Több mint ötven filmterv érkezett a Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjának felhívására

Ötvenhat filmterv, köztük negyvenöt játékfilmötlet, négy dokumentumfilmterv, illetve hét animációs rövidfilmötlet érkezett a Nemzeti Filmintézet (NFI) Inkubátor programjának felhívására - közölte a Filmintézet hétfőn az MTI-vel.Kiemelték, hogy a program célja a fiatal hazai tehetségek támogatása kis költségvetésű, egész estés játékfilmek, dokumentumfilmek, valamint 5-10 perces animációs szerzői rövidfilmek létrehozásában.

A jelentkező alkotók közül 17 a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerezte meg a jelentkezéshez szükséges filmes ismereteket, de a program népszerű az ELTE filmtudomány szakos hallgatói, illetve a METU és a MOME, valamint egyéb magyarországi és külföldi filmes képzést végzett hallgatók körében is - tájékoztattak a közleményben.

Kifejtették, hogy az öttagú zsűri a beérkezett filmtervek közül legfeljebb tízet javasol majd forgatókönyv-fejlesztésre, amelyhez 3 millió forint anyagi támogatást, valamint szakmai segítséget kapnak az alkotók.

A tíz filmterv közül a novemberi Pitch Fórumon választ ki a szakmai zsűri és a közönség öt nyertest, akik ezt követően gyártási támogatást kaphatnak. Ennek összege egész estés játékfilmek esetén 135 millió forint, dokumentumfilmek esetén 40 millió forint, míg az animációs szerzői rövidfilmeknél akár 20 millió forint is lehet. A támogatott projektek készítői számára a Filmintézet a Fast Forward Program keretében workshopokat is biztosít, amelyek segítik a felkészülést és a filmtervek továbbfejlesztését - írták.

Felidézték, hogy a 2015-ben elindított Inkubátor program már több mint 30 elsőfilmes csapat számára biztosított gyártási támogatást. Az így készült alkotások között említették Szilágyi Zsófia Egy nap című filmjét, Csuja László Virágvölgy című alkotását, Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmjét, Csáki László Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmjét, Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak című alkotását és a Minden rendben című filmet, Sós Bálint Dániel rendezését.

Az NFI Inkubátor programjáról további információ a Filmintézet honlapján található.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

2025 legrosszabb filmjei

2025 legrosszabb filmjei

Ezek az alkotások kapták a legalacsonyabb pontszámokat a kritikusoktól.

http://ujhazak.com