500 ezer forintért 500 milliót lehet szerezni!!!

Ehhez nem kell más, mint egy barát, aki egy gazember bírósági végrehajtó.


Adott egy kétmilliós el nem ismert tartozás és egy végrehajtó, no meg egy 500 millió forintot érő szálloda.

Persze a tulajdonosnak van több tízmilliót érő ingatlana, de az nem érdekli a végrehajtót, hiszen két millióért ha 500 milliós ingatlant is vihet, akkor minek bajlódjon aprópénzzel - ez a magyar helyzet kérem szépen!!!


Zsóry Hotel FitM. József, a mezőkövesdi Zsóry Hotel Fit egykori tulajdonosától nem hajtotta be a végrehajtó a tartozást a munkabérből, nem rakott inkasszót a számlájára sem, sőt egyik ingatlana sem kellett, csak az ami 500 milliót ér, hiszen az arányos a kétmilliós követeléssel.

Az 500 milliós üzletrészt 2 millióra becsülte fel a végrehajtó - majd 500 ezer forintért eladta azt. Érdekesség, hogy az árverésre egyetlen egy licitáló érkezett, akiből öt perc alatt lett boldog szállodatulajdonos.

A végrehajtónak be kellett volna tartani a fokozatosság elvét, vagyis a követelés összegével arányos értékű ingatlant kellene kiválasztaniuk és elárverezniük, ezt megerősítette a Blikknek Schmidt Zoltán, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnökségi titkára is.

Hiába hazánkban az Önálló Bírósági végrehajtók azt csinálnak amit akarnak...

Ha Önnek is van hasonló története, kérjük küldje el az alábbi űrlap segítségével:

Hozzászólások

Kilakoltatási moratórium alatt is kilakoltat egy végrehajtó

Kilakoltatási moratórium alatt is kilakoltat egy végrehajtó

Már hetek óta életben van a kilakoltatási moratórium, melyet  a Kormány rendelt el. Nem lakoltathatnak ki senkit Magyarországon, vagy mégis?! Schadl György Önálló Bírósági Végrehajtó, 2012. 12. 20‐án...

Önt is átverte, megkárosította a végrehajtó?

Önt is átverte, megkárosította a végrehajtó?

Nap mint nap azt lehet olvasni és hallani a médiában, hogy a Bírósági Végrehajtó nem korrektül járt el vele szemben. Ennyi véletlen nem lehet, igenis vannak olyan Önálló Bírósági Végrehajtók, akik tö...

30 ezres tartozásért elvitt egy 4,5 milliós autót a végrehajtó

30 ezres tartozásért elvitt egy 4,5 milliós autót a végrehajtó

Mindössze 30 ezer forintos bírság miatt elárverezték Lippai László autóját. [caption id="attachment_24935" align="aligncenter" width="493"] Ezen a kukán írták meg az árverési dokumentumokat...[/capti...

Egy agyvérzéses-tolókocsis nénit kilakoltatott a rendőrség (videókkal)

Egy agyvérzéses-tolókocsis nénit kilakoltatott a rendőrség (videókkal)

Mária beszélni alig tud, szellemileg és testileg is fogyatékkal él. A szomorú történetet a kilakoltatást bemutató videó után megtekintheti. Mocskos világ ez, ami 100%-ban elítélendő. Arról nem i...

Ügyvéd, végrehajtó vagy a bank jogtalanul járt el Önnel - írja meg...

Ügyvéd, végrehajtó vagy a bank jogtalanul járt el Önnel - írja meg...

Abban az esetben, ha a bankja, ügyvédje, vagy a végrehajtó Önnel szemben jogtalanul járt el esetleg visszaélt a hatalmával, kérjük írja meg számunkra az esetet. Kérjük olyanok jelentkezzenek, akik fe...

Bírósági végrehajtók a vádlottak padján

Bírósági végrehajtók a vádlottak padján

B. András önálló bírósági végrehajtó helyettesének élettársának a nevére játszotta át a lakást – erről érkezett feljelentés a Fővárosi Nyomozóügyészségre. A férfi nem az egyetlen, akit korrupció mi...

http://ujhazak.com