Több mint 30 filmet neveztek eddig a Bujtor István Filmfesztiválra

Harminckét nevezés érkezett eddig a Bujtor István Filmfesztiválra, amelynek versenyprogramjára alkotók, műhelyek, studiók filmjeit várják május 31-ig - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.A Balázs Béla-díjas művész életművére fókuszáló eseményt augusztus 17-től 20-ig rendezik meg Balatonszemesen. A filmes mustára benevezett alkotások között szerepel a járványra reflektáló munka, 96 perces nagyjátéfilm, Bud Spencer és Terence Hill alakját megidéző animációs alkotás és olyan film is, amelyben az alkotók klippszerűen dolgoznak fel egy társadalmi történetet - mondta el a műsorban a fesztivál igazgatója, Lutter Imre producer, előadóművész. A fesztiválra május végéig amatőr, pályakezdő és profi filmesek egyaránt jelentkezhetnek - tette hozzá.

    
A versenyprogramba tavaly január 1-je után elkészült vagy korábbi, de még be nem mutatott fikciós rövid- és egészestés játékfilmekkel, dokumentum- és ismeretterjesztő filmekkel, animációs alkotásokkal, versfilmekkel és a járvány veszélyeire tekintettel otthoni körülmények között mobiltelefonnal forgatott filmmel is lehet nevezni - közölte a fesztivál igazgatója.
    

A fesztiválon a fő program, a versenyfilmek vetítése, a pódiumbeszélgetések és az Ötvös Csöpi-filmek hagyományos vetítése mellett számos zenei, gasztro- és családi esemény várja a lágotatókat. A fesztivál fővédnöke Bujtor Judit, Bujtor István özvegye, a zsűri elnöke Janisch Attila érdemes művész, Balázs Béla-díjas filmrendező.
    

Az egyes műfaji kategóriák nyertesei egymillió forintos megosztott díjazásban részesülnek, és elnyerik a Bujtor István-díjat, Árvay Zolta képzőművész alkotását, amely Bujtor István hajójának, a Tamangónak kicsinyített, aranyozott mása. A verseny nevezési feltételei és a jelentkezési lap a www.vers.hu/bujtorfilmfesztival oldalon található - közölte a fesztivál igazgatója.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com