Tíz sorozat, amely rettentő lassan készül el

Sok ideje várjuk ezeket az ígéretesnek tűnő szériákat.Igaz, hogy futószalagon érkeznek az újabb és újabb sorozatok, ám akad néhány olyan ígéretesnek tűnő széria, amelyre már nagyon sok ideje várunk, mert rettentő lassan készülnek el.

Kaos: Még 2018-ban rendelte be a Netflix a görög mitológia újraértelmezésén alapuló, fekete humorral operáló sorozatot, aminek főszerepében Jeff Goldblum lesz látható, mint az önbizalomhiányban szenvedő Zeusz, aki egy ránc megjelenése miatt zuhan depresszióba.

Természetesen a sorozatban más görög istenek is feltűnnek majd, így például Poszeidónra, Hérára, és Hadészra is számíthatunk. A széria készítője Charlie Covell. Részben az ő elfoglaltsága miatt húzódott el a sorozat előkészítése, részben a szereposztás változásai hátráltatták a munkát, ugyanis eredetileg Hugh Grant játszotta volna Zeuszt.

Goldblum 2022-ben vállalta el a görög főisten szerepét. Mellette Cliff Curtis, David Thewlis és Debi Mazar is csatlakozott a produkcióhoz, amit tavaly augusztusban kezdtek forgatni Spanyolországban, úgyhogy remélhetőleg még idén bemutatják a sorozatot a Netflixen.

Élősködők: A 2019-ben bemutatott, Bong Joon-ho által készült, Oscar-díj nyertes filmjéből az HBO-nál kezdtek sorozatos spinoff tervet kidolgozni, amelyben új szereplők és történetek bővítették volna a film világát.

Készítőként Adam McKay csatlakozott Bong Joon-ho mellé, míg a szereplőgárdához például Tilda Swinton és Mark Ruffalo csatlakozott. 2020-ban úgy tűnt, hogy jól halad a munka, az HBO hat órás limitált sorozatként hivatkozott a projektre.

A folyamat azonban lelassult, ugyanis az alkotók egyéb elfoglaltsága miatt egyre inkább elhúzódott a forgatókönyvek írása, 2022 októberében pedig Tilda Swinton közölte, hogy otthagyja a projektet. A sorozat jövője jelenleg bizonytalan.

Demimonde: J.J. Abrams már sok ideje tervezi, hogy visszatér a sorozat készítéshez, amire remek lehetőség lenne, vagy lett volna, a Demimonde, amit még 2018-ban kezdtek fejleszteni az HBO-nál. A széria történetéről csak annyi derült ki, hogy egy párhuzam, kimondottan sötét világban játszódna.

Kezdetben úgy tűnt, hogy jól halad a projekt, ráadásul 2019-ben a rendező és a produkciós cége, a Bad Robot nagy összegű keretszerződést kötött az HBO anyacégével, a WarnerMediaval. Már a forgatókönyvet is elkezdték írni, Abrams pedig többévadnyi, teljes tervezetet is elkészített, ám jött a koronavírus-járvány, ami miatt nem tudták előkészíteni a forgatási helyszíneket.

A járvány után a Warner Bros-Discovery egyesülés okozott gondot, ugyanis David Zaslav vezérigazgató közölte, hogy a nagymértékű adósságállomány miatt alaposan csökkentenie kell a költségeket a cégcsoportnak. Emiatt került parkolópályára a 200 milliós dolláros büdzsével rendelkező Demimonde is.

Ugyanakkor ekkor még úgy tűnt, hogy van jövője a sorozatnak, mert a hírek szerint az Apple TV+ érdeklődik iránta, ám kiderült, hogy ez csak hiú ábránd. Most úgy tűnik, hogy nem lesz semmi ebből a sorozatból.

Alien: Az FX jelentette be az Alien sorozatot 2020-ban, készítőként pedig, Noah Hawleyt nevezték meg. Hawley elmondta, hogy a sorozat az Alien franchise történetében először, a Földön fog játszódni, méghozzá a XXI. század végén.

Ridley Scott nem vesz részt a projektben, ami semmilyen formában sem kapcsolódik a Fede Alvarez által jelenleg forgatás alatt álló filmjéhez. Magáról a sorozatról lassan két éve nem volt hír, amikor végre idén az FX csatorna vezetője, John Landgraf bejelentette, hogy a forgatókönyvek készek, és a szereposztás is elkezdődött, a főszerepre pedig Sydney Chandlert választották.

