Tom Cruise legelképesztőbb mutatványai a Mission: Impossible-ben

Az 58 éves színész gyakran nem kér kaszkadőrt.Július 3-án ünnepelte az 58. születésnapját Tom Cruise, aki ennyi idősen is éppen arra vár, hogy folytathassa a Mission: Impossible 7. és 8. részének forgatását. A franchise valahol hasonlít a Halálos iramban filmsorozatra, csak míg ott mindenki arra kíváncsi, hogy az autókkal még milyen őrült akciójelenetet találnak ki az alkotók, addig itt a színésztől várják a legújabb hajmeresztő mutatványt, amivel folyton növeli a tétet.

Köztudott, hogy Cruise gyakran kaszkadőrök nélkül, egyedül hajtja végre az akciókat.

Ettől az sem veszi el a kedvét, hogy érték már balesetek, így például a hatodik rész forgatásán, aminek egyik jelenetében a bokáját törte.

Mivel a következő Mission: Impossible-filmre még várni kell, így arra is, hogy Cruise mivel fogja ismét elkápráztatni a rajongókat, mint Ethan Hunt, ezért addig is íme a tíz leghajmeresztőbb jelenet, amit a színész bevállalt az akciófilm kedvéért.

Mission: Impossible: Titkos nemzet (2015) – Együtt felszállni egy repülővel, csak nem a belsejében: Christopher McQuarrie első Mission: Impossible-filmjében őrült mutatványra vállalkozott Cruise, aki fogta magát és megkapaszkodott egy Atlas C-1 típusú gép oldalán, méghozzá 5000 láb (nagyjából másfél kilométer) magasságban.

Mission: Impossible: Utóhatás (2018) – Egy utolsó helikopteres üldözést is lezavarni: Cruise nemcsak kaszkadőr nélkül hajtja végre az vakmerő jeleneteket, hanem azokra alaposan fel is készül. Így volt ez a hatodik rész esetében is, ugyanis a színész kétezer órát gyakorolt a levegőben, hogy utána leforgassa a film fináléjában látható helikopteres üldözést.

A forgatáshoz szükség volt Cruise pilóta és operatőri tudására, mert az ő gépére is kamerát rögzítettek, tehát a színésznek nemcsak túl kellett élnie a jelenetet, hanem fel is kellett azt vennie.

Mission: Impossible II (2000) – Majdnem megvakulni a főellenség pengéje által: Valószínű, hogy sokan nem mernének úgy farkasszemet nézni egy tőr hegyével, ahogy azt Cruise Huntja tette a Dougray Scott által alakított Sean Ambrose ellen.

Már a verekedést is nehéz figyelemmel követni, nemhogy milliméterekre lenni tőle. Azt, hogy a tőr valódi volt-e, nem tudni, de Cruise esetében az sem lenne meglepő, hogy igazi kés ellen is bevállalta a bunyót.Mission: Impossible (1996) – Egyetlen madzagon lógni a CIA főhadiszállásán: A legelső Mission: Impossible-filmben, amit Brian De Palma rendezett, Cruise olyan attrakcióval rukkolt elő, ami azóta a franchise ikonikus jelenetévé vált.

Ez a mutatvány az, amikor Cruise egyetlen kötélen lógva ereszkedett le a CIA főhadiszállásán, hogy néma csendben próbálja meg letölteni a fontos adatokat a központi gépről. Ez a jelenet lassan 25 éve fontos hivatkozási pont, de nem kizárólag a Mission: Impossible-re, hanem a műfajra is.Mission: Impossible: Fantom protokoll (2011) – Megmászni a világ legmagasabb épületét: A franchise negyedik részében, amit Brab Bird rendezett, Cruise fogta magát, és megmászta a világ legmagasabb épületét, a dubaji, 119 szintes Burdzs Kalifát. A mutatványt IMAX-kamerákkal vették fel.Mission: Impossible II (2000) – Egy kézzel lógni a szikláról: Erős jelenettel nyitott a John Woo által rendezett második rész, aminek elején Cruise Huntja sziklát mászott. Természetesen a színészen volt biztonsági kötél, amit aztán digitálisan eltávolítottak, de védőháló nem volt alatta. Ennek ellenére a színész olykor egy kézzel kapaszkodott a sziklába.Mission: Impossible: Titkos nemzet (2015) – Három percig bírni a víz alatt: Már az csodálatra méltó, ahogy Cruise felkészült a háromperces medencés jelenetre, de a végeredmény, amiben Huntként azért ugrott a Szindikátus vízalatti biztonsági terébe, hogy onnan három perc alatt kicsempéssze a megszerzendő fájlt, még inkább káprázatos.

Wade Eastwood kaszkadőrkoordinátor szerint a színész hat percig is képes visszatartani a lélegzetét. Azt nem tudni, hogy ez igaz, vagy csak városi legenda.Mission: Impossible: Utóhatás (2018) – Nekivágni egy HALO-ugrásnak: A hatodik részben Cruise, hosszas gyakorlás után, 25 ezer láb (nagyjából 7,5 kilométer) magasról hajtotta végre a HALO-ugrást, vagyis azt a mutatványt, hogy szabadesésből, alacsony magasságról nyitotta ki az ejtőernyőt. Ezt ráadásul úgy kellett megtennie, hogy közben figyelt, hogy mindvégig a kamera irányába játsszon, elvégre színész, aki nem eshetett ki Hunt szerepéből.Mission: Impossible (1996) – Szélsebes vonaton kapaszkodni, amit egy helikopter üldöz: Az első Mission: Impossible film fináléját belső és külső helyszíneken is forgatták Európában. Ebben a mutatványban Cruise-nak nemcsak a ventilátorok nagyon erős széláramlásával kellett megküzdenie (ettől látványosabb volt a hajsza), hanem azzal is, hogy a közelében felrobbanó helikopter a vonat hátuljára löki.Mission: Impossible III (2006) – Felrobbanó autó által egy másik oldalára kenődni: Valószínűleg fájdalmas lehetett, amikor a J.J. Abrams által rendezett harmadik részben Cruise egy hídon fut, amikor egy felrobbanó autó hatására, hirtelen nekicsapódik egy fehér Dodge oldalának.

(Forrás: hu.ign.com)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com