Tíz legjobb film a politikáról

Merényleteket, összeesküvés-elméleteket, kényes témákat, manipulációt és erőfitogtatást dolgoznak fel az alábbi listán szereplő alkotások.Míg jó néhányan hallani sem akarnak a politikáról, és messzire kerülnek mindent, ami ezzel kapcsolatos, addig mások kifejezetten ezzel a témával foglalkozó filmeket keresnek. Ha te is szereted a politikai tartalmú mozikat, akkor az alábbi alapdarabokat mindenképpen látnod kell!

JFK (1991): Az amerikai történelem egyik érzékeny, kriminális eseményét, a Kennedy-gyilkosságot dolgozza fel Oliver Stone filmje, ami megkapta a legjobb vágásért és fényképezésért járó Oscar-díjat. Stone merészen bemutatta az összeesküvés-elméleteket, bátran rámutatott a lehetséges felelősökre és okokra.

A Pentagon titkai (2017): A „pentagonos” történetek mindig képesek beindítani az emberek fantáziáját, különösen akkor, ha olyan remek rendező készíti a filmet, mint Steven Spielberg. Az 1971-ben játszódó Pentagon titkaiban egy laptulajdonos (Meryl Streep) és egy főszerkesztő (Tom Hanks) a Legfelsőbb Bírósághoz fordul azért, hogy leleplezzék a háború értelmetlenségét.

Szerelem a Fehér Házban (1995): Az Aaron Sorkin forgatókönyve alapján készült politikai romantikus vígjátékban az elnök (Michael Douglas) és a zöld aktivista (Annette Bening) egymásba szeret.

A történet azonban annak ellenére sem nyálas, hogy igazi tündérmese. Ez leginkább a két színész kiváló játékának, a fordulatos cselekménynek és a tűpontos vígjátéknak köszönhető. Mindemellett a Szerelem a Fehér Házban attól is remek darab, hogy őszinte véleményt fogalmaz meg a politikai erőviszonyokról, a döntésmechanizmusok hátteréről és arról, hogy az elnök is csak egy ember.

A hullám (2008): A film egy gimnáziumi autokrácia-kurzussal kezdődik. A tanár az ilyenfajta államok működését próbálja modellezni a diákoknak, de hamarosan elszabadul a pokol. A hullám tipikusan az a film, amit minden középiskolásnak látnia kell, ha meg akarják ismerni a tömegpszichózis és a diktatórikus rendszer működését.

Ez a politikai film mindenkit arcul csaphat, és ráébreszthet arra, hogy a történelem nagy traumáit azért kell jobban megismerni, mert az emberiség hajlamos lelkiismeret nélkül újra létrehozni ugyanazt a drámát.

Dr. Strangelove (1964): Amikor az emberiség első ízben gondolkodott el az atomháború veszélyeiről, akkor készítette el ezt a szatírát Stanley Kubrick. A Dr. Strangelove-ban Peter Sellers kiválóan csapong a különféle szerepek között.

Maga a történet egy amerikai légitámaszpont vezetőjéről szól, aki mániákusan retteg, hogy a kommunisták el akarják pusztítani Amerikát, ezért a Szovjetunió felé irányítja a bombázóit, majd az események még őrültebb fordulatot vesznek.

A bukás - Hitler utolsó napjai (2004): Bruno Ganz élete egyik legjobb alakítását nyújtotta Hitler szerepében. A hihetetlenül drámai és realista film pontosan arról szól, amire a címe utal, tehát a diktátor bukásáról, amivel magával rántotta a környezetét is.

A bukás óráról órára mutatja be azokat az eseményeket, amelyek a kártyavár összeomlásához, a gépezet lelassulásához vezetett. A film leginkább azzal sokkolhatja a nézőt, hogy leplezetlenül bemutatja, hogy egy ember milyen mélységekig képes eljuttatni saját magát és másokat is.Jó estét, jó szerencsét!: George Clooney első rendezése az ötvenes évek Amerikájában játszódik, abban az időben, amikor a televízió csak kezd elterjedni, az otthonokba pedig beköltözik McCarthy-éra kommunistaellenes, paranoid légköre.

Ugyanakkor akad néhány újságíró, köztük a főszereplő Edward R. Murrow (David Strathairn), a CBS esti műsorának házigazdája, aki bátran kiáll az igazság és az ártatlanok mellett. A főhős nem huny szemet egy különös elbocsátás felett, hanem élő adásban szóba hozza azt McCarthy boszorkányüldözésével kapcsolatban.

Az elnök emberei (1976): Alan J. Pakula 1976-os filmje a Watergate-botrányt kirobbantó két amerikai újságíróról szól. A klasszikus bemutatja Carl Bernstein és Bob Woodward állhatatos oknyomozását, ami Nixon lebuktatásához vezetett.

Az elnök emberei annak ellenére izgalmas, hogy rengeteget gépelnek, beszélnek és telefonálnak benne, ugyanis kiválóan megmutatja, hogy milyen az, amikor a mindenre elszánt kisember, itt a két újságíró, az igazságérzete által hajtva, megváltoztatja a történelem menetét.

A diktátor (1940): Chaplin elég bátor volt, amikor 1940-ben, a második világháború előtt készített egy filmes paródiát Hitlerről. A diktátor egyáltalán nem finomkodott, a párhuzamokat pedig nem kendőzte el, ugyanis a film főszereplője egy zsidó borbély és megalomán diktátor, aki a legszívesebben leigázná az egész világot, a neve pedig Adenoid Hynkel.

Természetesen Hitler betiltotta a filmet Németországban és a nácik által megszállt országokban, ám mivel kíváncsi volt a történetre, ezért hozatott belőle egy példányt. Állítólag a náci vezér kétszer is megnézte A diktátort, de soha nem derült ki, hogy mit szólt hozzá, pedig Chaplin nagyon szerette volna tudni.

Frost/Nixon (2007): A Watergate-botránnyal és a Nixon-érával foglalkozó filmek közül általában a Nixon vagy Az elnök emberei kerülnek szóba, pedig a Ron Howard által rendezett, öt Oscar-jelölést kapott Frost/Nixon is alapdarab.

A film arról a komoly, 1977-es találkozóról mesél, amikor a volt elnök, Richard Nixon a három évvel korábbi botrányáról mesélt David Frost újságírónak.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)