Újszülött kislánya mentette meg Wesley Snipes életét

Érdekességek, amiket talán nem tudsz a 60 éves színészről.Betöltötte a 60. életévét az 1962. július 31-én született Wesley Snipes, a Penge és a Pusztító sztárja, akiről most kevésbé köztudott érdekességeket tudhatsz meg.

Újszülött kislányának köszönheti, hogy nem halt meg a szeptember 11-i terrortámadásban: Snipes szerint az újszülött kislányának köszönheti, hogy nem halt meg a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban, ugyanis abban teljesen megsemmisült a manhattani lakása New Yorkban.

A színész azért nem tartózkodott otthon a merénylet idején, mert a második felesége, a dél-koreai születésű Nakyung Park 2001. július 31-én hozta világra a kislányukat, aki az Iset Jua-T nevet kapta, Los Angelesben. Mivel a szülők azon a véleményen voltak, hogy egy újszülöttnek nem tesz jót az utazás, ezért néhány hétig nem mentek haza New Yorkba.

A terrortámadás napján a nővére hívta fel a színészt, hogy azonnal kapcsolja be a tévét. Amikor Snipes meglátta, hogy mi történt, rögtön arra gondolt, hogy a kislányának köszönhetik, hogy nem haltak meg ők is.

Szándékosan elszabotált egy meghallgatást, hogy újból Woody Harrelsonnal játszhasson: Az 1986-os Vadmacskák forgatása óta ápol jó barátságot Snipes és Woody Harrelson. A két színész a szoros kapcsolatuknak hála dolgozhattak együtt a második közös filmjükön, a Zsákolj, ha tudsz!-ban.

A történet szerint a filmet rendező Ron Shelton párhuzamosan kereste a két legmegfelelőbb színészt a főszerepre, amivel kapcsolatban állítólag Charlie Sheen, David Duchovny és Denzel Washington neve is felmerült, majd a végső esélyesek közé került Harrelson tanácsolta Snipest a munkára.

Ahhoz azonban, hogy végül megint együtt játszanak, az is kellett, hogy Snipes egy, kissé mocskos, trükkel elérje, hogy a mellé kiszemelt Keanu Reeves mégse kapja meg a szerepet, ugyanis amikor egyszerre hívták be őket a meghallgatásra, akkor Snipes szándékosan nem reagált Reeves improvizált mondataira, még akkor sem, amikor ez könnyű és magától értető lett volna.

Shelton azon a véleményen volt, hogy a főszereplők közti összhang és a megfelelő ellentét az alapja egy jó filmnek. Ugyanennek köszönhette a sikerét a korábbi sportfilmje, a Baseball bikák is, amiben Kevin Costner és Tim Robbins habitusának különbsége elengedhetetlen tényező volt. Ám mivel Snipes és Reeves párosa nem tűnt működőképesnek, ezért végül Harrelson játszhatta Syd Deane szerepét.

Adócsalás miatt 3 év börtönre ítélték: Snipes egyike azoknak a hollywoodi sztároknak, akit letöltendő szabadságvesztésre ítéltek. A vád szerint a színész nem tett eleget az adófizetési kötelezettségeinek 1999 és 2004 között, ugyanis nem vallott be 40 millió dollárt, amivel 7 millió dollárnyi adót nem fizetett be.

2008-ban három vádpontban mondták ki bűnösnek a színészt, aki mind a három esetében a legsúlyosabb büntetést, 1 év börtönt kapott, tehát összesen 3 esztendőt kellett leülnie, ami mellett még 5 millió dollár befizetésre is kötelezték.

Snipes 2010. december 9-én ment be egy pennsylvaniai börtönbe, ahol körülbelül 300, nem erőszakos bűncselekményért elítéltet tartottak fogva. A színészt 2 és fél után, 2013. április 2-án engedték ki, majd július 19-én a házi őrizetét is megszüntették.

Eredetileg a tánc vonzotta: Snipes már kiskorában érdeklődött a előadóművészet iránt, mégis kezdetben nem a színészet, hanem a tánc vonzotta. Ezen a téren a 70-es években sok időn át volt fontos és kiemelkedően tehetséges tagja egy bronxi utcai breaktános csoportnak.

Később a manhattani Előadóművészeti Középiskolába járt, aminek falai között játszódik Alan Parker 1980-as musicalje, a Hírnév. Snipes csak a 20-as évei elején kapott kedvet a színészethez. A tánctudásának azonban már több filmjében is hasznát vette, legutóbb a 2021-es Amerikába jöttem 2-ben.Ő alakította volna elsőként a vásznon Fekete Párduc szerepét: Bőven Chadwick Boseman előtt játszhatta volna Fekete Párduc szerepét Snipes, ugyanis jóval a Marvel Univerzum születése előtt, a 90-es évek elején tervezték a karakter mozivásznas bemutatkozását.

A színész szerint 1992-1993 környékén merült fel az adaptáció elkészítésének ötlete, amihez három forgatókönyv változat is készült. A film azonban csak évtizedekkel később készült el, aminek oka Snipes véleménye szerint az, hogy a 90-es évek elején még nem létezett az a számítógépes trükk-technika, ami nélkül ma már aligha készülhet hollywoodi film. A hosszú előkészületek miatt a producerek elvesztették a képregény jogait.

