Több mint 20 film a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon

Több mint 20 filmet és számos kísérőprogramot, köztük beszélgetést, városi sétákat és gasztronómiai programokat is kínál a 6. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál, amelyet november 29. és december 3. között rendeznek meg a Művész és a Puskin moziban, valamint idén először több vidéki helyszínen is.Az idén a főváros mellett Szegeden, Pécsett, Kecskeméten és Debrecenben is tartanak vetítéseket - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

A vetítéssorozat A cukrász (The Cakemaker) című izraeli-német filmmel veszi kezdetét november 29-én a Puskin moziban, ahol ennek a filmnek a vetítésével zárul a programsorozat december 3-án. Ofir Raul Graizer alkotása sikeresen szerepelt a 2017-es Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon, a Jeruzsálemi Filmfesztiválon és a Londoni Filmfesztiválon is.

    
A programban szerepel még Török Ferenc 1945 című filmje, amely megkapta a legjobb, holokauszttal kapcsolatos művészi alkotásoknak járó Avner Salev Jad Vasem elnöki díjat az idei Jeruzsálemi Filmfesztiválon, illetve a Berlinale egyik közönségdíját is elnyerte. Emellett műsora tűzik többek között Albert Hanan Kaminski Salamon király kalandjai című izraeli-magyar animációs filmjét, Elite Zexer izraeli rendező Homokvihar (Sufat Chol) című filmdrámáját, amely  mai női sorsokat mutat be egy patriarchális társadalomban. Vetítik még Marcie Begleiter Eva Hesse című alkotását, amely a hatvanas évek nemzetközi művészvilág egyik szupersztárjának, a német születésű amerikai szobrásznak a nem mindennapi életpályáját követi végig a náci Németországtól New Yorkig.
   

Zsidó családtörténetek nyomában címmel rövidfilmek és beszélgetések is várják a látogatókat. A Centropa Alapítvány különleges filmválogatásában hat izgalmas rövidfilmen keresztül pillanthatnak be az érdeklődők az elmúlt 100 év néhány izgalmas sorsába, élettörténetébe. A filmeket magyar nyelven, angol felirattal vetítik.
    

A tájékoztató szerint a Budapesti Zsidó Filmfesztivál és az Izraeli Filmhét szervezői az idei évtől közösen rendezik meg a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivált, amely a zsidó kultúrát bemutató nemzetközi és izraeli filmtermés legjobbjait mutatja be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

2025 legrosszabb filmjei

2025 legrosszabb filmjei

Ezek az alkotások kapták a legalacsonyabb pontszámokat a kritikusoktól.

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

http://ujhazak.com