foglalkoztassák. A hírnevet a ROC című spanyol zombifilm hozta meg Botet számára, ugyanis ebben ő alakította a film végi hátborzongató padlásjelenetben a nulladik pácienst.

Botet leginkább horrorfilmekben kap szerepet. Ő látható például xenomorf jelmezébe az Alien: Covenant-ben, de ő jelent meg a Démonok között 2 Görbe embereként, míg a Bíborhegyben szellemet alakított, legutóbb pedig Kulcspofa nevű démonként riogatott az Insidious: Az utolsó kulcsban. 2018 májusában a Slender Man című horrorban alakítja a címszereplő karakterét.Andy Serkis: A Gyűrűk Ura-trilógia, A majmok bolygója-trilógia, Tintin kalandjai, Star Wars: Az ébredő erő, Star Wars: Az utolsó jedik és a King Kong című filmekben játszott Andy Serkis, akinek tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az interneten azért kampányoltak, hogy Oscar-díjat kapjon, annak ellenére, hogy a szerepeiben egyáltalán nem felismerhető.

Valószínűleg Serkis sem számított ekkora sikerre, amikor a londoni születésű színész kezeslábasban eljátszotta Gollam szerepét A Gyűrűk Ura-filmekben, amiben a CGI-mágusok megalkották minden idők egyik leghíresebb digitális karakterét.

Serkis nem elégedett meg annyival, hogy ezzel forradalmasította a színészetet, hanem még fokozta is azt, amikor A majmok bolygója filmekben életre keltette a Cézár nevű dühöngő óriásmajmot, majd a Star Wars egyik gonoszaként alkotott maradandót.

Jelenleg Serkis a legtapasztaltabb a motion capture és a performance capture (arcjáték-érzékelős) színészkedés terén, ám úgy néz ki, hogy kicsit megunta ezeket a munkákat, mert inkább a rendezés felé fordult.

Ezen a területen segédkezett Peter Jackson oldalán A hobbit-filmekben, valamint a külföldi mozikban 2017 őszén bemutatott Breathe című romantikus filmben, amiben Andrew Garfield alakította a főszerepet. A közeljövőben érkezik A dzsungel könyv Serkis által készített változata.Doug Jones: A víz érintése, A Faun labirintusa, Hellboy 1-2., The Bye Bye Man és a Bíborhegy című filmekben vállalt szerepet a 192 centi magas, amerikai születésű, gumiember Doug Jones, aki eleinte reklámfilmekben kamatoztatta a rendkívüli hajlékonyságát, de később rájött, hogy a játékfilmek terén is sikeres lehet.

Az ismertségét valószínűleg annak köszönheti, hogy a felejthető Mimic című film forgatásán megismerkedett Guillermo Del Toro rendezővel, aki később felkérte a hüllőember Abe Sapien megformálására a Hellboy című filmben.

Napjainkban a rendező és a színész nem csak kollégák, hanem barátok is, aminek alapjait A Faun labirintusa forgatásán tették le, amikor a spanyolországi forgatáson Jones volt az egyetlen, aki nem beszélt spanyolul, emiatt alig értette, hogy mi történik körülötte.

A filmben Jones alakítja a szemeit a kezében tartó Sápadt Embert és a Faunt is. A víz érintése című filmben már kifejezetten ráírták a halember karakterét. Jones megszokta, hogy az egész, 14-15 órás forgatási napokat testmaszkban kell töltenie, ami miatt alig lát és beszélni sem tud rendesen.

(Forrás: nlcafe.hu)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com