Történelmi reklámok is lesznek az első Budapesti Klasszikus Film Maratonon

A Queen-koncertfilm, a Moszkva tér és a Metropolis mellett történelmi reklámokat is vetítenek az első Budapesti Klasszikus Film Maratonon november 2. és 5. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Budapesti Francia Intézetben és a Corvin Moziban.A januárban újjászervezett Filmarchívum nemzetközi filmfesztiválján látható lesz Zsombolyai Jánosnak a Queen 1986-os budapesti koncertjéből készült Magyar rapszódia - A Queen Budapesten című filmje, amely azért is emlékezetes, mert a zenekar ekkor lépett fel először a vasfüggöny mögött. A felújított filmet tökéletes kép- és hangminőségben a Budapesti Klasszikus Film Maraton közönsége láthatja először nagyvásznon - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.


    
Szintén digitálisan felújítva élvezhetik a nézők Török Ferenc Moszkva tér című 2001-es kultikus filmjét, amelyhez közönségtalálkozó is kapcsolódik majd. Az érdeklődők egy történelmi blokkot is megtekinthetnek a rendezvény ideje alatt, amely a Filmarchívum többezres reklámfilm-gyűjteményéből válogat az elmúlt 100 év legjobb filmjeiből, az első Magyarországon készült munkákat és az 1980-as évek kedvenceit is bemutatva.
  

Az idén 60 éves Filmarchívum egyik legérdekesebb gyűjteményét a Budapestet bemutató városképfilmek fennmaradt darabjai adják. Az ostrom előtt készült alkotások értéke nyilvánvaló, de csaknem mindegyik más történelmi korszakban készült rövid dokumentumfilm is hordoz olyan értékeket, amelyek ma már csak ezeken a régi szalagokon élnek.


A válogatás ezért jó áttekintést nyújt a magyar főváros hét évtizedéről, az 1910-es évektől a rendszerváltásig. A régi képsorok nemcsak várostörténeti szempontból érdekesek, hanem azért is, mert így egyben, teljes hosszban még sosem voltak láthatók - mutatnak rá a közleményben. A Budapesti Klasszikus Film Maraton a 100 éves magyar filmgyár és a szintén 100 éves UFA német filmgyár 1930-as évek eleji közös időszakára plakát- és fotókiállítással, valamint a kétnyelvű filmekről szóló előadással és vetítésekkel emlékezik.
    

A Budapesti Klasszikus Film Maraton záró eseményén a Corvin moziban vetítik Fritz Lang Metropolis című filmjének felújított, restaurált változatát. A némafilmek többsége a rendezvényen élőzenés kísérettel lesz látható. A programban a gyerekekre is gondoltak a szervezők, ezért a Corvinban a Babtér és olyan Dargay-klasszikusok, mint a Szaffi és a Lúdas Matyi várják a gyerekeket, ezen kívül bemutatkozik egy Dargay-kiállítás és Fábri Zoltán A Pál utcai fiúk című filmklasszikusa is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com