ITM: több mint egymilliárd forint bírságot szabott ki 2020-ban a fogyasztóvédelem

A tavaly elvégzett csaknem 19 ezer ellenőrzés és a több mint 25 ezer beérkezett fogyasztói panasz alapján mintegy 10 ezer hatósági eljárás indult. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakmai irányítása mellett a kormányhivatalok több mint 3 ezer esetben egymilliárd forintot meghaladó bírságot róttak ki a jogsértő vállalkozásokra - tájékoztatott kedden a minisztérium.A közlemény hangsúlyozta: a mulasztó kereskedők, szolgáltatók bírságolása a fogyasztóvédelem leghathatósabb eszköze a vásárlói jogok érvényesítésének kikényszerítésében. A legnagyobb visszatartó erőt jelentő szankció alkalmazása különösen indokolt a vevőket tudatosan megtévesztő, vagy életüket, egészségüket veszélyes termékek forgalmazásával kockára tevő vállalkozásokkal szemben.

2020-ban a legtöbb alkalommal árfeltüntetési hiányosságok, a szavatossági és jótállási szabályok nem megfelelő kezelése, a fiatalkorúak védelmét szolgáló rendelkezések megsértésével összefüggő és panaszkezelési problémák miatt járt el a hatóság.

    
Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár a közleményben kiemelte: "a fogyasztóvédelem partneri együttműködésre törekszik a vállalkozásokkal, hiszen a vásárlók színvonalas, megbízható kiszolgálása közös érdekünk. Ennek megfelelően az első alkalommal botlókat kisebb súlyú jogsértések miatt csak figyelmeztetjük a hiányosságok pótlására. Ismételt vagy életveszélyt okozó jogsértés, a gyermekek, fiatalkorúak, idősek sérelmére elkövetett visszaélés esetén azonban nem ismerünk pardont. A hatóság a nettó árbevétel öt százalékig terjedő, legfeljebb 500 millió forintos bírsággal torolhatja meg a szabályszegéseket".
    

A különböző ügytípusok közül a teljes éves bírság mennyiségének közel negyedét kitevő szankciókat a légiutasok jogainak megsértése miatt szabták ki tavaly. Az egyik megbüntetett légitársaság járata közel négy órás késése ellenére sem adott megfelelő tájékoztatást és nem biztosított ellátást utasainak. A koronavírus-járvány miatti járattörléseket követően számos esetben maradt el a jegyárak 7 napon belüli visszatérítése, a folyamat gyakran 60 napig vagy még hosszabb ideig tartott. Efféle mulasztásaik miatt összesen több mint 239 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki légitársaságokra 2020-ban.
    

Egy dohánytermék-gyártónak 130 millió forintja bánta, hogy a jogszabályi tilalom ellenére állított elő és forgalmazott mentolt tartalmazó dohányterméket. A kereskedelmi egységek általános fogyasztóvédelmi ellenőrzése közel 100 millió forintnyi szankció kiszabását eredményezte. A jogsértő üzletek egyebek mellett a vásárlók megkárosítására, az eladási ár fel nem tüntetésére, a mérőeszköz hitelesítésének hiányára fizettek rá.
    

Az év elejével átfogóan megújított szavatossági és jótállás előírások betartását idén fokozottan ellenőrzi majd a hatóság. A témakörrel összefüggő szabályszegések 2020-ban összesen 51 millió forintjába kerültek a vállalkozásoknak. Megtévesztő kereskedelmi gyakorlata miatt büntettek meg egy céget, amely telefonon egészségügyi állapotfelmérésre hívta meg a kiszemelteket. A beszélgetés során eltitkolták, hogy valódi céljuk a termékértékesítés. A vizsgálat eredményét idegen nyelven, feltételes módban, homályos és érthetetlen formában osztották meg a fogyasztókkal, ezzel késztetve őket vásárlásra. A hatóság 10 millió forintos bírsággal igyekezett elvenni a többszörösen jogsértő cég kedvét a további visszaélésektől.
    

"A fogyasztók szándékos megrövidítésének leghatékonyabb ellenszere a tudatos, körültekintő vásárlás. Ne hagyjuk becsapni magunkat, ne dőljünk be a trükköknek, minden döntés előtt a lehető legalaposabban tájékozódjunk a kereskedőről, a kínált termék minőségéről, piaci áráról! Ha azonban már megtörtént a baj, mindenkit arra bíztatok, hogy bátran kérje a fogyasztóvédelmi hatóság vagy a megegyezéses vitarendezésben ingyenes támogatást kínáló Békéltető Testületek segítségét!" - tette hozzá Cseresnyés Péter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

NKFH: fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. - olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Karácsonyi ajándékvadászat a neten: csak óvatosan!

Ahogy közeledik a karácsony, milliók ülnek a számítógépek és az okostelefonok elé, hogy néhány kattintással beszerezzék a tökéletes ajándékokat.

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR FREE FROM kókuszos kekszet visszahívták a forgalomból idegen anyag lehetséges jelenléte miatt

A SPAR Magyarország Kft. visszahívta a forgalomból az általa forgalmazott 150 grammos SPAR FREE FROM kókuszos kekszet, idegen anyag (fém darabok) lehetséges jelenléte miatt a termékben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn.

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

NKFH: 350 büfét és éttermet vizsgáltak, 25-öt bezártak, 85 eljárás indult az országos gyrosellenőrzés során

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

NGM: biztonságos és tudatos vásárlás a Black Friday ideje alatt, erre érdemes figyelnie a vásárlóknak

Az ünnepi időszak közeledtével, különösen a november végén esedékes Black Friday akciók idején jelentősen megnő az online és személyes vásárlások száma.

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

NKFH: fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

NKFH: nehézfém kioldódás miatt többféle bögrét is visszahívtak

A nehézfémek kioldódása miatt különféle bögréket, köztük MTV, SpongeBob, South Park és Tini Nindzsa Teknőcök feliratú zománc bögréket is visszahívtak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt étcsokoládékat hívott vissza a Real Nature

Rovarszennyezettség miatt két Real Nature étcsokoládés termék visszahívását kezdeményezte a forgalmazó Real Nature Kft. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt

Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken az MTI-nek eljuttatott közleményében.

http://ujhazak.com