Vádat emeltek egy minnesotai férfi ellen, aki ellopta Dorothy piros cipellőit egy múzeumból

Az amerikai szövetségi ügyészség vádat emelt a minnesotai férfi ellen, aki 2005-ben egy múzeumból ellopta a filmtörténet egyik legismertebb relikviáját, Dorothy piros cipellőit, amit Judy Garland viselt az Óz, a nagy varázsló című 1939-es filmben - számolt be róla csütörtökön a BBC hírportálja.A piros cipőket 2018-ban találta meg az FBI, de a jelentős értékű műtárgy ellopása miatt csak kedden emeltek vádat az elkövetéssel gyanúsított 76 éves minnesotai Terry Martin ellen. Az előkerült példánnyal együtt négy pár piros cipő maradt fenn azok közül, amelyek a filmhez készültek.
   

A tolvaj a minnesotai Judy Garland Múzeumba tört be, és onnan vitte el a híres, csillogó flitterekkel borított lábbelit. A helyszínen nem találtak ujjlenyomatokat, és a múzeum riasztója sem szólalt meg. A lopással vádolt Martin egy helyi újság tudósítása szerint a múzeum közelében lakik. A hollywoodi relikvia értékét 3,5 millió dollárra (1,2 milliárd forintra) becsülték. Ellopásakor egymillió dollárra (342 millió forintra) volt biztosítva. A múzeum Facebook-bejegyzése szerint a bírósági eljárás befejezéséig a piros cipellők nem kerülhetnek vissza a vitrinjükbe.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Különleges kutatás bizonyította be, hogy melyek a legfélelmetesebb alkotások.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

A többi utasra is hatással van, ha ijesztő filmet nézünk a gépen.

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már nagyon bánja, hogy akciófilmjeiben maga csinálta a kaszkadőrjeleneteket is, mert mint egy interjújában elmondta, nagy árat fizetett érte - számolt be róla szerdán a Variety.com.

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Vicces módon sültek fel a találmányok.

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Nem mindenkinek tetszik a széria az előzetes alapján.

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

Egy villanykábel okozott felháborodást.

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

A Particle6 stúdió esküdözik, hogy igazi emberek is dolgoznak a produkción.

Júniusi filmajánló

Júniusi filmajánló

Ezt a tíz filmet érdemes lesz megnézni a hónapban!

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Egyebek mellett shot-by-shot filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a csütörtökön kezdődő Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál ingyenes szakmai programjai között.

http://ujhazak.com