Woody Allen új filmjében játszik Selena Gomez és Elle Fanning

Woody Allen új, egyelőre cím nélküli filmjében játszik Selena Gomez, Elle Fanning és Timothée Chalamet - értesült a Variety.comEz lesz a harmadik játékfilm, amit a veterán filmes az Amazon stúdió számára készít, az első a Café Society volt, a második az ősszel debütáló Wonder Wheel lesz, amely az ötvenes években játszódik Coney Islanden: egy őr meséli el egy körhintás és a felesége történetét.

Az Amazonnak készítette első tévés projektjét, a Crisis in Six Scenest is a 82 éves rendező, a sorozat tavaly indult. Allen filmjeit mindig titkolózás övezi, úgyhogy egyelőre azt sem tudni, milyen szerepekre szerződtették a három fiatal sztárt. A 25 éves hajdani Disney-sztár és sorozatszínész, Selena Gomez a Spring Breakers - Csajok szabadon című filmből lehet ismerős a moziba járóknak, a 19 éves Elle Fanning a Neon démonból és a Csábításból.


A 22 éves Timothée Chalamet gyerekszínészként lett ismert a Csillagok között című sci-fiben, idén pedig az Oscarra is esélyesnek tartott Call Me by Your Name-ben játszik főszerepet. Allen sok évtizedes karrierje során négy Oscar-díjat nyert, leghíresebb alkotásai az Annie Hall, a Blue Jasmine, a Manhattan és az Éjszaka Párizsban.


http://variety.com/2017/film/news/elle-fanning-selena-gomez-timothee-chalamet-to-star-in-woody-allen-film-1202519847/


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

2025 legrosszabb filmjei

2025 legrosszabb filmjei

Ezek az alkotások kapták a legalacsonyabb pontszámokat a kritikusoktól.

http://ujhazak.com