ITM: a nyaralóhelyekre koncentrálnak a fogyasztóvédelmi ellenőrök

A szünidőben sem pihen, az idegenforgalmi főszezonban a turizmus újraindulásához igazodva csoportosította át erőit a fogyasztóvédelem. A szeptember végéig tartó országos ellenőrzés a boltok mellett a vendéglátóhelyeken próbavásárlásokkal is védi a nyaraló családok, vakációzó fiatalok érdekeit. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálatban eddig felkeresett üzletek több mint kétharmada kiemelt turisztikai célpontnál vagy fesztiválok, rendezvények területén működik - tájékoztatott szerdán a minisztérium.A járvány harmadik hullámának letörése után egyre többen kelnek útra belföldön, egyre több vendéget fogadnak az éttermek, kávézók, presszók is.

A fogyasztóvédelmi hatóság június elseje óta összesen 620 vendéglátóhely és üzlet ellenőrzését végezte el. A nyári országos vizsgálatban több mint 420 alkalommal turisztikailag frekventált helyeken vagy fesztiválok, rendezvények területén kérték számon az előírások betartását. Az ellenőrök minden harmadik helyszínen találtak kisebb-nagyobb hibát, mulasztásokat. A szakemberek a próbavásárlással ellenőrzött vendéglátóhelyek kevesebb mint negyedénél állapítottak meg valamilyen jogsértést.
    

Az eddigi tapasztalatok szerint tipikus probléma a csomagolóanyag belemérése a termék tömegébe, és az úgynevezett szűk mérés, amikor a kifizetettnél kevesebb italt töltenek a vendég poharába. Előfordult, hogy a vásárlók könyvét az eladótól külön kellett kérni, pedig annak a fogyasztók által látható helyen kellene lennie. Jellemzőek az árfeltüntetési hiányosságok is. A mérleget a jó irányba billenti, hogy a kereskedők eleget tesznek nyugtaadási kötelezettségüknek.
    

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár az ITM közleménye szerint elmondta: "Az ITM a magyar családok nyugodt nyári kikapcsolódásához is folyamatos fogyasztóvédelmi jelenléttel járul hozzá. A szezonális vizsgálatok - például a napszemüvegeké vagy aquaparkoké - mellett rendszeres ellenőrzésekkel ösztönözzük önkéntes jogkövetésre az üzleteket és vendéglátóhelyeket.


A június elején megkezdett országos időszaki vizsgálaton feltárt szabálysértések miatt mostanáig közel félmillió forintnyi bírságok szabtak ki. A turisztikai célpontok környezetében és tömegrendezvényeken dolgozó kereskedők és vendéglősök célzott ellenőrzése szeptember végéig folytatódik."


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

A nehézfémek kioldódása miatt különféle bögréket, köztük MTV, SpongeBob, South Park és Tini Nindzsa Teknőcök feliratú zománc bögréket is visszahívtak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt két Real Nature étcsokoládés termék visszahívását kezdeményezte a forgalmazó Real Nature Kft. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-nek eljuttatott közleményében.

http://ujhazak.com