Négy filmben is együtt játszott Woody Harrelsonnal: Snipes az 1984-es, All my Children című tévésorozat egyik epizódjában kapott szerepet, majd a mozivásznon két évvel később mutatkozott be, az 1986-os, Goldie Hawn főszereplésével készült, Vadmacskák című sport-vígjátékban.

Szintén ebben a mozifilmben debütált Woody Harrelson is, akivel Snipes több közös jelenetet forgatott, amelyek során életre szóló barátság szövődött kettejük között. A két színész később még három filmben szerepelt együtt. Ezek az 1992-es Zsákolj, ha tudsz!, az 1995-ös Pénzvonat és az 1999-es Ilyen a boksz volt, amiben Snipesnak egy kisebb cameo jutott.

Majdnem szerepet kapott a Star Trek-tévésorozatban: Az 1987-ben induló Star Trek: Az új nemzedék című sorozat jelenthette volna Snipes számára a nagy kiugrást, de végül nem választották be a szereplőgárdába.

Az akkoriban pályakezdő színész Geordi La Forge szerepét kaphatta volna meg, de azt végül az akkor már ismert LeVar Burtonnek adták. Burton a sorozat hét évada mellett még négy mozifilmben is eljátszotta Le Forge-ot.

Snipes elárulta, hogy bár már a végső esélyesek között szerepelt, mégsem bánja, hogy végül nem őt választották a szerepre, ugyanis egyfelől szerinte Burton tökéletes színész volt Le Forge szerepére, másfelől lehet, hogy ha ő kapja a munkát, akkor örökre a tévében ragad, és soha nem kapott volna mozifilmes szerepeket.

Az egyik legrangosabb filmfesztiválon megkapta a legjobb színész díját: Snipes nem tartozik azon színészek közé, akiket elhalmoztak díjakkal. Eddigi pályafutása során kétszer kapta meg a kimondottan afroamerikai művészek számára létrehozott Black Reel-díjat (2011-ben a Brooklyn mélyén, majd 2020-ban A nevem Dolemite mellékszerepéért).

Emellett a San Diego-i filmkritikusok ismerték el a munkáját. Ezeken kívül Amerikában csak az MTV nézői díjazták, ugyanis már négyszer jelölték a csatorna díjára, amit aztán egyszer sem vehetett át.

A karrierje legnagyobb elismerését az egyik legnagyobb presztízzsel bíró filmfesztiválon, a Velencei Filmfesztiválon kapta meg 1997-ben, ugyanis a Jane Campion által vezetett zsűri akkor őt választotta a legjobb színésznek a Mike Figgis Egyéjszakás kaland című filmjében nyújtott alakításáért. Érdekes módon ez a film megbukott Amerikában, ahol a kritikusok is lehúzták, és semmilyen díjat nem kapott.Szerepelt Michael Jackson Bad című klipjében is: A 80-as évek egyik legnagyobb slágere volt Michael Jackson Bad című száma, aminek 18 perces, New York-i földalattiban játszódó kisfilmjét Martin Scorsese rendezte, Snipes pedig Mini Max szerepét alakította benne.

A színész ezzel kapcsolatban elmesélte, hogy a producerek több száz jelentkezőt hallgattak meg a szerepre, majd őt választották, amivel kiütötte a nyeregből az akkor még fénykorát élő Prince-t. A 2016-ban elhunyt zenész azonban korábban másként emlékezett vissza, ugyanis az ő elmondása szerint igaz, hogy megkeresték a rövidfilmes szereppel, de arra ő mondott nemet.

A klip forgatása hetekig tartott eredeti, harlemi helyszíneken, ahol Snipes szerint Jackson kicsit félt, méghozzá főleg az őt szapuló emberektől, akik szerint az énekes elárulta az igazi fekete közösséget. A környéken felnőtt színész magabiztosságát azonban csodálta Jackson, ezért Snipes amellett, hogy a klipben szerepelt, a szünetekben még az énekes testőreként is dolgozott, nem egyszer kézen fogva vezetve Jacksont.

Több küzdősportnak is mestere: Nem a tánc az egyetlen mozgásforma, ami érdekelte Snipest, ugyanis több küzdősportban is profinak nevezhető. Remekül ért például a shotokan karatéhoz, ami után a jiu jitsu, a capoeira, a koreai hapkido, a kung fu és az eskrima terén is szép eredményeket ért el. A Shotokan esetében öt danos fekete övet szerzett, a hapkidóban a fekete öv második szintjéig sikerült eljutnia.

A színész elárulta, hogy már előfordult, hogy éles helyzetben kellett bevetnie a tudását. A teljes történetet azonban nem mesélte el el, ugyanis csak ennyit mondott róla:

„Nagyon gyorsan vége lett. Tiszteletlenek voltak.”

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Az animátorok még egy gorilla boncolását is tanulmányozták a Tarzan kedvéért

Az animátorok még egy gorilla boncolását is tanulmányozták a Tarzan kedvéért

Érdekességek a 25 évvel ezelőtt bemutatott Tarzanról.

A nyár legjobban várt filmjei

A nyár legjobban várt filmjei

Folytatások, újdonságok, amelyeket sokan várnak.

Brendan Frasert újra kellett éleszteni A múmia forgatásán

Brendan Frasert újra kellett éleszteni A múmia forgatásán

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 25 éve bemutatott blockbusterről.

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

http://ujhazak.com