Színészek, akikre már sokszor ráaggatták a „következő James Bond” címkét

Sean Connery visszavonulása óta médiahagyománnyá vált a következő 007-es ügynök megtippelése.Daniel Craig utolsó alkalomra játssza el James Bond szerepét, ami azt jelenti, hogy már elkezdődtek a találgatások arról, hogy melyik színész bújhat a 007-es ügynök bőrébe. Habár hivatalosan eddig csak hatan kapták meg a legendás kém szerepét, mégis több tucat színészre aggatták már rá a „következő James Bond címkét”.

Mivel hosszú lenne mindenkit felsorolni, ezért íme azoknak a színészeknek a listája, akiket a leggyakrabban említ a média, ha az új 007-es ügynök megtippeléséről van szó.

Tom Hiddleston: A sármos színész soha nem titkolta, hogy szívesen életre keltené James Bondot. 2016-ban Hiddleston egészen közel került a szerephez, hiszen tárgyalásokba kezdett a franchise-t gyártó EON Productions embereivel.

Ebben az időben Craig nem lelkesedett azért, hogy megint kémnek álljon, ezért nem kizárt, hogy a producerek csak arra használták Hiddlestont, hogy manipulálják Craiget, aki végül hajlandó volt újra eljátszani a 007-es ügynököt.

Egyébként, ha Craig kitartott volna a döntése mellett, akkor is valószínű, hogy Hiddleston nem kapta volna meg a szerepet, mert állítólag az egyik döntéshozó, Barbara Broccoli, azon a véleményen volt, hogy a színész nem elég kemény ahhoz, hogy James Bond legyen.

Damian Lewis: A Homeland: A belső ellenség és a Milliárdok nyomában színésznője 2015-ben a fogadóirodák legnépszerűbb tippje volt arra, hogy ki lehet a következő James Bond, ám végül Daniel Craig úgy döntött, hogy visszatér.

Damian Lewis mostanában egyre szkeptikusabb azzal kapcsolatban, hogy egyszer megkapja-e a titkos ügynök szerepét: „Mire döntés születik az ügyben, addigra rég halott leszek. […] Tehát emiatt senkinek se fájjon a feje.

Jude Law: Habár a karizmája Jude Law-nak is megvan ahhoz, hogy James Bond legyen, a brit színész mégsem vágyik a legendás szerepre. A kétezres évek elején őszintén elmondta, hogy nem érzi úgy, hogy neki való a szerepe.

A nyilatkozat óta eltelt években lehet, hogy megváltozott Law véleménye, hiszen 2015-ben James Bond karakteréhez hasonló titkos ügynököt játszott A kém című vígjátékban.

Tom Hardy: A Mad Max: A harag útja és az októberben érkező Venom sztárjának neve többször elhangzott az elmúlt években, mint lehetséges James Bond. A népszerű és tehetséges Tom Hardy azért is lehetne a következő 007-es ügynök, mert rendszeresen együtt dolgozik Christopher Nolannel, aki soha nem titkolta, hogy szívesen rendezne James Bond-filmet.

Ami biztos, hogy sok rajongó álma válna valóra, ha tényleg megvalósulnak egy Nolan rendezte Bond-film, Hardyval a főszerepben.Hugh Jackman: Sok színész nagyon szívesen elvállalná James Bond szerepét, ám akadnak, akik megkaphatták volna a munkát, de végül visszautasították azt. Ez történt Hugh Jackman, az X-Men-franchise Farkasának esetében:

„Amikor forgatni kezdtük volna az X-Men 2-t, kaptam egy hívást az ügynökömtől, aki megkérdezte, hogy érdekelne-e Bond szerep. Abban az időben úgy éreztem, hogy a forgatókönyvek nagyon hihetetlenek, őrültek lettek, nekem pedig valami sötétre, valóságosra volt szükségem.

Az ügynököm erre közölte, hogy nekem ebbe nincs beleszólásom, csak írjak alá nekik. Valójában amiatt is aggódtam, hogy a Bond és az X-Men mellett semmi másra se lenne időm.”

Jackman X-Menre való hivatkozás arra utal, hogy ez a megkeresés akkoriban történhetett, amikor 2002-ben bemutatták az utolsó olyan Bond-filmet, amiben Pierce Brosnan játszotta a 007-es ügynököt.

Alex O'Loughlin: A Hawaii Five-O főszereplője anno eljutott a Casino Royale kosztümös kamera előtti meghallgatásáig, ám végül nem kapta meg a szerepet. Alex O'Loughlin szerint ennek oka az volt, hogy a döntéshozók túl fiatalnak találták ahhoz, hogy ő legyen az új James Bond.

