Kilakoltatási moratórium alatt is kilakoltat egy végrehajtó

Már hetek óta életben van a kilakoltatási moratórium, melyet  a Kormány rendelt el. Nem lakoltathatnak ki senkit Magyarországon, vagy mégis?!

Schadl György Önálló Bírósági Végrehajtó, 2012. 12. 20‐án kelt határozat alapján rendelt el kilakoltatást.kilakoltatás moratorim


Itt egy kép egy olyan önálló bírósági végrehajtóról, akire nem vonatkozik a jogszabály.

schaldgyorgy Egy korábbi kép az Önálló jogszabály ellenes döntésekre is képes Önálló Bírósági Végrehajtóról

A Kuruc.info információi szerint a végrehajtó ellen a felmentő határozaton még talán meg sem száradhatott a tinta, állítólag még nem is jogerős, máris emberi sorsokról dönthet!

Schadl György végrehajtónak nincsenek anyagi gondjai, hiszen egy 20 milliós Mercivel járkál, melyen szlovák rendszám díszeleg. Persze kérdés, hogy vezetheti és kérdés, hogy őt miért nem piszkálja ezért senki.

20 millás mercivel jár

Érdekesség, hogy a végrehajtó édesapja a veresegyházi éjszakai életben közismert verőlegény, anyja pedig Gyurcsány Ferenc titkárnője.


Ne gondolják, hogy ennyi egybeesés van csak. Most jön a java: A Végrehajtó felesége Baranyai Helga, a Végrehajtói Kamara panaszirodáján dolgozik.


A végrehajtó egyébként Budaörsön tevékenykedik. Az adós mikor elment és kérte, hogy halasszák el a kiköltöztetést a végrehajtó társa annyit mondott, hogy „keressenek valami hajléktalanszállót"

Kérjük ossza meg ezt a cikket, mert vérlázító, amit ma Magyarországon egyesek megtehetnek!


Azért, hogy megszűnjenek a jogtalan kilakoltatások és a bankokkal szemben győzelem szülessen, kérjük támogassa Kásler Árpádot a bankok ellen folytatott harcában. Részletek itt...

Hozzászólások

500 ezer forintért 500 milliót lehet szerezni!!!

500 ezer forintért 500 milliót lehet szerezni!!!

Ehhez nem kell más, mint egy barát, aki egy gazember bírósági végrehajtó. Adott egy kétmilliós el nem ismert tartozás és egy végrehajtó, no meg egy 500 millió forintot érő szálloda. Persze a tulajdo...

Önt is átverte, megkárosította a végrehajtó?

Önt is átverte, megkárosította a végrehajtó?

Nap mint nap azt lehet olvasni és hallani a médiában, hogy a Bírósági Végrehajtó nem korrektül járt el vele szemben. Ennyi véletlen nem lehet, igenis vannak olyan Önálló Bírósági Végrehajtók, akik tö...

30 ezres tartozásért elvitt egy 4,5 milliós autót a végrehajtó

30 ezres tartozásért elvitt egy 4,5 milliós autót a végrehajtó

Mindössze 30 ezer forintos bírság miatt elárverezték Lippai László autóját. [caption id="attachment_24935" align="aligncenter" width="493"] Ezen a kukán írták meg az árverési dokumentumokat...[/capti...

Egy agyvérzéses-tolókocsis nénit kilakoltatott a rendőrség (videókkal)

Egy agyvérzéses-tolókocsis nénit kilakoltatott a rendőrség (videókkal)

Mária beszélni alig tud, szellemileg és testileg is fogyatékkal él. A szomorú történetet a kilakoltatást bemutató videó után megtekintheti. Mocskos világ ez, ami 100%-ban elítélendő. Arról nem i...

Ügyvéd, végrehajtó vagy a bank jogtalanul járt el Önnel - írja meg...

Ügyvéd, végrehajtó vagy a bank jogtalanul járt el Önnel - írja meg...

Abban az esetben, ha a bankja, ügyvédje, vagy a végrehajtó Önnel szemben jogtalanul járt el esetleg visszaélt a hatalmával, kérjük írja meg számunkra az esetet. Kérjük olyanok jelentkezzenek, akik fe...

Bírósági végrehajtók a vádlottak padján

Bírósági végrehajtók a vádlottak padján

B. András önálló bírósági végrehajtó helyettesének élettársának a nevére játszotta át a lakást – erről érkezett feljelentés a Fővárosi Nyomozóügyészségre. A férfi nem az egyetlen, akit korrupció mi...

http://ujhazak.com