A forgatás azonban csak 2023 végén kezdődik, tehát legkorábban 2024 végén mutathatják be az Alien sorozatot.Napóleon: Először az 1960-as években szerette volna filmre vinni Napóleon életét Stanley Kubrick, aki Jack Nicholsont és Audrey Hepburnt képzelte el a főszerepben, valamint közel 40 ezer katonaszereplőt is szeretett volna. A filmtervből azonban nem lett semmi, mert a költségvetés és a Waterloo című történelmi dráma bukása után a stúdió kihátrált a projektről.

Ezután több, mint negyven évvel Steven Spielberg vette elő a legendás rendező korábbi ötletét, ám ekkor sem történt semmi, egészen 2023 februárjáig, mikor is a Berlinálén bejelentette Spielberg, hogy megállapodást kötött az HBO-val egy hét részes minisorozat elkészítésében, méghozzá Kubrick eredeti forgatókönyve alapján. Ugyanakkor ez még mindig csak előkészítési fázis, tehát nem tudni, hogy mikor lesz belőle kész munka, ha egyáltalán lesz.

A kartell: 2019-ben rukkolt elő a hírrel az FX, hogy megszerezte a Don Winslow által írt Kartell trilógia adaptációs jogait. A hatalmas sikert arató könyvsorozat egy nagyon összetett alkotás, ami bemutatja a mexikói Federación drogkartell születését, hogy milyen egyességet kötött a maffiával és az amerikai kormánnyal Mexikó és Dél-Amerika drogbárói a nyolcvanas években, és hogyan vívtak kíméletlen belső hatalmi harcokat a kilencvenes években. A trilógia utolsó része már a kétezres években játszódik, és bemutatja a véres drogháborúk nyers, kendőzetlen lezárását.

Az ebből tervezett sorozatról azonban egészen 2022 decemberéig nem lehetett új híreket hallani, ám akkor bejelentették, hogy A kartell pilot-megrendelést kapott. A készítője Daniel Zelman lesz, a főszerepet pedig E.J. Bonilla kapta. A forgatás idén lesz, méghozzá Mexikóban. Remélhetőleg ennek végeredménye láttán az FX megrendeli az első évadot.

Csillagközi Romboló: 2004-2009 között egyszer már újraértelmezték az 1978-as Csillagközi Romboló című sorozatot, aminek újabb rebootját 2019-ben jelentette be a Peacock streaming szolgáltató, a projektet pedig Sam Esmail kapta.

2020-ban bonyolódott a helyzet, ugyanis egy mozifilm ötletéről szóltak a hírek, Simon Kinberg rendezésben, a tervek szerint pedig a film kapcsolatban állt volna a sorozattal. Jelenleg kérdéses, hogy bármelyikből lesz-e valami, ugyanis a mozifilmmel kapcsolatban nagy a csend, míg a sorozat esetében a legnagyobb probléma a készítő elfoglaltsága.

Zöld Lámpás: A DC egyik legismertebb képregénye a Zöld Lámpás, aminek élőszereplős film- és sorozatfeldolgozásai nemigen nyerték el az emberek tetszését. A Ryan Reynolds főszereplésével készült film bukása után egyértelművé vált, hogy nem valószínű, hogy újabb mozis verzió készül belőle.

Az HBO Max azonban úgy döntött, hogy tévés adaptációként még lehet jövője. A streaming szolgáltató 2019 októberében jelentette be, hogy Greg Berlanti készítésében elkezdik a sorozat fejlesztését, méghozzá kiemelt költségvetéssel.

Ezután évekig nem érkezett új hír a produkcióról, ám 2023 januárjában a DC filmes univerzumának új vezetői, James Gunn és Peter Safran bejelentette, hogy Lanterns címmel sorozatban lesz látható a két legendás Zöld Lámpás, Hal Jordan és John Stewart karaktere.

Míg Berlanti sorozata egy űroperának ígérkezett volna, addig Gunnék inkább egy főleg a Földön játszódó, True Detective-szerű Zöld Lámpást szeretnének bemutatni. Jelenleg a sorozat előkészítési fázisban van, tehát még egy darabig várni kell rá.

