Ternovszky Béla és Gelley Bálint lesz a záró beszélgetés vendége

Ternovszky Béla és Gelley Bálint lesz a vendég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Animációs esték - Hagyomány és haladás című online sorozatának záró beszélgetésén csütörtökön.Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMA MMKI) által életre hívott sorozatban - amelynek beszélgetései az intézet Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján láthatók - eltérő generációk képviselői ülnek egy asztalhoz a házigazdával, Kollarik Tamás producerrel, egyetemi oktatóval.
    

Az MMA MMKI közleménye szerint a sorozat záróbeszélgetésén a szakemberek egyebek mellett kitérnek arra, hogyan adható át az idősebb generációk tapasztalata a fiatalabbaknak, és hogy mit jelent a rendezői szerep a rajzfilmben. A csütörtöki beszélgetésen az idősebb korosztályt Ternovszky Béla Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, érdemes művész képviseli, aki kezdetben a Pannónia Filmstúdiónál, majd a Filmvállalatnál dolgozott. 1979-ben a Bayerischer Rundfunk bajor televíziónál helyezkedett el. Nevéhez kötődik a Pumukli kalandjai című, NSZK-osztrák-magyar filmsorozat. Nepp Józseffel együtt rendezte a Mézga család, a Kérem a következőt! című sorozatokat, és közreműködött a Gusztáv-sorozatokban is. A nemzetközi hírnevet az 1986-os Macskafogó hozta meg számára.
   

A fiatal generációt Gelley Bálint képviseli, aki 2012-ben diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán. 2015-ben Szederkényi Bellával megalapította a CUB Animation stúdiót, amelynek fő profilja a gyerekeknek és családoknak szánt tartalmak készítése. Gelley Bálint Magyari Andrea azonos című filmje alapján rendezte az Átjáró Másvárosba című animációs sorozatot, producerként a Macskakirálylány, a Rozi és Zafír, a HIDE (Búvóhely) és A szív kertje című alkotások elkészítésében vett részt.
   

Az MMA MMKI tájékoztatása szerint a beszélgetéssorozat ősszel új tematikával folytatódik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com