Fogyasztóvédelem: az áramszámlának érthetőnek kell lennie

Az áramszámlának, a fizetési emlékeztetőnek, felszólításnak a fogyasztó számára érthetőnek, követhetőnek kell lennie, ellenkező esetben akár kötbér is járhat az ügyfélnek - hívta fel a figyelmet a Budapesti Békéltető Testület (BBT) szerdán az MTI-ben eljuttatott közleményében a Kúria döntése alapján.A Budapesti Békéltető Testület közleményében hivatkozik egy hozzá érkezett fogyasztói panaszra, amely szerint az áramszolgáltató tévedésből 44 036 forintot utalt át neki túlfizetés címén, majd a téves kifizetést jogosan kérte ugyan vissza, ám az eredeti összegnél többet követelt a részletfizetések során.

    
A fogyasztó hiába rendezte a részletfizetéseket, arról tájékoztatták, hogy további hátraléka van, és kilátásba helyezték a szolgáltatás kikapcsolását. A fogyasztó a Budapesti Békéltető Testülethez fordult, amely nem megfelelő számlázás miatt a szolgáltatatóra 5000 forint kötbért szabott ki, és kötelezte a tényleges fogyasztásról szóló elszámoló számla készítésére.
    

Az ügyben a Kúria megerősítette, az áramszolgáltatók számláinak a fogyasztók számára követhetőnek, egyszersmind érhetőnek is kell lennie, ha pedig a szolgáltató megsérti ezt, úgy a fogyasztónak kötbér is járhat - írja közleményében a Budapesti Békéltető Testület.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NKFH: idegen anyag jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza

NKFH: idegen anyag jelenléte miatt paradicsomszószt hívtak vissza

Idegen anyag, üveg jelenléte miatt Olaszországban előállított, Granoro Dedicato passata di pomodoro elnevezésű, 500 gramm üveges kiszerelésű paradicsomszószt hívott vissza a Feldhoffer Bt. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel.

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

NKFH: 13 csecsemőtápszer visszahívását kezdeményezte a Nestlé mikrobiológiai nem megfelelőség miatt

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, miután az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem, 58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes

Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Mintás üvegbögrét hívtak vissza nehézfém kioldódása miatt

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján ólom és kadmium kioldódását mérték Kínából származó üvegbögréből.

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

NKFH: a Nestlé tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt a Nestlé Hungária Kft. tejalapú anyatej-helyettesítő tápszereket hívott vissza, mivel a Nestlé hollandiai Nunspeet üzemében az önellenőrzéskor végzett vizsgálat Bacillus cereus baktérium cereulide toxin jelenlétét mutatta ki.

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

http://ujhazak.com