Tévéjátékot mutatnak be Budapesten

Tévéjáték készült a roma holokausztról, a Darinka című filmet augusztus 1-jén szombaton, a cigány holokauszt nemzetközi emléknapja előestéjén mutatják be a fővárosi Art+Cinemában.A Roma Produkciós Iroda az elmúlt években a kortárs művészetek kiemelkedő alakjaival zenei, irodalmi estekkel állít emléket az áldozatoknak - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel. Mint írták, klasszikus muzsika és hagyományos cigányzene, népzene, emlékiratok, kortárs irodalmi etűdök váltották egymást kreatív, vizuális, hangulati aláfestéssel, vetített képekkel, filmbejátszásokkal. A neves előadóművészek produkciói között a túlélők adaptált vallomásait halhatta a közönség.

    
Idén egy színdarabbal emlékezett volna a Roma Produkciós Iroda, azonban a pandémia miatt Darinka címmel film készült belőle Kalla Éva forgatókönyve alapján, Seres Tamás rendezésében. A film címszereplője, Darinka egy bohóclány, aki családja vándorcirkuszában lép fel. Számos rajongója van, közöttük Sághy Domonkos művészettörténész. A cigány lány és a magyar fiú szerelme a német megszállás idején bontakozik ki, amikor a fajelmélet a cigányokat is a megsemmisítendő népek közé sorolja. A deportálás elszakítja őket egymástól, ám a lelki kapocs örökre megmarad közöttük.
   

A tévéjátékban Darinkát Lovas Emília, Domonkost Orosz Ákos alakítja, a további szerepekben Fehér Tibor, Törőcsik Franciska, Kálid Artúr, Jónás Judit, Molnár Erika, Hámori Gabi, Vajdai Vilmos és Páll Zsolt, Szomora Zsolt és zenekara, valamint a Romano Glaszo csapata látható. A Darinka operatőre Varga Ádám, a producer Joka Daróczi János.
    

A Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján 1972 óta világszerte augusztus 2-án emlékeznek meg a holokauszt roma áldozatairól. A világnap dátuma arra emlékeztet, hogy 1944. augusztus 2-ról 3-ára virradóra az auschwitzi haláltáborban több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com