Henry Cavill: A Casino Royale szereplőválogatásán nem Alex O'Loughlin volt az egyetlen, aki közel került ahhoz, hogy 007-es ügynök legyen, ám végül túl fiatalnak bizonyult a szerephez, amit Craig kapott meg, ugyanis az akkor 23 éves Henry Cavill is közel került a sikerhez.

A színész azóta bizonyította, hogy belenőtt a szerepbe, hiszen először az U.N.C.L.E embere filmben játszott kémet, majd a nemrég bemutatott Mission: Impossible – Utóhatás sajtókörútján beszélt arról, hogy a Tom Cruise-féle franchise-ban való szereplése során szerzett tapasztalat is segítene neki Bond megformálásában.

„Úgy gondolom, hogy Bond egy nagyszerű szerep. Brit és menő. Most, hogy megszereztem a Misson: Impossible-jelvényemet, képes lennénk megcsinálni a kaszkadőrmutatványokat, amivel még jobban fel lehetne turbózni az egészet” – nyilatkozta Cavill.

Clive Owen: Nagyon régen Clive Owen volt a média kedvence, ha meg akarták tippelni, hogy ki lesz a következő James Bond. A színészről A krupiéban viselt szmokingja miatt kezdték pletykálni, hogy ő lehet Pierce Brosnan utódja.

Owen nevét mostanában is sokat emlegetik, pedig a színész elmondta, hogy soha nem ajánlották fel neki a 007-es ügynök szerepét. Ugyancsak ellene szól az életkora is, hiszen 53 évesen már kiöregedett abból, hogy James Bondot alakítsa.Julian McMahon: Habár Kés/alatt színésze általában gonosztevőket szokott alakítani, nem hősöket, mégis esélye volt arra, hogy James Bond legyen. Az ausztrál színészt 2004-ben hozták hírbe a szereppel, amit a televíziós munkái miatt nem vállalt el.

Dougray Scott: A Mission: Impossible-franchise színészei közül nem Henry Cavill az egyetlen, akinek esélye volt arra, hogy James Bond legyen, ugyanis Dougray Scott, aki a Mission: Impossible 2 főgonoszát játszotta, 2004-ben erősítette meg, hogy tényleg megkeresték a brit titkos ügynök szerepével, ám az akkori Bond, Pierce Brosnan, úgy döntött, hogy marad még egy filmre, így eredménytelenül zárultak a tárgyalások.

Aidan Turner: A Poldark főszereplője 2016-ban tárgyalt a Bond-producerekkel, ám Craig végül maradt. Ennek ellenére Aidan Turner nem mondott le arról, hogy ő lesz a következő 007-es ügynök, amiről így nyilatkozott: „Most éppen más játssza, de amikor majd felszabadul a szerep, akkor vetek rá egy pillantást.”

Christian Bale: Pierce Brosnan utódjaként említették Christian Bale nevét 2002-ben. Az akkori pletykák szerint neki még Daniel Craig előtt felajánlották a Casino Royale főszerepét, ám Bale ezt tagadta.

Michael Fassbender: Sokan örülnének, ha az X-Men-franchise és a Prometheus sztárja, Michael Fassbender kapná James Bond szerepét, ám a színész úgy gondolja, hogy nem őt kellene választani Craig utódjának.

2016-ban Fassbender azt nyilatkozta, amikor arról kérdezték, hogy lenne-e James Bond, hogy szerinte a franchise-nak valami újra van szüksége, és inkább huszonéves színészt választana 007-es ügynöknek, de szerinte az se lenne baj, ha amerikai, vagy nő lenne a következő James Bond.

Fassbender egyébként úgy gondolja, hogy a következő titkos ügynök nem lesz rajta a fogadóirodák listáján, mert a soha nem szokott azon szerepelni.

Rory McCann: Az eltorzult arcú Vérebről talán nehéz elképzelni, ám tényleg jelentkezett a jóvágású James Bond szerepre. Rory McCann a Trónok harca sorozat előtt, 2005-ben vett részt a Casino Royale szereplőválogatásán.Idris Elba: Nem a Thor trilógia Lokija az egyetlen, akiről azt pletykálták, hogy ő lehet a következő James Bond, hanem a Heimdallt megformáló Idris Elba neve is felmerült a szereppel kapcsolatban. Ha a színész tényleg megkapná a munkát, akkor Elba lenne az első nem fehér James Bond, ám a színész 2011-ben azt nyilatkozta, hogy pont ezzel van problémája, mert nem szeretné, ha emiatt kapná meg a szerepet.

