Szőke Abigélt is beválogatta a Variety a figyelemre méltó tehetségek tízes listájára

Szőke Abigél, a Tóth Barnabás rendezte Akik maradtak című film főszereplője is felkerült a Variety magazin tíz figyelemre méltó tehetséges európai filmest bemutató idei listájára - közölték az alkotók kedden az MTI-vel.Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotása a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Magyar Média Mecenatúra Programja támogatásával készült az Inforg-M&M Film gyártásában. A magyar alkotást a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes művek szűkített listájába válogatták, a filmet a Budapest Film forgalmazásában eddig több mint 30 ezren látták a hazai mozikban.

    
Szőke Abigél jelenleg a Pesti Magyar Színiakadémia másodéves tanulója. 2017-ben ő alakította a Pálfi György rendezte Engedj be! című vámpíros darab főszerepét, de kisebb szerepekben láthatták már a nézők Ujj Mészáros Károly X - A rendszerből törölve és Sopsits Árpád a Martfűi rém című filmjében. A Variety hatodik alkalommal adta ki tízes listáját, amellyel a kontinens tehetséges filmeseire kívánja felhívni a figyelmet.


Szőke Abigél mellett Samuel Adewunmi amerikai színész, Fodhla Cronin O'Reilly ír producer, Nora Fingscheidt német forgatókönyvíró-rendezőnő, Leonie Krippendorff német rendező, Visar Morina koszovói rendező, Sudabeh Mortezai osztrák rendezőnő, a brit Rapman (Andrew Onwubolu), Carlo Sironi olasz rendező és Tanel Toom észt rendező szerepel a felsorolásban.
    

A művészek tiszteletére februárban a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon fogadást rendeznek, amelyen a tehetséges fiatalok külföldi szakemberek előtt lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. Szőke Abigél a berlini programon a Nemzeti Filmintézet támogatásával vesz részt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com