Zach Braff mindenképpen meg akarta tartani a Dokikban szereplő kitömött kutyát

Érdekességek a 20 évvel ezelőtt bemutatott sorozatról.2001. október 02-án mutatta be az NBC minden idők legviccesebb kórházsorozatát, a Zach Braff és Donald Faison főszereplésével készült Dokikat, amit a paródiába hajló humora és egysorosai tettek kultikussá.

Ám míg a legnagyobb poénokra valószínűleg minden rajongó emlékszik, addig nem kizárt, hogy az alábbi érdekességeket csak kevesen tudják a húsz éve bemutatott Dokikról.

Zach Braff mindenképp meg akarta szerezni a sorozatbeli kitömött kutyát, de a stúdió hajthatatlan volt: A sorozatban töltött nyolc és fél év után Zach Braff azzal a kéréssel állt elő, hogy szeretné, ha a csatorna nekiadná Vakkancsot, a szériabeli albérletében található kitömött kutyát, de erre nemet kapott válaszul.

A színész azonban nem adta fel, hanem kitalálta, hogy akkor kölcsönkéri egy cameo erejéig az általa rendezett Bárcsak itt lennék című filmhez, hogy annak egyik jelenetében a háttérben megjelenjen.

Erre a csatorna csak azzal a feltétellel mondott igent, hogy testőrt küldenek a kitömött kutyával. Mivel a színész ebbe belement, ezért a forgatáson valóban egy testőr figyelt egész nap Vakkancsra, úgyhogy ha Braff elpusztult kutyára vágyott az igazi otthonába, akkor azt máshonnan kellett megszereznie.

A karakterek jó sok nyelvet beszéltek, bár néha összevissza: Valaki egyszer úgy döntött, hogy összegyűjti azt, hogy a Dokik szereplői hányféle nyelven beszélnek. Ebből kiderült, hogy Elliot német és francia nyelvtudással rendelkezik, Turk egy kicsit beszél franciául és spanyolt tanul Carla miatt.


Dr. Cox és Carla spanyolul tud, míg a Takarító a jelnyelvhez, a spanyolhoz és a koreaihoz ért. J.D. konyít a törökhöz, ami akkor derült ki, amikor egy török orvos el akarta lopni a pudingját. Ted koreaiul beszél, Dr. Kelso vietnamiul, ami nem meglepő, mivel Vietnamba járt nőzni.

Egy igazi kórházban forgatták: A Dokik sorozatot gyártó NBC-nél úgy döntöttek, hogy a forgatáshoz kibérlik a kaliforniai San Bernardo völgyben található használaton kívüli kórházat, az Észak-Hollywoodi Egészségügyi Központot. A felvételekhez az alsó két szintet használták, míg a harmadikon rendezték be az öltözőket, irodákat és a raktárat, a felsőbb emeleteket pedig más produkcióknak adták bérbe.

A sorozatbeli kórházat Bill Lawrence nevezte el Szent Szívnek.

Ezt a nevet a feleségének, a Dokikban Dr. Cox nejét alakító Christa Millernek köszönhette, ugyanis ez volt annak a középiskolának a neve, ahova járt.

A forgatási helyszínként szolgáló kórházat 2011-ben rombolták le.

John C. McGinley saját családi drámáját is belevitte Dr. Cox komikus szerepébe: A Dokik legjobb és legfontosabb szereplője Dr. Cox volt, akit John C. McGinley alakított. A teljes nevén Percival Ulysses Cox egy nagyszájú, cinikus orvos, aki ugyanakkor a leglelkiismeretesebb doktor a Szent Szívben, az erősen szarkasztikus monológjai pedig zseniálisak.

Dr. Cox szerepébe természetesen sok személyes elemet belecsempészett az őt alakító McGinley: a saját sportmezeit viselte, a kezén ott volt a sárga-kék karkötő, ami a Down-szindrómás betegek „Buddy Walk” programját jelképezi, ugyanis a fia is ebben a betegségben szenvedett. A karakterre jellemző orrdörzsölést, majd a keze keresztbe tételét Robert Redfordtól és kedvenc filmjéből, A nagy balhéból vette át McGinley.Szinte mindent rögtönöztek, egy karakter pedig nem csak szinte: A Dokik lényege a rögtönzés volt, ugyanis bár volt előre megírt forgatókönyv, ami alapján felvették a jeleneteket, mégis ha egy szereplőnek támadt egy spontán ötlete, akkor annak is adtak egy esélyt, majd megtartották az epizódban, ha bevált, és kihagyták a forgatókönyvben szereplő részt.

