Új tagok a Filmszakmai Döntőbizottságban

Hétfőtől változik a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának összetétele - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken az MTI-vel.Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója a grémium tagjának kérte fel Divinyi Réka forgatókönyvírót, Fekete Ibolya rendezőt, valamint helyettes tagnak Zágoni Bálint dokumentumfilm-rendezőt, forgatókönyvírót, filmtörténészt, a kolozsvári Filmtett Egyesület vezetőjét. Az újonnan kinevezett tagok megbízása 2 évre szól.

    
Mint a közleményben áll, a változtatást Andy Vajna filmipari kormánybiztos elhalálozása, valamint Hegedűs Bálint forgatókönyvíró és Medveczky Balázs televíziós szakember helyettes tag lemondása indokolta.

Hegedűs Bálint a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatójaként tovább folytatja tevékenységét, Medveczky Balázs más irányú elfoglaltságai miatt márciustól nem tudja vállalni a helyettes tagságot - áll a közleményben.
    

Mint írják, Divinyi Réka elismert forgatókönyvíró, a legnagyobb hazai közönségsikereket, köztük a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem, a Valami Amerika 2 és 3, valamint a BÚÉK című filmeket jegyzi. Forgatókönyvírói tevékenységéért 2012-ben Balázs Béla-díjat kapott. 2017 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanít.
    

Fekete Ibolya forgatókönyvíróként és filmrendezőként is széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik. Az 1980-as években forgatókönyvíróként kezdte pályafutását, 1995-ben készítette el első játékfilmjét, a kiemelkedő sikerű Bolse Vitát, Chico című filmjéért 2001-ben Karlovy Varyban elnyerte a legjobb rendező díját. A Balázs Béla-díjas alkotó legutóbbi filmje, az Anyám és más futóbolondok a családból nagy sikerrel ment a mozikban és fesztiválokon egyaránt. Fekete Ibolya 2004 óta az Európai Filmakadémia tagja. Tanít a kolozsvári Sapientia Egyetemen és a Budapesti Metropolitan Egyetemen.
    

Zágoni Bálint a kolozsvári Filmtett Egyesület vezetője, 2009-től a Filmtettfeszt - Erdélyi Magyar Filmszemle főszervezője. 2007-től a Filmtett Workshop szervezője, 2013 óta a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál magyar programjának kurátora. Rendezőként és forgatókönyvíróként számos dokumentumfilmet jegyez, köztük a kolozsvári filmgyár történetét feldolgozó A Sárga csikó nyomában című alkotást és a Janovics Jenő, a magyar Pathé című portréfilmet.
   

A Filmszakmai Döntőbizottság tagjai március 11-től: Divinyi Réka forgatókönyvíró, Fekete Ibolya filmrendező, Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója, Kálmán András forgalmazási szakember és Kovács András Bálint egyetemi tanár, az ELTE Filmtudomány tanszékének vezetője. Helyettes tag Zágoni Bálint, a kolozsvári Filmtett Egyesület vezetője.
    

Bővebb információ a bizottság munkájáról a https://mnf.hu/hu/palyazatok/dontobizottsag oldalon olvasható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com