Teltházas bemutatója volt Rómában a Piedone nyomában című filmnek

Teltházas bemutatója volt Rómában a Piedone nyomában című, Bud Spencer olasz színész életéről szóló filmnek, amely a közmédia támogatásával készült és itthon is nagy népszerűségnek örvend - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.A több mint négy éven át, négy országban és negyvenöt közreműködővel forgatott, minden eddiginél átfogóbb portréfilm amellett, hogy egy legendás színész életművét tárja a nézők elé, egy kivételes személyiség eddig kevésbé ismert arcát is bemutatja - hangzott el a műsorban.

    
A filmet készítő Király Levente, az M5 kulturális csatorna kiemelt szerkesztője elmondta: az olasz fővárosban a film bemutatóján jelen volt Bud Spencer felesége, három gyereke és azok a színészek, akik együtt játszottak vele a filmekben, a rendezők, akikkel forgatott, úszók, vízilabdázók, akikkel szintén együtt játszott. "Fantasztikus volt látni ezt a teltházat és fogadni a gratulációkat, amelyek valójában nem nekem, hanem Magyarországnak szóltak, amely a világon először rendezett filmet Bud Spencerről" - mondta, hozzátéve: jó érzés, hogy mi magyarok készítettünk szobrot és filmet is róla.
   

Arról beszélt, hogy sokkal jobban szerették Bud Spencert külföldön, mint a saját hazájában és most jön rá Olaszország arra, hogy a magyarok jobban értékelték őt. Most az olaszokon a sor, hogy hasonló dolgokat hozzanak létre - fogalmazott, hozzátéve, hogy a nyáron Nápolyban nyílik kiállítás a művész életéről és ott is szeretnék bemutatni a filmet, emellett Milánó, Genova, Bologna és Szicília is bejelentkezett, hogy vetítené az alkotást.
    

A film a művész sokoldalúságát és egy olyan ember életét mutatja be, akitől sok mindent lehet tanulni - mondta a rendező, hozzátéve, hogy jelenleg könyvet ír Bud Spencerről, aki az idén lenne 90 éves. Azokat a történeteket írja meg, amelyek a filmbe nem fértek bele, 90 fotóval illusztrálva. A Piedone nyomában című alkotás az olasz színész kalandos életét, sokrétű munkásságát és pozitív életfilozófiáját mutatja be, sosem látott archív felvételekkel, családtagok, sportolók és színészkollégák visszaemlékezéseivel.
   

A Carlo Pedersoli néven született színészt Bud Spencerként ismerte meg a világ, de kevesen tudják, hat nyelven beszélt, 16 évesen Olaszország legfiatalabb egyetemi hallgatójaként kezdett jogi szakon tanulni. Később vegyészmérnöknek tanult, majd nyugdíjas korában pszichológia szakra iratkozott be, ahol később oktatott is. Emellett hétszeres olasz úszóbajnok és Európa-bajnoki bronzérmes vízilabdázó volt, két olimpián is részt vett, 1952-ben Helsinkiben és 1956-ban Melbourne-ben.
    

Eredetileg nem készült színésznek, kisebb szerepek mellett az 1960-as években egy lemezcégnek dolgozott, nápolyi dalokat és popzenéket szerzett, reklámfilmeket készített az olasz tévének és a forgatókönyvírásba is belekóstolt. Első főszerepe, az 1967-es Isten megbocsát, én nem! című film sikere után fordult a színészet felé. Kedvenc sörmárkája és színésze nevéből összeállt művészneve: Bud Spencer.
    

A spagettiwesternek és akcióvígjátékok mellett képzett pilótaként több mint 2500 órát töltött a levegőben, saját légitársaságot is alapított. Bud Food néven saját étteremlánca volt, feltalálóként pedig 12 szabadalmat mondhat magáénak. Egy barátjával közösen óceánjáró hajót is tervezett, amely meg is épült. Az UNICEF nagykövetének is megválasztották, kampányolt a vakokért és gyengén látókért, felemelte hangját a kábítószer-használat és a háborúk ellen is. Saját varróüzemében gyermekruhákat tervezett, filozófiai témájú könyveket és háborúellenes dalokat írt, és a politikusi pályán is kipróbálta magát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com