ITM: nyári táborokban működő élményeszközöket ellenőriz a fogyasztóvédelem

A fogyasztóvédelmi hatóság a tanítási szünetben az ország minden részén célzottan ellenőrzi a táborokban a gyerekek aktív szórakozását biztosító eszközöket, a fokozott ellenőrzéseknek köszönhetően a tavalyi évhez képest csökkent a szabálytalanul, hiányos dokumentációval üzemeltetett eszközök aránya - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.A közleményben Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte, az ellenőrzéseket követően a hatóság 21 táborban összesen 49 eszköz üzemeltetését tiltotta meg ideiglenesen, elsősorban a megfelelőséget igazoló dokumentumok hiánya miatt. 16 táborban 31 eszköz a hiányosságok pótlása után már újra üzemel.

    
A tájékoztatás szerint a szaktárca által elrendelt vizsgálat olyan kalandparkokra, strandokra is kiterjed, ahová nyári táborokat szerveznek. A közleményben részletezik, hogy a fővárosi és megyei kormányhivatalok eddig több mint 200 gyermektáborban végeztek helyszíni ellenőrzést, amelyek mintegy harmadában volt valamilyen aktív szórakozást biztosító élményeszköz, például trambulin, ugrálóvár, vízicsúszda, kalandpálya vagy gokartpálya.
    

A táborokban felállított 280 eszköz alig több mint negyede, 28 százaléka nem felelt meg az előírt üzemeltetési feltételeknek. Az arány kedvezőbb tavalyhoz képest, amikor az ellenőrzött eszközök közel fele, 45 százaléka volt kifogásolható. A korábbi ellenőrzéseknek köszönhetően a táborokat szervezők többsége már tisztában volt az élményeszközök üzemeltetésére előírt jogszabályi kötelezettségekkel - írják a közleményben.
    

Az ITM által elrendelt vizsgálat elsősorban az eszközök biztonságosságát igazoló megfelelőségi tanúsítványok meglétére, és arra irányult, hogy feltüntették-e az adott eszközön, hányan használhatják azt egyszerre. Az ellenőrzés kiterjedt az üzemeltetési napló jogszerű vezetésére, a vízicsúszdákat és kalandpályákat kezelő személyzet képesítési igazolásainak meglétére is.
   

Az ellenőrzések a vakáció végéig folytatódnak, az ITM aktív fogyasztóvédelmi jelenléttel és rendszeres ellenőrzésekkel járul hozzá ahhoz, hogy a gyermekek gondtalanul nyaralhassanak, és szüleik a nyári táborokban is biztonságban tudhassák őket - hangsúlyozza a minisztérium közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

NKFH: áramütés veszélye miatt az Aldi visszahívja az Ambiano hajszárítót

NKFH: áramütés veszélye miatt az Aldi visszahívja az Ambiano hajszárítót

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. visszahívja az Ambiano márkájú hajszárítót, mivel annak hálózati kábele sérülhet, amelynek következtében áramütés vagy tűz veszélye állhat fenn - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-vel.

NKFH: mágneses társasjátékot hívtak vissza súlyos fulladásveszély miatt

NKFH: mágneses társasjátékot hívtak vissza súlyos fulladásveszély miatt

Súlyos fulladás- és belső sérülésveszély miatt visszahívták a MAGNETIC - BLACK STONES elnevezésű mágneses társasjátékot - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szerdán az MTI-vel.

Royal Orient márkájú bambuszrügykonzerveket vontak ki a forgalomból

Royal Orient márkájú bambuszrügykonzerveket vontak ki a forgalomból

Royal Orient márkájú bambuszrügyszelet-, illetve bambuszrügycsík-konzerveket vontak ki a forgalomból biszfenol-A (BPA) ipari vegyület kioldódása miatt, az érintett termékekből egy holland forgalmazón keresztül magyar vállalkozásoknak is szállítottak.

NKFH: Salmonella-fertőzés miatt visszahívják a Reeva márkájú instant leveseket és instant tésztaleveseket

NKFH: Salmonella-fertőzés miatt visszahívják a Reeva márkájú instant leveseket és instant tésztaleveseket

Salmonella-fertőzés miatt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) azonnali hatállyal elrendelte valamennyi Reeva márkájú, forró vízzel elkészíthető instant tésztaétel, például instant tésztaleves forgalomból történő kivonását és a fogyasztóktól történő visszahívását.

Nébih: fémdarabok jelenléte miatt a Ferrero Magyarország Kft. visszahívja a NUTELLA Muffin elnevezésű termékét

Nébih: fémdarabok jelenléte miatt a Ferrero Magyarország Kft. visszahívja a NUTELLA Muffin elnevezésű termékét

Fémdarabok jelenléte miatt a Ferrero Magyarország Kft. visszahívja a NUTELLA Muffin elnevezésű termékét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

Jelentős ftalátszennyezést talált EU-n kívülről érkező műanyag termékben az NNGYK

Jelentős ftalátszennyezést talált EU-n kívülről érkező műanyag termékben az NNGYK

Jelentős ftalátszennyezést talált Európai Unión kívülről érkező műanyag termékekben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) együttműködésével lezajlott célzott ellenőrzési kampány során.

A fogyasztóvédelmi hatóság ismét fellép a repülőjáratok késései és a panaszok miatt

A fogyasztóvédelmi hatóság ismét fellép a repülőjáratok késései és a panaszok miatt

Az idén is kiemelt figyelmet fordít a légiutas jogokra vonatkozó fogyasztóvédelmi rendelkezések ellenőrzésére a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve.

Mikrobiológiai probléma miatt enoki gombát vontak ki a forgalomból

Mikrobiológiai probléma miatt enoki gombát vontak ki a forgalomból

Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt Kínából származó enoki gombát vontak ki a forgalomból.

Több mint 2,6 tonnányi gyümölcsöt vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelmi hatóság

Több mint 2,6 tonnányi gyümölcsöt vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelmi hatóság

Ismét illegális gyümölcsárusokat értek tetten a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) ellenőrei: egy soroksári bevásárlóközpont parkolójában kilenc árustól több mint 2,6 tonna árut - döntő többségében szamócát és áfonyát - foglaltak le és semmisítettek meg.

NKFH: határérték feletti nehézfém-kioldódás miatt visszahívja több, mintás vizespoharát a Flying Tiger

NKFH: határérték feletti nehézfém-kioldódás miatt visszahívja több, mintás vizespoharát a Flying Tiger

A határértéket meghaladó nehézfém-kioldódás miatt visszahívja több, mintás vizespoharát a Tiger Stores Hungary Zrt.

http://ujhazak.com