Több magyar filmet is láthat a közönség a palicsi filmfesztiválon

Számos magyar filmet mutatnak be a szombat este kezdődő palicsi filmfesztiválon: Sós Bálint Dániel Minden Rendben című filmje a rendezvény fődíjáért indul, míg hat alkotást vetítenek a magyar filmek válogatásában - közölték a szervezők szerdán.A 32. Nemzetközi Palicsi Filmfesztivál versenyprogramjában indul Sós Bálint Dániel Minden Rendben című alkotása, amely egy megözvegyült apáról szól. A férfi súlyos morális dilemmába keveredik, döntenie kell, bevallja vagy letagadja, hogy látta, amint fia balesetet okoz.

A versenyprogramban tíz film indul. Közülük választja ki a zsűri, melyik kapja meg a legjobb filmnek járó Arany Torony-díjat, ki kapja a legjobb rendezőnek járó Palicsi Tornyot és a zsűri különdíját, emellett a közönség is szavazhat a legjobbnak ítélt alkotásra.

A magyar filmek válogatásában lesz látható Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet, Moharos Attila Szolgának születtem, Vékes Csaba Lepattanó, Fazakas Péter Ma este gyilkolunk, Till Attila És mi van Tomival?, valamint Fazakas Péter Ványa bácsi - Buborékkeringő című filmje.

A palicsi filmes ünnepen öt nap alatt tizenhat kategóriában több mint 140 filmet mutatnak be.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com