Új filmben térhetnek vissza a Volt egyszer egy Hollywood szereplői

Új filmben térhetnek vissza Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című filmjének szereplői, köztük a Cliff Booth kaszkadőrt alakító Brad Pitt, a produkció rendezője viszont David Fincher lesz - számolt be róla a The Hollywood Reporter.A lap szerint Pitt mellett - aki játékáért elnyerte a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját - akár a Volt egyszer egy Hollywoodban a tévésztár Rick Daltont szerepét alakító Leonardo DiCaprio is feltűnhet az új produkcióban, amelynek forgatását nyár végére tervezik. Tarantino évekkel ezelőtt jelentette be, hogy a Volt egyszer egy Hollywood után már csak egy mozifilmet rendez.

A 62 éves, Oscar-díjas rendező-forgatókönyvíró 2023-ban a cannes-i filmfesztiválon beszélt a közönségnek arról, hogy utolsó nagyjátékfilmje, a The Movie Critic 1977-ben játszódik majd, és főhőse egy alig ismert filmkritikus lesz, aki egy pornómagazinnak ír filmekről. Egy Cliff Booth karakteréhez hasonló szereplő is felbukkanását is említette, de aztán Tarantino elállt a produkciótól.

A Volt egyszer egy Hollywood című filmjéből írt 2021-ben megjelent regényében azonban komoly háttértörténetet kerekített Cliff Booth mitológiájához, amelyből a kaszkadőr múltjának drámai fordulatain kívül kiderül filmnézés iránti szenvedélye is.

A Hollywood Reporter értesülése szerint Tarantino új filmterve annyira felkeltette Pitt érdeklődését, hogy felvetette előtte, nem engedné-e át másnak a megrendezését, és David Finchert ajánlotta, akivel a Hetedik, a Harcosok klubja és A Benjamin Button különös élete című produkciókat forgatta. Miután Tarantino áldását adta rá, Fincher vette át a projektet, akinek exkluzív szerződése van a Netflixszel.

A 2019-ben bemutatott Volt egyszer egy Hollywoodot a Sony filmstúdió finanszírozta és forgalmazta. Tarantino a szerződése alapján a produkcióban egyelőre csak tulajdonrésszel rendelkezik, bár jó néhány év elteltével visszaszállnak majd rá a film szerzői jogai. A filmes karakterek szerzői jogai viszont nála vannak. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a készülő Fincher-filmet egyelőre nem tekintik folytatásnak, miközben Cliff Booth, és esetleg más ismert karakterek is szerepelnek benne - írta a Hollywood Reporter.

Bár Tarantino elsősorban forgatókönyvíró-rendezőként szerzett hírnevet, de írt olyan forgatókönyveket, amelyeket végül nem ő rendezett, köztük Tony Scott Tiszta románc és Robert Rodriguez Alkonyattól pirkadatig című filmjének szkriptjét.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com