Star Trek: 31-es szekció: 2017-ben mutatta be a Paramount+ a Star Trek: Discovery című sorozatot, aminek hála tizenkét év szünet után ismét Star Trek szériának örülhettek a franchise rajongói. Az elmúlt hat évben újabb sorozatok követték a Discoveryt, ám a 31-es szekcióra még mindig várni kell.

A sorozatterv még 2019-ben merült fel a Paramount+-nál, és a Michelle Yeoh által Discoveryben játszott Philippa Georgiou karaktere köré akarták felépíteni a szériát. A szereplő kimondottan sokoldalú, a témában pedig rengeteg a lehetőség, hiszen a 31-es szekcióra a Föderáció nem hivatalos titkosszolgálata, aminek keze benne van minden kétes ügyletben.

A 31-es szekció végül nem kapott hivatalos megrendelést, aminek legfőbb oka Michelle Yeoh időhiánya, ráadásul az idei Oscar-díja még inkább megnehezítette a számára, hogy egy több évig tartó sorozaton dolgozzon.

Ugyanakkor a színésznő elmondta, hogy nagyon szereti a karaktert, ezért mindenképpen szeretné újra eljátszani. Végül az a megoldás született, hogy sorozat helyet filmet készítenek a 31-es szekcióból. A forgatás 2023 végén kezdődik, és várhatóan rögtön a streaming szolgáltatón fogják bemutatni.

Avatar: Az utolsó léghajlító: 2018-ban jelentette be a Netflix, hogy élőszereplős Avatar sorozatot készít. Erre a hírre rengetegen felkapták a fejüket, mivel sokan szeretik a 2005 és 2008 között futott, Avatár - Aang legendája című rajzfilmsorozatot.

A sorozatadaptáció azonban több problémába ütközött. Ezek közül a legnagyobb az volt, hogy a Netflix megvált az eredeti showrunner-párostól Michael Dante DiMartinotól és Bryan Konietzkótól. A helyükre Albert Kim érkezett, a szereplőgárdához pedig Amber Midthunder, Daniel Dae Kim, George Takei csatlakozott.

A sorozat első évada nyolc részből fog állni, és kb. 15 millió dolláros költségvetéssel készülnek az egyes epizódok. A forgatást már 2021 novemberében elkezdték, tehát reális lenne a 2023-as bemutatás, de ez attól függ, hogy a VFX csapat milyen tempóban dolgozik.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Amy Heckerling saját terhessége ihlette a Nicsak, ki beszél! történetét

Amy Heckerling saját terhessége ihlette a Nicsak, ki beszél! történetét

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 35 éve bemutatott filmről.

Az elmaradt tesztvetítések miatt bukhatott meg a Joker 2.

Az elmaradt tesztvetítések miatt bukhatott meg a Joker 2.

Tíz ok, ami miatt elmaradt a várt siker.

Sigourney Weaver fél a liftben

Sigourney Weaver fél a liftben

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 75 éves színésznőről.

Érdekességek a 93 éves korában elhunyt James Earl Jonesról

Érdekességek a 93 éves korában elhunyt James Earl Jonesról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a hírességről.

Tragikus ok miatt nincs gyereke Keanu Reevesnek

Tragikus ok miatt nincs gyereke Keanu Reevesnek

Érdekességek a 60 éves hírességről.

Sorozatgyilkos történetnek indult a Hatodik érzék

Sorozatgyilkos történetnek indult a Hatodik érzék

Ezeket a dolgokat lehet, hogy még nem tudod a 25 éve bemutatott filmről.

Majdnem zombifilm lett A Maszkból

Majdnem zombifilm lett A Maszkból

Érdekességek a 30 éve bemutatott vígjátékról.

Daniel Radcliffe jó barátságot ápol A halál ereklyéi forgatásán lebénult kaszkadőrrel

Daniel Radcliffe jó barátságot ápol A halál ereklyéi forgatásán lebénult kaszkadőrrel

Érdekességek a 35 éves színészről.

Qimir rejtett fénytőrével bővült a Star Wars különleges fegyvertára

Qimir rejtett fénytőrével bővült a Star Wars különleges fegyvertára

Íme, a Star Wars univerzum legérdekesebb fegyverei!

Jennifer Coolidge azt állítja, hogy 200 férfivel volt az Amerikai pitének hála

Jennifer Coolidge azt állítja, hogy 200 férfivel volt az Amerikai pitének hála

Érdekességek a 25 éve bemutatott filmről.

http://ujhazak.com