Dr. Cox emlékezetes monológjainak szinte mindegyike rögtönzés volt. Ugyanakkor az egyetlen karakter, akinek meg sem írták a szövegét, az Neil Flynn volt, a Takarító, aki eleve mindent improvizált, ezért a forgatókönyvben is csak annyi szerepelt, hogy „bármi, amit Neil mond”.

Az egészségügyi tanácsadók inspirálták a sorozat főszereplőinek nevét: Ahogy az a kórházi sorozatoknál megszokott, úgy a Dokik esetében is alkalmaztak orvosi tanácsadót, méghozzá egy kisebb stábot, akikkel később közeli barátságba kerültek.

A sorozat három legfontosabb szakértője Dr. Jonathan Doris, Dr. Jon Turk és Dr. Dolly Klock volt. Ha láttad a Dokikat, akkor ennyiből már kitalálhattad, hogy honnan származik a Zach Braff, Donald Faison és Heather Graham által alakított szereplők neve.

Nem tudták jól lezárni a szériát: A tervek szerint a nyolcadik évaddal befejeződött volna a Dokik, de Bill Lawrence és a sorozatot az NBC-től átvevő ABC arra a döntésre jutott, hogy a tervezett spin-off helyett inkább készítenek egy kilencedik évadot.

Ennek eredményeként megváltozott a sorozat hangneme, ráadásul a „Scrubs: Med School” címen emlegetett kilencedik évadban már nem J.D. állt a középpontban, hanem több új színész és színésznő érkezett, akik medikusokat alakítottak. Közülük a leghíresebb Dave Franco volt. Emellett a helyszín is megváltozott.

A változások nem váltak be, a rajongók ki nem állhatták, így a kilencedik évad végével a sorozatot is kaszálták. A Dokik tehát nem kapott szép befejezést.

Az élőszereplős Simpson családnak szánták: A Dokik megálmodója, Bill Lawrence többször is elmondta, hogy a terve az volt, hogy valami olyasmit alkot, ami leginkább egy élőszereplős A Simpson családra emlékeztet, de nemcsak a humor és a hangvétel terén, hanem a nagyon sok visszatérő szereplő és rengeteg sztár szerepeltetése miatt is.

Ezen még el is viccelődtek egy 2006-os részben, amelyben J.D. szóvá tette, hogy a „A Grace klinika annyira életszerű, mintha valaki a szereplők igazi életéből forgatott volna tévésorozatot”. Ez a megjegyzés eredetileg A Simpson család 1989-es A dinoszauruszok című részében volt hallható.

Volt egy karaktere, aki úgy volt ott, hogy talán nem is létezett: A sorozat ötletgazdája, Bill Lawrence úgy gondolta, hogy a Takarító valójában nem létezik, ugyanis csak J.D. képzeletének szüleménye.

Ez egyfelől vicces, másfelől praktikus megoldás volt, hiszen az alkotók nem tudták, hogy mennyi évadot kap a Dokik, sőt, Lawrence attól félt, hogy egy évad után kaszálják a sorozat. A karbantartót alakító Neil Flyn nem is kapott jelentős szerepet a szériában, aminek pilotjában csak egy cameóban volt látható, viszont annyira vicces volt az, ahogy J.D.-t szívatta, hogy végül ennek köszönhetően vált a Dokik állandó szereplőjévé.

Amikor a sorozat igazi siker lett, akkor az alkotók rádöbbentek, hogy a karbantartónak mással is kapcsolatba kellene kerülnie. A Takarító neve soha nem derült. Ugyan Lawrence ötlete az volt, hogy az utolsó évadban Glen Matthews a karbantartó neve, de azt a mai napig nem lehet tudni, hogy tényleg így hívták-e a karaktert.

Az első kiválasztott nem volt elég hibbant, a második már bőven: J.D. szerepével kapcsolatban először Michael Muhney-t (Veronica Mars, J.A.G. - Becsületbeli ügyek) hallgatták meg, de ő nem volt elég hibbant, ezért helyette Zack Braff kapta a munkát.

A színész éppen pincérként dolgozott, amikor úgy döntött, hogy elmegy a Dokik meghallgatására, majd azonnal felmondott az étteremben, amikor kiderült, hogy őt választották a szerepre. Ugyanakkor a forgatás csak négy hónappal később kezdődött, így Braff kénytelen volt kitalálni, hogy addig hogyan fog pénzt keresni. Végül elvállalt egy filmszerepet, ami mégiscsak jobb volt, mint az, hogy visszakönyörgi magát a pincéri munkájába.

(Forrás: hu.ign.com)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com