Elba erről így nyilatkozott:

„Eljátszanám, de azt nem akarom, hogy úgy hivatkozzanak rám, mint az 'első fekete James Bondra'. Sean Connery-t sem nevezték skót James Bondnak, és Daniel Craiget emlegetik kék szemű James Bondként. Ha tehát eljátszanám, akkor nem szeretném, hogy fekete James Bondnak nevezzenek.”

Eric Bana: Habár ausztrál, Eric Bana neve mégis felmerült, mint „következő James Bond”, méghozzá Pierce Brosnan utódjaként emlegették, ám a színész tagadta, hogy felajánlották volna neki a szerepet.

Jamie Bell: A Fantasztikus Négyesből ismert Jamie Bell egész közel került ahhoz, hogy ő legyen a következő James Bond, ugyanis 2016-ban együtt dolgozott a Bond-filmek producerével, Barbara Broccolival A sztárok nem Liverpoolban halnak meg című film forgatását.

Broccoli elárulta, hogy régóta rajong a színészért, akivel korábban leültek tárgyalni, de végül Bell mégsem kapta meg titkos ügynök szerepét.

Ewan McGregor: Ahogy Hugh Jackman, úgy Ewan McGregor sem élt azzal a lehetőséggel, hogy ő lehet a következő James Bond, ám McGregor később meggondolta magát. A színész a Casino Royale idején még attól félt, hogy beleragadna egy megszabott szerepkörbe, ám 2015-ben már más véleményen volt.

„A karrierem jelenlegi szakaszában ez már nem probléma. Kezdetben nem akarod leszűkíteni a horizontot, de úgy gondolom, hogy az emberek most már tudják, hogy változatosan választok szerepeket, úgyhogy nem aggódom” – nyilatkozta McGregor arról, hogy miért szűntek meg a James Bond szereppel kapcsolatos félelmei.

Dan Stevens: A Downton Abbey sorozatban már bebizonyította Dan Stevens, hogy milyen brit, 2014-ben pedig a The Guestben játszott akciósztárt, emiatt nem csoda, hogy őt is úgy emlegették, mint a következő James Bondot, amíg Craig be nem jelentette a visszatérését.


Sam Worthington: Az Avatarral járó ismertség nélkül is közel került a 007-es ügynök szerephez Sam Worthington, aki 2009-ben, Daniel Craiggel és Henry Cavill-lel együtt, részt vett a kosztümös próbákon, ám végül tudjuk, hogy ki lett az új James Bond.Goran Višnjić: 2005-ben a Casino Royale szereplőválogatásán próbálta megszerezni a brit titkos ügynök szerepét Goran Višnjić, aki állítólag a filmet rendező Martin Campbell kedvence volt, ám mivel nem egyedül ő döntött arról, hogy ki legyen James Bond, így a színész nem kapta meg a szerepet.

James Purefoy: Kétszer is közel került ahhoz James Purefoy, hogy ő legyen a következő James Bond, ám mind a két alkalommal lecsúszott a szerepről. Először az Aranyszem szereplőválogatására jelentkezett, de akkor Pierce Brosnant választották helyette.

Amikor Brosnan utódját keresték, akkor Purefoy részt vett Casino Royale meghallgatásán, ahol állítólag azért nem teljesített jól, mert a producerek „lightos Brosnan”-ként tartották számon.

Luke Evans: 2016-ban emlegették Luke Evans nevét azon színészek között, akiben a következő James Bondot látta a média. Mivel Craig elvállalt még egy Bond-filmet, így a lista mehetett a kukába.

James Norton: 2016-ban sokan mérget vettek volna arra, hogy a sorozatszínészként ismert James Norton lesz a következő James Bond. A színész egyébként nem bánja, hogy Craig visszatért egy ötödik filmre, sőt, Norton szeretné, ha még több filmben Craig lenne a 007-es ügynök, mert teljesen új irányba vitte el a karaktert. A színész azt is elárulta, hogy ő inkább egy Bond-film főgonoszát játszaná el.

Gerard Butler: 2009-ben Gerard Butler megelégelte, hogy James Bonddal nyaggatják, ezért elmondta, hogy miért nem érdekli a titkos ügynök szerep:

„Élvezem, hogy változatos filmekben szerepelhetek, ennek pedig gyorsan vége lenne, ha eljátszanám James Bondot. Mekkora lenne az esélye annak, hogy elfogadnám ezeket a szerepeket, ha már Bond voltam?”

Végül is, ha az Egyiptom isteneit vagy az Űrvihart nézzük, akkor a színésznek igaza volt, mert egy Bond-filn után aligha vállalta volna el ezeket a szerepeket...

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com