Tarr Béla életműdíjat kap India legnagyobb nemzetközi filmfesztiválján

Életműdíjat kap Tarr Béla filmrendező a 27. Keralai Nemzetközi Filmfesztiválon. A filmrendező személyesen veszi át az elismerést a pénteken záruló indiai filmmustrán.A december 6. és 16. között zajló idei programban, a Tarr Béla melankolikus világai című válogatásban a Családi tűzfészek, a Szabadgyalog, a Kárhozat, a Werckmeister harmóniák, A londoni férfi és A torinói ló című filmjeit is láthatja a közönség.
    

A fesztivál méltatása szerint az 1955-ben született Tarr Béla, aki "az emberi létről alkotott egyedülálló filozófiai és költői megközelítéseiről ismert", a világ filmművészetének egyik legelismertebb alkotója, filmjeit szenvedélyes rajongótábor követi.

Filmes életművét bemutatva írták, hogy rendezőként a Családi tűzfészek című filmmel debütált 1977-ben.


Pályafutásának kezdetén hétköznapi emberekről szóló hétköznapi történeteket mesélt, gyakran a cinema vérité stílusában. A következő évtizedben stílusa és témái is változtak. Életművéből kiemelték az Őszi almanach (1984), a Kárhozat (1988), a Sátántangó (1994) és a Werckmeister harmóniák (2000) című alkotásait, és megemlítették, hogy A londoni férfi című filmje 2007-ben a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt, és a közönség, valamint a kritikusok széles körű elismerését is kivívta.
   

"Tarr filmjei a kétértelműségükkel is lenyűgöznek, mivel a nyugati civilizáció végének és az elpusztított természet bosszújának allegóriáiként is értelmezhetők" - fogalmaztak a szervezők a fesztivál honlapján. A rendező 2011-es A torinói ló című filmje után jelentette be, hogy nem készít több nagyjátékfilmet - idézték fel. 2013 februárjában filmiskolát indított Szarajevóban. 2017-ben pedig Till the End of the World címmel mutatta be filmes installációját Amszterdamban.
    

A fesztivál honlapja szerint a Keralai Nemzetközi Filmfesztivált (IFFK) 1996 óta rendezik meg India Kerala államának székhelyén, Tiruvanántapuramban. Az IFFK világ filmművészetére kitekintő szekciójában Baranyi Gábor Benő Zanox - Kockázatok és mellékhatások című filmje és Fazakas Péter A játszma című filmje is bemutatkozott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com